Jennifer Aniston reagált a Brad Pitt-tel kapcsolatos pletykákra

2021. július 05.
Több lenne köztük barátságnál? Jennifer Aniston néhány nappal ezelőtt egy talk show vendégeként tiszta vizet öntött a pohárba.

16 évvel a válásuk után Jennifer Aniston és Brad Pitt kapcsolata ismét a rajongók érdeklődésének középpontjába került. A páros 2005-ben, öt év házasság után vált végleg külön egymástól, miután Pitt a Mr. és Mrs. Smith című film forgatásán megismerkedett és valószínűleg össze is jött Angelina Jolie-val. A válásuk után évekig nem mutatkoztak együtt, ám miután Brad Pitt 2019-ben meglepetésszerűen megjelent Aniston 50. születésnapi partiján, kiderült, hogy a két ex nagyon is jóban van, és hogy valójában már öt évvel korábban kibékültek egymással.

Brad Pitt és Jennifer Aniston 2020-ban

„Brad megkereste Jent, miután az édesanyja meghalt, és Jennifernek nagyon jólesett az exe támogatása. Brad, ha tehetné, legszívesebben visszaforgatná az időt, hogy másképp kezelje a válásukat. Nagyon régen bocsánatot kért már Jentől, aki el is fogadta a bocsánatát” – nyilatkozta a US Weeklynek akkoriban egy forrás.

2019 óta az egykori házaspár rendszeresen a bulvárlapok címlapjára kerül: ott volt például a SAG-díjátadó, ahol több fotó is készült Pitt és Aniston ölelkezéséről, de hatalmas sikert aratott a rajongók között a két színész legutóbbi közös munkája is, ami talán kicsit flörtölősebbre sikerült a vártnál. 

Ez a bizonyos közös munka egy jótékonysási esemény volt, aminek keretében egy rakás A-listás színész – köztük Pitt és Aniston – felolvasta a Változó világ című 1982-es kultfilm dialógusait. A virtuális felolvasás kezdetén a két színész fülig érő szájjal köszöntötte egymást, és ha ez nem lett volna elég, Aniston még „édesem”-nek is hívta közben a színészt.

A két sztár viselkedése természetesen ismét elindította a pletykákat, a rajongók megint csak elkezdtek abban reménykedni, hogy az egykori álompár talán ismét egymásra találhat – de néhány nappal ezelőtt Jennifer Aniston tiszta vizet öntött a pohárba.

A The Howard Stern Show vendégeként Anistont természetesen a Brad Pitt-tel való kapcsolatáról is kérdezgették, valamint arról, hogy kínos volt-e együtt szerepelniük ezen a bizonyos felolvasáson.

„Nem! Nagyon vicces volt. Tudod, Brad és én haverok vagyunk. Barátok, akik szoktak beszélgetni. Semmi furcsa nem volt a dologban, kivéve persze annak, aki bele akarta magyarázni” – válaszolta a színésznő.

Tehát mindenki megnyugodhat, az egykori házaspár között nincs romantikus kapcsolat, de a barátságuk továbbra is töretlen.

Forrás: marieclaire.co.uk. Fotó: Getty Images

Olvass tovább!