Meghan Markle-nek nem bocsát meg a média, miközben a pedofilgyanús András herceg nyugodtan éli világát

2021. március 04.
Ma már sem a sajtót, sem az embereket nem érdekli különösebben, hogy a királynő fia Jeffrey Epsteinnel együtt kiskorú lányokat kényszerített szexuális kapcsolatra. András herceg pedofilbotránya hamar lekerült az újságok címlapjairól. Meghan Markle „bűneivel” szemben már egyáltalán nem ilyen elnéző a média.

Meghan Markle körül ismét forr a levegő: az elmúlt napokban egymás után jelentek meg a hercegné felháborító viselkedését taglaló cikkek. Kezdődött minden azzal az írással, ami szerint Markle annak idején „félelemben tartotta” a Kensington-palota személyzetét, ahonnan a vádak szerint két személyi asszisztensét is elüldözte. Az anyag a brit Timesban jelent meg, bármiféle konkrétum nélkül. Nem sokkal később a lap egy másik cikket is megjelentetett a hercegnéről, amiben pedig arról rántották le a leplet, hogy Markle még 2018-ban ajándékba kapott egy pár gyémánt fülbevalót attól a szaúdi koronahercegtől, akit később egy újságíró megölésével vádoltak meg. A botrányos cikkek hatására Meghan Markle ismét csak páriává vált az emberek szemében.

meghan-markle-harry

A cikkek időzítése persze egyáltalán nem volt véletlen. Néhány nap múlva fog adásba kerülni az a másfél órás mélyinterjú, amit Oprah Winfrey készített Harry herceggel és Meghan Markle-lel. Ez lesz az első alkalom, hogy a páros őszintén fog beszélni a királyi családtól való függetlenedésről – arról a függetlenedésről, amit a brit média máig nem igazán tudott nekik megbocsátani, és amit továbbra is hajlamosak a „gonosz” amerikai színésznő nyakába varrni. Mondván, hogy az ő kibírhatatlan természete idegenítette el a hercegi párt a királyi család többi tagjától, és hogy Markle volt az, aki rávette férjét a távozásra. A Times semmiből jött leleplező anyagai nagy valószínűséggel ezt az Oprah-interjút próbálják ellensúlyozni. Hiszen ha Markle-t gyorsan besározzák, a mondandóját is hitelteleníteni tudják.

Ezt olvastad már?

Kívülállóként persze nagyon nehéz megállapítani, hogy mi lehet az igazság. Az is benne van a pakliban, hogy a hercegné tényleg nem jött ki a család többi tagjával, sőt, elképzelhető, hogy még az asszisztenseivel is bunkó volt. De egészen megdöbbentő látni, hogy míg Meghan Markle-t szanaszét szedi a sajtó ezekért a vélt húzásaiért, (sőt most még a Buckingham-palota is vizsgálatot indít ellene), addig a pedofilbotrányba keveredett András herceg zavartalanul élheti világát.

A királynő fiát egy Virginia Giuffre nevű nő vádolta meg szexuális erőszakkal még 2019-ben. A nő tinédzserként lett a szexkereskedelem áldozata, őt is Jeffrey Epstein és köre hálózta be, és vallomása szerint András herceg 16-17 éves korában többször is szexre kényszerítette. A herceg persze a botrány kirobbanásakor kitartóan tagadta a vádakat, sőt kezdetben még azt is tagadta, hogy valaha is találkozott volna a nővel – ez az állítása viszont rögtön megdőlt, amikor előkerült néhány közös fotó róla és a tinédzser Giuffre-ról. Mindennek ellenére András végül egész jól megúszta az ügyet. Bár a botrány kirobbanása után kapott egy kis ejnye-bejnyét a királynőtől, sőt büntetés gyanánt arra is utasítva lett, hogy vonuljon vissza a közszerepléstől, de nagyjából ennyivel le is zárták a dolgot. Míg Harrytől még a katonai címét is visszavették a függetlenedés miatt, András herceg továbbra is megtarthatta, ugyanúgy, ahogy a trónöröklési sorrendben elfoglalt helyét is.

A herceg ellen nem indult karaktergyilkosság, és valójában nem is nagyon vonták felelősségre sem. Ma már szinte semmit nem lehet hallani vagy olvasni az ügyéről – a pedofilgyanús András sem a médiát, sem az embereket nem érdekli különösebben. Nem úgy Meghan Markle. Nagyon úgy tűnik, hogy egy fekete, elvált színésznő „bűneit” már sokkal nehezebb megbocsátani.

Fotó: Getty Images

Olvass tovább!