Lucille Ellson 1917. december 30-án született, pont a spanyolnátha-járvány kitörése idején. Még kisbaba volt ekkor, ám rengeteg történetet hallott a családjában arról, hogy nagybátyja az első világháborúban szolgáló katonaként elkapta, édesapja pedig olyan rosszul volt, hogy egy időre karanténba kellett költöznie, távol a családjától egy farmra. Egyikük sem halt meg.
Ám nem ez volt az utolsó eset, hogy Ellson egy történelmi, világméretű krízis részese volt. Tinédzserként élte át a nagy gazdasági világválságot, tanár és fiatal feleség volt a második világháború idején. Az akkor átéltek mind nyomot hagytak benne, és visszaköszönnek most, hogy 102 évesen újabb világjárvánnyal kell szembenéznie, az új koronavírus-fertőzéssel.
Az idős nő számos levelet, újságkivágást és emléket őriz az elmúlt száz évből (ezeket ő mumbo jumbo-nak hívja), amelyek emlékeztetik őt arra, hogy mi fenyegeti a világot, milyen érzés az otthonunkba bezárva élni, rémülten a bizonytalanságtól, hogy nem tudjuk, mit hoz a jövő.
Keresztülhúzott számítások
„Sok olyan embert ismerek, aki pánikba esett, mert el kellett halasztania az esküvőjét. Nekik hadd meséljek az én esküvőmről” – idézte fel Ellson, akinek ugyan a spanyolnátha-járványról nincsenek emlékei, és a gazdasági világválságot is gyerekként élte át, viszont a második világháború és a mostani pandémia között számos párhuzamot érez.
Olvastad már?
1942 júliusában akartak összeházasodni vőlegényével, Floyd Ellsonnal, ám közbeszólt a történelem és Pearl Harbor. Mindketten tudták, mit jelenet, amikor bejelentették a hírt: az esküvővel várniuk kell. A férfit nem sokkal ezután besorozták a haditengerészethez, kiképzésre küldték, a nő pedig otthon maradt, és folytatta a tanítást az iowai iskolában, miközben a pánik egyre nőtt. „A boltok polcai üresek voltak. Bár nem pont olyan volt, mint most, hiszen kimehettünk az utcára, ám a félelem ugyanilyen volt. Nem tudtuk, mi történik holnap.”
Amikor Floyddal végre összeházasodhattak egy év csúszással, a szokásos nászajándékok nem szerepeltek a listán, például fém evőeszközt és terítőket nem is kaphattak, mivel ezeket az anyagok még mindig az amerikai hadsereg számára álltak csak rendelkezésre. A férje még 17 hónapig volt távol a háború miatt ezután. Ám szerencsésnek mondhatták magukat, hogy nem veszítették el egyetlen rokonukat vagy közeli barátjukat sem. Ezalatt rengeteg levelet váltottak, amelyeket később könyvbe rendeztek, és My First 100 Years (Az első 100 évem) címmel nyomtattatott ki Lucille, miután férje 104 éves korában, 2012-ben meghalt. 69 évig voltak házasok.
Ne tervezzünk előre
„Sok mindenen mentem keresztül. Hogy együtt tudjanak élni a vírus és a járvány keltette megannyi bizonytalansággal, azt tudom tanácsolni az embereknek, hogy ne kínozzák magukat azzal, hogy hosszú időre előre terveznek. Egyszerűen nem lehet. Amikor háború volt, minden reggel arról készítettem csak listát, hogy aznap milyen teendők várnak rám. Ez volt az egyetlen dolog, amit irányítani tudtam. Ezekre koncentráltam” – tanácsolta Lucille Ellson azoknak, akik most a koronavírus miatt a lakásukban rekedtek.
Ezek a listák szinte minden nap egyformák. Felhívni a családot videohívással, elvégezni a gyerekek online tanóráit, ebédet főzni, süteményt sütni. Lucille 25 embernek sütött a közelben lakó barátai és családtagjai számára februárban, és hagyta a küszöbükön – ahogy ő nevezte – ezt a kis apróságot. Az idős nő nem szereti vesztegetni az idejét, amelyből azt kívánja, bárcsak több lenne neki. Ám ami a legfontosabb, hogy „ahogy minden, ez a járvány is elmúlik. Ezt kell tudatosítanunk. Ezt tanultam meg az életben, amiben láttam és tapasztaltam egy s mást az elmúlt 102 évben.”
Olvass tovább!
Forrás: Washington Post
Fotó: Unsplash
