A szappanok a csúcsra törnek

2020. június 16.
Soha nem látott virágzásnak indult a kozmetikai szappanok piaca, ahol a kézműves, a cruelty-free, az anti-aging darabok mellett már a bőrtípusnak megfelelő, csodás külsejű, természetes szépítő összetevőkből álló és mennyei illatú kedvenceket is beszerezhetünk. Megnéztük, mi is áll a nagy szappan-boom mögött.

A női szépségápolásban a szappanok évtizedeken keresztül mostohagyerek szerepkörben tetszelegtek a tusfürdők és arclemosók árnyékában, amikor is a nagyik sokszor szekrényillatosításra, kézmosásra használt pipereszappanjait az ezredfordulót elhagyva a kozmetikai ipar újra felfedezte magának. Igaz, a szappan története korábban is igen fordulatos és változatos volt. Szinte hihetetlen, de már legalább 4800 éve létező műfaj, bár kezdetleges és igen különböző formában, állagban használták az idők folyamán; leginkább mosáshoz, néhol pedig bőrök cserzéséhez, mumifikáláshoz, esetleg hajfixáláshoz.

A szappanlúgból és állati zsírból készülő kisebb-nagyobb tömböket, kenőcsöket az ókori egyiptomiak, a gallok is előszeretettel vetették be az idők folyamán, de a szíreknél is nagy favorit volt, ahogyan a római nők szépségrutinjában ugyancsak.
A szappankészítés terén a startgombot a 13. század után nyomták meg, míg a 19. századra Olaszország, Spanyolország és Franciaország manufaktúráikkal már a világ szappanfővárosaivá nőtték ki magukat. A század végére pedig elkezdtek elterjedni a növényolajból készült, habzó, finomabb illatú verziói a korábban luxusnak számító szappannak.

Új évezred, új távlatok

A nagy ikonok, a Camay, a Lux, az Olay, a Dove vagy a 1898-ban piacra dobott, pálma- és olívaolajból valamint kakaóvajból készült, jellegzetes zöld Palmolive (amely a világ egyik legkelendőbb szappanjává vált) nyomán sarjadó újhullámos szappansztárok sokféle kategóriában indulnak manapság, hatalmas konkurensszámmal, így a kiélezett verseny egyre pompásabb kínálatot eredményez.

Tudtad?

A felmérések szerint – mintegy egy évtizedes visszaesés után – ismét tovább nő a kereslet a szilárd tisztítók után. Két éve 3 százalékkal többen nyúltak utánuk a polcokon, az előrejelzések szerint pedig egyre többen lesznek rendszeres szappan-használók a jövőben. Tavaly, a folyékony szappanokat és tusfürdőket maga mögé utasítva, az amerikai drogériákban már 7,1 százalékkal többet adtak el szappanból, ennek hátterében pedig szakértők a fogyasztói tudatosság, a természetes és műanyagmentes termékek iránti fokozott kereslet áll. Vagyis a 25 százalékkal kisebb karbonlábnyommal bíró szappan újra trend, nem is akármennyire.

Egészen új szinten, új minőségben és új céllal, hiszen a tisztálkodási termék kategóriáját kinőve ezerféle jótékony összetevővel, millióféle színben, formában, illattal és fenntarthatósági vállalásokkal készítik a szépségmárkák a szilárd tisztító és/vagy szépítő szépségeket. A szappan pedig csodaszépen hozza ezeket elvárásokat, akár luxusszinten is.

Hatásos és cool

Márpedig a Mintel piackutató cég jelentése szerint úgy fest, az emberek 60 százaléka e téren a prémium kategóriát keresi (ilyen a La Mer, Sisley, Omorovicza). Ma már olyannyira trendi, hogy egy Fendi napszemüveg vagy Chanel szemhéjpaletta mellett akár státusszimbólumként is elfér. Egy letisztult Aesop, egy must-have Byredo, egy illatos Le Labo, vagy egy fotogén rózsaszín Erno Laszlo prémiumszappannal nagyot arathatunk manapság az Instagramon is. „Ezek a szappanok szinte megszólítják a hozzám hasonló embereket, látványosak és nagyon szépen fényképezhetőek” – nyilatkozta Alexander Atkins, social media szakember és influencer a The New York Timesnak a hasonló szappanok összetevőin túli, hozzáadott értékéről a mai digitális világban, mondván „a mai generáció már sokkal esztétikum-központúbb.”

