„Ha kell, kezdünk mindent előről” – nyert a vízumlottón, Amerikában kezd új életet a magyar influenszer

2022. december 01.
Nem kis szerencse kell ahhoz, hogy valaki nyerjen a zöldkártya lottón és lehetőséget kapjon az amerikai álom megvalósítására. Ezért is olyan meseszerű a népszerű influenszer, Ditke, teljes nevén Váradi Edit története, aki első próbálkozásra bekerült a kiválasztottak közé. Ditke és párja néhány hét múlva utazik Los Angelesbe, hogy neki lássanak új életük felépítéséhez. Ditkével a többi között a költözés nehézségeiről, valamint a jövőbeli céljaikról beszélgettünk.

A vízum- vagy más néven zöldkártya lottót (hivatalos nevén Diversity Vízumlottó Programot) 1990-ben indította el az Egyesült Államok külügyminisztériuma. A program értelmében minden évben 55 ezer bevándorlási vízumot osztanak szét a világ minden tájáról jelentkező emberek között. A nyertesek lehetőséget kapnak, hogy legálisan letelepedhessenek és dolgozhassanak az Egyesült Államokban. Az 55 ezer vízumot hat régió között osztják szét: Afrikából, Ázsiából, Európából, Latin-Amerikából, Észak-Amerikából, és Óceániából lehet jelentkezni rá. Az adott évi nyerteseket mindig azokból az országokból szokták kiválasztani, amelyekből az előző öt évben kevés bevándorló érkezett az USA-ba. Adatok szerint 2020-ban mintegy 13 millióan jelentkeztek a sorsolásra. A nyertesek számára kiadott vízum maximum hat hónapig érvényes. Ez azt jelenti, hogy maximum ennyi idő áll a rendelkezésükre, hogy belépjenek az Egyesült Államok területére, és hozzálássanak új életük felépítéséhez.

A fenti számokból jól látszik, hogy nem kis szerencse kell ahhoz, hogy valaki a nyertesek közé kerüljön, és lehetőséget kapjon az amerikai álom megvalósítására. Ezért is olyan meseszerű a népszerű influenszer, Ditke, teljes nevén Váradi Edit története, aki első próbálkozásra bekerült az 55 ezer kiválasztott közé. Ditke és párja már nagyban csomagolnak, december 26-án ugyanis repülőre szállnak és belevágnak új amerikai életükbe.


Mindig is álmotok volt kiköltözni Amerikába, vagy inkább egy hirtelen ötlet volt a vízumlottó?

Mindig is vonzott minket, de mindig megmaradtunk a realitás talaján. Nem is nagyon jutott eszünkbe, hogy ez megtörténhet. Azért jelentkeztünk a zöldkártya lottóra, mert úgy voltunk vele, hogy miért ne, megpróbáljuk. Ez egyébként 2020-ban történt, akkor jelentkeztünk, csak lassú a procedúra, és most jutottunk el oda, hogy kiköltözhetünk. Most már kevesebb, mint egy hónap múlva kint leszünk, de még az egész nagyon fura. Mindig nagyon vágytunk rá, de most, hogy már itt van, azért kicsit félünk is.

Ez volt az első alkalom, hogy megpróbáltátok, és rögtön nyertetek?

Egyetlen egyszer, még évekkel ezelőtt jelentkeztünk, de akkor érvénytelen volt már maga a jelentkezésünk is, mert, mint később kiderült, rossz fotókat töltöttünk fel. Ezért automatikusan diszkvalifikáltak bennünket. Olyan volt, mintha nem is jelentkeztünk volna. Szóval, igen, ez volt az első alkalom.

2020-ban jelentkeztetek, mikor és hogyan tudtátok meg, hogy kiválasztottak benneteket? 

2021-ben tudtuk meg, valahogy május környékén. Amikor jelentkezünk, kaptunk egy hosszú kódot, amit mindenképpen meg kell jegyezni, mert nem küldenek semmilyen értesítőt arról, hogy kiválasztottak. Csak úgy tudod kideríteni, ha a honlapon beírod ezt a kódot. Kicsit kacifántos a dolog, ha valaki nem elég figyelmes, könnyen lemaradhat róla.

