Lenny Kravitz imádja volt felesége új férjét, Jason Momoát

2020. október 04.
Lenny Kravitz volt Jason Momoa feleségének, Lisa Bonet-nak az első férje, ám példásan sikerült áthidalniuk a szituációban rejlő konfliktusokat. A színész és a zenész barátsága legendás a sztárok között.

„Nehéz elhinni, hogy milyen szoros kapcsolat van Jason és köztem, vagy azt, hogy milyen jóban vagyok Zoë mamájával, mindannyian milyen kötelékben vagyunk egymással – mondta az 56 éves Lenny Kravitz első feleségéről, Lisa Bonet-ról, közös lányukról, a színésznő Zoë Kravitz-ről és Jason Momoáról, aki feleségül vette Bonet-t. – Azért így teszünk, mert ezt kell tenni. Hagyni kell, hogy a szeretet győzzön, nem?”

Kravitz és az 52 éves Bonet 1993-ban, hatévnyi házasság után váltak el. A színésznő 2005-ben ismerkedett meg és kezdett randizni az Aquaman 41 éves főszereplőjével, végül 2017-ben házasodtak össze. Két közös gyermekük született, Lola 13 éves, Nakoa-Wolf pedig 11.

Kravitz továbbra is szoros kapcsolatot ápol exfelesége családjával, ám azt hozzátette, hogy az elején ezért kellett erőfeszítéseket tenniük. „Egy szakítás után nyilvánvalóan dolgozni kell ezért. Gyógyulni, értékelni a helyzetet, stb. De Jason és én? Tulajdonképpen abban a pillanatban, amikor először találkoztunk, úgy voltunk egymással: azta, imádom ezt a fickót!”

Közösségi oldalaikon is többször nyíltan kifejezték már egymás iránti megbecsülésüket. Kravitz egy közös fekete-fehér képpel kívánt boldog születésnapot Instagramján Momoának.

Momoa is beszélt barátságukról, sőt, azt a koponya alakú gyűrűt is megmutatta, amit az énekesnek készíttetett ajándékba, azt is hozzátéve, hogy a gyűrű a családi kötelék szimbóluma. 

Kravitz korábban Bonet-t a legjobb barátjának nevezte, Momoával kapcsolatban pedig azt mondta, olyan, mintha a testvére lenne. „Keresztülmész egy házasságon valakivel, szakítotok. Ez nagyon nehéz. De Lisa és én sokat dolgoztunk a kapcsolatunkon, és mára újra a legjobb barátok vagyunk. Imádom a férjét, olyan nekem, mint a testvérem, és nagyon szeretem a gyerekeiket is. Ez csodálatos, de sok munkánk is van benne.”

Olvastad már?

Forrás: People
Fotó: Getty Images