Green beauty: 6 dolog, ami ráncossá tesz a napsugarakon kívül

2019. március 13.
Ezen a héten szépségbloggerünk, Peonilla arról mesél nektek, hogy mik azok a tényezők, amik gyorsítják a ráncok felbukkanását és tippeket is ad, hogyan védheted ki őket!

Tudtad, hogy azt, hogy milyen gyorsan öregszel csak 10-20 százalékban befolyásolják a génjeid? Bizony. A többi a táplálkozásodon és az életmódodon, vagyis csakis rajtad múlik!

Január végén betöltöttem a 35-öt, és bevallom, a saját bőrömön érzem, hogy már kicsit többet kell tennem azért, hogy üdének és “fiatalosnak” nézzek ki. De abszolút megéri a fáradságot. Vicces, mert néha még mindig elkérik a személyimet, ha alkoholt vásárolok (ami amúgy meglehetősen ritka). És míg régen ezt konkrét sértésnek vettem, ma óriási bókként könyvelem el, és büszke vagyok rá. Nem vitás, hogy ehhez hozzájárul az, amilyen életmódot folytatok, és hogy pontosan tudom, miket kell kivédenem.

Következzen 6 dolog, ami gyorsítja a ráncok megjelenését

1. Oxidatív stressz

Bizonyára nem most hallasz róla először. De mégis mi ez? A szervezetünkbe jutó oxigénmolekulák a sejtjeinkkel reakcióba lépnek, a folyamat melléktermékeként pedig úgynevezett szabadgyökök (nitrogén vagy oxigén alapú molekulák) képződnek. Gyakorlatilag minden lélegzetvétellel együtt keletkeznek ilyen szabadgyökök, a baj csak az, hogy ezek károsítják a sejteket, sőt egy idő után akár a halálukat is okozhatják. Amellett, hogy a túl sok oxidatív stressz különféle betegségek kialakulásához vezethet, az öregedési folyamatokat is lényegesen felgyorsítja.

Mit tehetsz ellene?

Egyrészt egészséges életmódot folytatsz, és kerülöd az oxidatív stresszt (f)okozó tevékenységeket (erre mindjárt kitérek), másrészt pedig annyi antioxidánst veszel magadhoz, amennyit csak tudsz. Az anti-oxidánsok (a nevükben is benne van) az oxidáció ellen lépnek fel, vagyis csökkentik, semlegesítik a szabadgyökök káros hatásait.

 

Milyen ételekben található a legtöbb antioxidáns? Ezekből egyél minél többet!

• Matcha
• Acai bogyó
• Goji bogyó
• Gránátalma
• Kakaó
• Pekándió
• Aszalt szilva
• Oregánó
• Homoktövis
• Fekete áfonya, fekete szeder, földi eper, málna
• Kurkuma
• Kivi
• Zöld, oolong, rooibos és fehér tea
• Piros szőlő
• Avokádó

Milyen tevékenységek fokozzák a ráncosító, megbetegítő oxidatív stresszt?

• dohányzás
• alkoholfogyasztás
• túl sok kávé
• stresszes életmód
• túlsúly
• erős UV-sugárzás (fényvédő kötelező az év 365 napján!)
• szmog + elektroszmog
• túl kevés, túl sok edzés (bizony, a túlzásba vitt testmozgás is öregít!)
• többszörösen telítetlen zsírsavak túlzott fogyasztása (pl. margarin, állati zsír)
• túlzott cukorfogyasztás
• egyéb mérgező anyagok (pl. kemikáliák a környezetünkben, tisztítószerekben, kozmetikumokban)

Ez utóbbiaktól tehát menekülj, mint a tűztől, ha szeretnél sokáig fiatal maradni! Amit pedig nem tudsz elkerülni (pl. stressz), igyekezz ellensúlyozni (lásd 4-es pont)!