Milyen érzés volt megtudni, hogy nyertetek?

Akkor még nem voltunk házasok, ezért külön-külön jelentkeztünk mind a ketten. Én valamiért végig azt éreztem, hogy ha valamelyikünk nyerni fog, akkor az a férjem lesz, Arion. Nagyon le volt terhelve az oldal, vagy egy fél órát csak ott ültünk a gép előtt és vártunk. Aztán végre sikerült beírnom Arion kódját, és jött egy három-négy soros üzenet, hogy nem lettél kiválasztva, nem nyertél. Gondoltam, akkor ennyi, mindegy is, majd jövőre. Ezután beírtam az én kódomat és nekem azonnal felugrott egy sas szimbólum, legörgethető szöveggel. Még bele sem olvastam, de már realizáltam, hogy ez valami más. El sem akartuk elsőre hinni, de persze nagyon-nagyon örültünk.

zoldkartya-lotto-ditke

Ijedtség nem volt? Mindent hátra hagyni, Amerikába kiköltözni és kint élni azért nem egyszerű feladat. Anyagilag semmiképpen.

De volt. Igazából fázisokban törtek ránk az érzelmek. Amikor megtudtuk, a legelején nyilván nagyon-nagyon örültünk, és izgatottak voltunk. Ekkor még bele sem gondol az ember, hogy milyen következményekkel fog ez járni, csak örülsz neki, hogy kimehetsz Amerikába és legálisan letelepedhetsz. Aztán másnap szépen lassan elkezdesz azon gondolkodni, hogy oké, ez tényleg szép és jó, de mit fogunk csinálni? Miből lesz meg rá az anyagi keret, hogy egyáltalán kint el tudjunk indulni az új életünkkel? Mivel már turistaként voltunk Amerikában, láttuk, hogy mennyire más szinten élnek, máshogy kezelik a pénzt. Amikor pedig elkezdünk albérleteket nézni, és számolgatni, hogy mennyi pénz kellene ahhoz, hogy egy hónapra kifussa, akkor azért felmerültek kétségek, meg kérdőjelek. Ilyenkor jöttek a stresszesebb napok. És aztán ezek váltogatják egymást: van, hogy nagyon izgatottak vagyok, máskor meg kicsit beijedünk.

Ha jól tudom az USA csak a zöldkártyát biztosítja, minden mást nektek kell elintézni. Mennyire volt nehéz megszervezni a költözést, hogy döntöttétek el például, hogy hol szeretnétek letelepedni?

Mivel mindketten a filmes világban dolgozunk Los Angeles már a kezdetektől fogva szóba jött. De mivel nem egy olcsó hely, hamar kidobtuk a lehetőségek közül. Ezután megtaláltuk a texasi Austint, és egy ideig nagyon biztosak voltunk benne, hogy oda fogunk menni. Austin az utóbbi években nagyon felkapott lett a művészek között. De végül mégiscsak visszatértünk Los Angeleshez, mert rájöttünk, hogy ismerősök nélkül mer mernénk belevágni. Austinban senkit nem ismerünk, Los Angelesben viszont több ismerősünk is él, akik még ha nem is tudnak semmiben sem segíteni, már az jobb érzés, hogy van ott valaki, akihez tudunk fordulni, ha bármi kérdésünk van. Szóval Los Angelesbe fogunk költözni.

Már az is megvan, hogy pontosan hol fogtok lakni? 

Albérletet kell majd kivennünk, mert az Airbnb rettenetesen drága. Megnéztük perzse az Airbnb-t is, hiszen azok legalább bútorozottak, de sajnos nem tud szóba jönni. Úgyhogy hosszú távon albérletet fogunk kivenni, csak az első két-három hétben fogunk Airbnb-ben lakni. Amerikában az albérlet bérlés egy kreditrendszerre épül, és látatlanban nem igen adnak ki lakást senkinek. Tehát itthonról, nem tudtunk új lakást bérelni. A konkrét albérletünk még nincs meg, de már azért nézelődtünk.

