Riporter
Szorongást, depressziót, alvászavart okozott a gyerekek körében a járvány
Kritikus helyzetekről számoltak be a pedagógusok, a gyerekek körében pedig minden eddiginél több szorongást, pániktünetet, illetve depressziót okozott a Covid–19 járvány – derül ki az UNICEF Magyarország és a Publicus Intézet közös kutatásából.
Murinai Angéla: „A nők is utálnak, amikor azt mondom, hogy a gyerekszülés ebben a világban felelőtlenség”
Határozott véleménye és karakán kiállása miatt nem egyszer megkapta már a femináci bélyeget, de mint mondja, ő leginkább csak nevet a sértegetéseken, és még véletlenül sem riad meg tőlük. Olyannyira nem, hogy a blogjából Tíz okom a haragra címmel egy könyvet is írt.
Siker határokon túl: Molnár Veronika, kurátor New Yorkban
Már évekkel ezelőtt, amikor együtt dolgoztunk, feltűnt, hogy fiatal kora ellenére nagyon elhivatott és ambiciózus. Jelenleg New Yorkban él, és a The Museum of Modern Art (MoMA) gyakornoka. Molnár Veronika, interjúsorozatunk következő főszereplője ösztöndíjáról, munkájáról és az USA-t érintő társadalmi helyzetekről mesélt nekünk.
„Ha Biden még egy hónapot vár, azzal megmenthette volna Afganisztánt” – mondja az első női afgán alelnök
A tálibokkal való egyeztetésért felelős női politikus, Fawiza Koofi szerint Biden gyors kivonulása mindenféle tárgyalási alaptól megfosztotta az afgánokat, ezzel pedig lehetetlen helyzetbe hozta az ország lakóit.
Hiánypótló képregény a tanulási zavarral küzdő iskolásoknak
Diszlexiával, magatartászavarral, autizmussal küzdő fiatalok számára készítettek hiánypótló képregényt a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház szakmai támogatásával. Az esernyőcsapat kalandjai című modern képregény a mai fiatalok világát idézi, a főszereplők története pedig segíthet az érintetteknek abban, hogy az iskolai küzdelmeik helyett inkább „szupererejükre” figyeljenek.
Miért van egyre több melanómás beteg, és mit tehetünk, hogy javítsunk a statisztikán?
A leggyakoribb daganattípusok egyike a melanóma, mely évről évre egyre több áldozatot számlál. A növekvő számot legfőképpen a napsugárzás egyre veszélyesebbé válásának, a fokozott szoláriumhasználatnak és a nyaralási szokások megváltozásának tudják be. A melanóma mortalitása aggasztóan magas, a legfőbb, amit tehetünk tehát a megelőzés.