2. Elektroszmog avagy „digital aging”

Szintén oxidatív stresszt okoz, ezért az 1-es ponthoz tartozna, de szerettem volna erre külön kitérni, hiszen a 21. századi kütyük világában ez mindenkit hatványozottan érint. Mostanában nem egy cikk jött velem szembe az interneten, ami arról szól, hogy „a telefonod/laptopod/tableted ráncossá tesz.” Az alapfeltevés az, hogy ezekből az elektronikus ketyerékből ún. kék fény sugárzik ki, ami nagy dózisban szabadgyökök képződéséhez vezet és kb. ugyanúgy hat, mint az UV-sugárzás. Ergo öregíti a bőrt. Persze, nem egyik napról a másikra, hanem hosszú távon, szinte észrevétlenül. A kutatók egyelőre még vizsgálják ezt a kérdést… mindenesetre én azt mondom, jobb félni, mint megijedni.

Mit tehetsz ellene?

Fényvédő, fényvédő, fényvédő! Válassz HEV-szűrőset, ezek ugyanis azok, amik nemcsak az UVA és UVB sugarakat, hanem a kütyükből sugárzó kékfényt is kiszűrik. Illetve használhatsz speciális szűrővel ellátott számítógépes szemüveget is pluszban, ami a legjobb, ha „oversized”, így legalább a szem körüli vékony bőrt is véded valamennyire. (Ilyen szűrő funkciót normál, dioptriás szemüvegbe is lehet kérni.) Az enyémet nem fotóztam be (sima fekete keretes, cica fazon), de a Vision Expressnél csináltattam, és imádom.

3. Mikro- és makrotápanyagok hiánya

Az egészséges táplálkozás alapvető, a bőr fiatalságának megőrzése szempontjából azonban vannak olyan mikro- és makrotápanyagok, amik különösen fontosak. Ha ezekből nem jut elegendő mennyiséghez a szervezeted, akkor az sajnos meg fog látszani a pofidon is.

A mikrotápanyagok nem mások, mint a vitaminok, ásványi anyagok és rostok. Ezek közül a legfontosabbak a bőr szépsége, fiatalsága szempontjából:

• D-, A-, C-, E-, K-, B-vitaminok
• kalcium, magnézium, cink, jód, vas, szelén
• rostok (pl. gabonafélék, gyümölcsök, zöldségek)

A makrotápanyagokhoz tartoznak a szénhidrátok, a fehérje és a zsír. Itt egyértelműen mindegyikből a „jóra” van szükséged:

• Jó szénhidrátok: zöldségek minden mennyiségben, gyümölcsök (alacsony cukortartalmúak előnyösebbek pl. málna, szeder, eper, kivi, grapefruit), olajos magvak
• Jó fehérjék: sovány húsok, hal, tojás, hüvelyesek, tejtermékek (ugye ezekkel jobb vigyázni, de kefir, joghurt okés, ha nem vagy allergiás, érzékeny)
• Jó zsírok: telítetlen zsírok, omega-3 (növényi olajok, olajos halak, olajos magvak, avokádó, lenmag stb.)

Mit tehetsz ellene?

Táplálkozz egészségesen és olyan változatosan, amennyire csak tudsz, hogy a fent említett mikro- és makrotápanyagokat biztosan megkapja a tested. Amit pedig szükséges, pótolj étrend-kiegészítővel (pl. D-, C-vitamin).

4. Stressz

A stressz korunk egyik legnagyobb gyilkosa. Sajnos szinte mindenért okolható, köztük a korai öregedésért is. A stressz minden szinten (fizikailag, „kémiailag” és genetikailag is) öregít, ráadásul alvással kapcsolatos problémákat is okozhat, ami tovább fokozza a folyamatot.
Tudtad, hogy a magzat fejlődésekor az embrionális szakaszban ugyanabból a szövetből (az ún. ektodermából) keletkezik a bőr és az idegszövet? Ezért van az, hogy az érzelmek egyből kiütköznek a bőrön. És ezért van olyan szoros kapcsolat a lelkiállapotunk és a bőrünk állapota között. Itt egyébként nemcsak az elpirulásra kell gondolni, hanem a stresszre is – ráncok, gyulladások, pattanások formájában!

Ha tovább szeretnéd olvasni a cikket, kattints Peonilla oldalára! 

A Peonillával készült interjúnkat ITT olvashatod.

Fotók: Unsplash