Mint szeretnétek kint dolgozni? Amerikában is fogsz videókat gyártani?

Igen, kintről is szeretném folytatni. Szerintem izgalmas lehet az embereknek megmutatni, hogy milyen ott kint, és akár a zöldkártya lottóval kapcsolatban is szívesen segítenék, adnék információt. Már most sokan megkerestek a témával kapcsolatban. Ezt mindenképp szeretném folytatni, és hát a filmes világban próbálunk majd elhelyezkedni. Konkrét munkánk még nincs, de már elküldtük az önéletrajzunkat több helyre is, úgyhogy várjuk a visszajelzéseket. A kutyánk egy kicsit megnehezíti a dolgot, mert a filmes világban a napi 12 óra munka a minimum. Úgyhogy valószínűleg nem fogunk tudni mind a ketten filmezni. Ez még kialakulóban van, de valószínűleg Arion fog inkább filmezni, nekem pedig kellene valami olyan munka, amit részmunkaidőben tudok csinálni. Így a kutyának nem kellene sok időt egyedül lennie otthon.

Los Angelesbe rengetegen érkeznek hasonló tervekkel, rengetegen szeretnének elhelyezkedni a filmiparban. Mi van akkor, ha nem jön össze a vágyott karrier?

Igen, mi is tudjuk, hogy főleg Hollywoodban nagyon sok ember próbálkozik bekerülni a filmes világba. És éppen ezért nincsenek magas elvárásaink, ha kell, kezdünk mindent előről. Mindketten nyitottak vagyunk rá, hogy valami teljesen más típusú munkát elvállaljunk, Ariontól nem áll távol a barista munka sem. De utána olvastunk már az Ubernek is, hogy mi kell ahhoz, hogy náluk dolgozhassunk.

Van B tervetek? Gondoltatok már arra, hogy mi lesz, ha nem jön össze az új amerikai élet?

Természetesen ez is benne van a pakliban. De mindent megpróbálunk majd megtenni annak érdekében, hogy kint tudjunk maradni, és meg tudjuk szerezni az állampolgárságot. Ezzel akár a családunk többi taját is tudnánk segíteni, hogy ha nyitottak rá, akkor könnyebb lenne nekik is Amerikába költözni. De ha azt érezzük, hogy boldogtalanok vagyunk, és ez hatással van a kapcsolatunkra is, akkor el fogunk gondolkodni rajta, hogy inkább hazajövünk. Nem fogjuk egyből feladni, hiszen nyilván azon leszünk, hogy ott is boldogok legyünk, de ha huzamosabb ideig úgy érezzük, hogy nem jó, akkor átgondoljuk, hogy megéri-e maradni.

zoldkartya-lotto-ditke

Mennyire nehéz itt hagyni a régi életeteket, a családotokat?

Mind a kettőnknek az a legnehezebb, hogy a családunkat itt kell hagyni. Nagyon családcentrikusak vagyunk, ezért ezt nagyon nehéz volt elfogadni. Szeretnénk megpályázni az állampolgárságot, amihez legalább öt évet kint kell élni, bár nem egyfolytában, de azért emiatt jóval kevesebbszer fogjuk látni a családunkat. Ráadásul mi Budapestet is nagyon szeretjük, nagyon szerettünk itt lakni. De reméljük Amerika is ugyanilyen jó lesz.

Milyen terveitek, vágyaitok vannak? Mit szeretnétek, ha milyen lenne az USA-ban az új életetek?

Azt szeretnénk, ha kint tudnánk maradni, és öt év múlva meg tudnánk igényelni az állampolgárságot. Mivel saját családban is gondolkozunk, jó lenne, ha öt év múlva már az is benne lenne a pakliban. De igazából én csak annyit szeretnék, hogy boldogok legyünk, és normálisan tudjunk ott élni. Hogy ugyanúgy összetartsunk és szeressük egymást.

Olvass tovább!