Mégis miért költözik vidékre Vilmos herceg és családja?

2022. augusztus 24.
Elhagyja Londont Vilmos herceg és családja. Döntésük mögött több ok is húzódik, egy azonban biztos, így alig 10 percre laknak majd a királynőtől. Ennek pedig fontos üzenete van...

Egy ideje már tudni lehetett, hogy idén szeptembertől Windsorba költözik családjával Vilmos herceg. A trónöröklési sorban második herceg és famíliája eddig a londoni Kensington-palota egyik legnagyobb épületében lakott. Ez az ingatlan ezt követően is a rendelkezésükre áll majd, azonban mostantól egy teljesen új életre rendelkeznek be. Ennek pedig nagyon fontos okai vannak.

Brit királyi család

Nagyobb szerepet kap

Erzsébet már a koronavírus-járvány kitörésének idején, vagyis 2020-ban elköltözött Londonból Windsorba a férjével együtt. Fülöp herceg, akinek a végrendeletét 90 évre titkosították, itt hunyta le végleg a szemét 2021-ben. Az uralkodó kijelentette, hogy a jövőben nem is szándékozik a Buckingham-palotában élni, állandó „otthonának” a windsori kastélyt jelölte meg. Az egyik ok, amiért a környékre költözik Vilmos és Katalin, pontosan ez. Hiszen új otthonuk a négy, a pletykákkal ellentétben nem szobás, hanem lakosztályos Adelaide-ház alig 10 perces sétára található a windsori kastélytól. Mivel Vilmosra egyre több feladat és kötelezettség hárul a királyi családban, így érthető, hogy a királynő számára is fontos, hogy unokája a közelében legyen. Meglepő az is, hogy ebben a házban nem fog a családdal együtt élni a személyzet, a legvalószínűbb, hogy nekik a windsori kastély egyik szárnyában biztosítanak elhelyezést.

Windsori kastély

A windsori kastély, háttérben a házzal (pirossal karikázva), ahová Vilmos családja költözik


Érdekesség, hogy az Adelade-házban korábban az a Peter Thowsend lakott, aki majdnem feleségül vette Margit hercegnőt.

Nyilvános szereplések és famászás

A másik oka, hogy Vilmosék a vidéki élet mellett döntöttek, hogy szeretnének minél zavartalanabb, hétköznapibb életet biztosítani a gyermekeiknek. A herceg és neje pontosan tudja, hogy három lurkójuknak milyen kötelezettségekkel jár a rang, amit viselnek. Nem is rejtegetik őket, sőt a gyerekek már rendszeresen részt vesznek fogadásokon, jótékonysági eseményeken. Ugyanakkor a szabadidejükben – érthető okból – arra vágynak, hogy pont olyan gyerekek lehessenek, mint mindenki más. Az Adelaide-ház kertje és birtoka pedig erre lehetőséget ad számukra. Itt anélkül mászhatnak fára, labdázhatnak, fogócskázhatnak, hogy bárki lefotózná őket.

Fontos érv még a költözés mellett az is, hogy Katalin hercegné családja szintén Berkshire megyében él, így a Middleton nagyszülők bármikor átugorhatnak látogatóba. Vilmosék már az új iskolát is megtalálták a gyerekeknek. György, Sarolta és Lajos szeptembertől az Ascot melletti Lambrook Magániskolába jár majd.

Vilmos herceg, Katalin hercegné, György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg

Egy álom vége?

Miközben Vilmosra egyre nagyobb szerep – és ezzel teher – hárul a királyi családban, addig Harry egyre távolabb kerül a családjától. A brit Woman magazin szerint egyébként az ifjabb herceget honvágy kínozza, és meglepődve tapasztalta a platinajubileum alkalmával, hogy miközben korábban – az anyjához hasonlóan – ő volt a nép koronás kedvence, addig mára igencsak megkopott a hírneve. „A közönség a négyéves Lajos herceget ünnepelte, és Vilmost, valamint Katalint éltette a tömeg, amiért ilyen tisztesen helyt álltak abban a négy napban, míg Harryről már csak kevesen beszéltek”–  írja a lap. A magazin megemlíti azt is, hogy sorra bedőltek Harry és Meghan amerikai tervei is. A Netflix-megállapodásuk úgy tűnik, kútba esett, a Spotify-megállapodásuk pedig két év csúszással indult el. Ráadásul a párt kihagyják a legimpozánsabb hollywoodi eseményekből is. Nem kaptak meghívót Obama 60. születésnapjára, és a legidősebb Beckham gyerek esküvőjére sem. „Meghannek, bár politikai babérokra szeretne törni, nem igazán van saját brandje. Pusztán az, hogy hercegné, aki kilépett a családból, nem elég” – írják.

Harry herceg és Meghan Markle

Bár Harry és Meghan szeptemberben újra az Egyesült Királyságba utazik, a családban csak a királynővel fognak találkozni, a gyerekeik pedig nem tartanak velük

Fotó: Getty Images

Ezt is olvasd el!