Célirányos választás

De lássuk, mi minden szerint választhatunk az arcunk, vagy éppen a testünk tisztítására szappant? A szappanokban (és a tusfürdőkben) lévő irritáló vegyszerek, mesterséges anyagok, sokszor bőrfeszülést, -szárazságot, -hámlást eredményeznek, ezért egyre többen fordulnak a természetes, tiszta, tápláló összetevőkkel gazdagított termékek irányába, amelyek értékes növényi olajok segítségével és magas antioxidáns-tartalommal tesznek sokat a bőr hidratálásáért.

A natúr, organikus mezőnyben rengeteg személyre szabott terméket kínálnak a kis- és nagy gyártók, ahogyan a gyógyszertári, vagy a kis, kézműves manufaktúrák is.
A Zanza, a Lush, az Olivia Natural, a Manna szappan kínálata jól példázza, hogy a száraz, érzékeny, normál, kombinált vagy zsíros bőr világán túli elvárásokra is lehet válaszolni természetes alapanyagokból készülő szappanokkal. Célirányos választásnál ott sorakoznak olyan bőrprobléma kezelő szappanok, mint a pikkelysömörre, ekcémára, rosaceás, pattanásos vagy épp idősödő bőrre kifejlesztett darabok.

Ami pedig az alapanyagokat illeti, itt sem szerény a lista. A népszerű gyógynövényi és természetes kedvencek közt ott találjuk a teafát, körömvirágot, citromfűt, aloe verát, avokádót, csokit, kecsketejet. Érdemes kísérletezni, sokszor egy-egy márkának zseniális a pattanást kezelő arclemosó szappanja, de szárít mondjuk a testre kifejlesztett rózsaillatos terméke. És hiába imádjuk egy-egy luxusmárka illatos gyönyörű csomagolását, vagy egy organikus kedvenc lebomló dobozát, ha épp az illatával nem tudunk megbarátkozni.

Hollywoodi rajongóbázis

A tökéletes textúra, hatás, habzás, vagy akár megfelelő ár megtalálása néha idő, és energiaigényes, de megéri. A hírességek közül számos szappanrajongó hosszas kísérletezgetés után bevallottan ragaszkodik egy-egy bevált favorithoz. Jennifer Aniston tinikora óta rajongója a meglehetősen olcsónak számító Neutrogena Transparent arcszappannak, azt állítva, hogy a bőre ragyogásához nagymértékben hozzájárul. Emmy Rossum, arctisztításra használja kedvencét napi szinten, Rihanna sminkese, Priscilla Ono pedig még a híresség szemöldökét is némi szappannal „rögzíti”.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

👑💄💋👠 Tune in to @rupaulsdragrace tonight at 8pm/ 7c 🤍@sanchezzalba @rupaulofficial @worldofwonder

♔Jamaican Canadian♔ (@winnieharlow) által megosztott bejegyzés, Ápr 10., 2020, időpont: 3:11 (PDT időzóna szerint)

Winnie Harlow modell szépségfilozófiája a természetességen alapul, állítása szerint azért is veti minden nap be a maintstreamnek számító Shea Radiance natúr szappanjait a szépségrutinjában, mert a hatásuk mellett az is fontos számára, hogy ezzel a gyártásban részt vevő afrikai nőket is segíti. Kim Kardashian pedig a magyar bőrgyógyász zseni és anti-aging ikon Erno Laszlo luxus arctisztító szappanjára esküszik (ahogyan Sting, Madonna, Barbra Streisand, Diane Keaton, Woody Allen, Yoko Ono, Val Kilmer vagy régebben Audrey Hepburn, Marilyn Monroe és Greta Garbo is). A mai napig cult-beauty terméksornak számító Erno Laszlo kollekcióból a híresség a tengeri iszapos mélytisztító szappant használja.


Úgy tűnik, a legendás divatfotós, Cecil Beaton híres mondása, miszerint „Mi az elegancia? Szappan és némi víz.”, nem vesztette érvényét a 21. században sem. Azzal a különbséggel érvényesül, hogy a puszta tisztaság érzését tovább fokozza a személyre szabott ápolás luxusával.

Láttad már?

Fotó: Getty Images