Chris Martin londoni koncertjén szerenádozott Dakota Johnsonnak

2021. október 16.
Ritkán tárja a nyilvánosság elé egymás iránti érzelmeit Dakota Johnson és Chris Martin, ám a Coldplay legutóbbi koncertjén mégis ennek bizonyságát láthattuk. A teltházas londoni show-n szerenádozott az előadás kellős közepén szerelmének Chris Martin.

Amikor a londoni Bush Empire-ben tartott teltházas koncerten a Coldplay belekezdett legutóbbi slágerük, a BTS-sel közösen játszott My Universe előadásába, a 44 éves énekes, Chris Martin az erkélyen helyet foglaló Dakota Johnsonra mutatott, miközben azt mondta: „Ez az én univerzumomról szól, és ő itt van.” 

chris-martin-dakota-johnson-szerenad

A 32 éves színésznő összefűzött kezekkel hallgatta a dalt, majd magasba nyújtott karral táncolt a buja dallamokra. 

Chris Martin és Dakota Johnson 2017 óta alkot egy párt, és úgy tűnik, kapcsolatuk erősebb, mint valaha. Nem sokat árulnak el magánéletükről, ritkán látni őket a nyilvánosság előtt. Legutóbb idén nyáron kapták őket lencsevégre, amikor Spanyolországban, Palma De Mallorcán nyaraltak. 

Azt is tudjuk, hogy nemrég költöztek össze, Dakota Johnson beköltözött az énekes 12,5 millió dolláros malibui birtokára, ám megtartotta saját lakását is. 

Egyvalaki van, aki rendszeresen beszél a nyilvánosság előtt, mennyire rajong azért, hogy Chris Martin és Dakota Johnson együtt vannak. Ő pedig nem más, mint az énekes volt felesége, Gwyneth Paltrow, akivel két közös gyermeke is született, a 17 éves Apple és a 15 éves Moses. „Imádom őt” – mondta Dakota Johnsonról Paltrow 2020-ban egy interjúban.

Forrás: E! Online Fotó: Getty Images

Olvass tovább!