5 elképesztően merész kismamaruha, amit sztárok viseltek a vörös szőnyegen

2022. március 13. |

Volt idő, amikor a kismamaruha egyik legfőbb funkciója az volt, hogy eltakarja a gömbölyödő pocakot, a helyzet azonban mostanra rengeteget változott: a várandós anyukák büszkén mutatják meg, hogy áldott állapotban vannak, akkor is, ha a vörös szőnyegen van jelenésük.

Bár akadnak olyan hírességek, akik titkolni próbálják, hogy anyai örömök elé néznek sőt némelyikük még a gyermekük születését is titokban tartja! –, a többségük büszkén vállalja a terhességét. Ők egészen elképesztő kismamaruhába bújtak, amikor gyermekükkel a szívük alatt voltak hivatalosak egy-egy nagyobb rendezvényre. 

Rihanna

Az énekesnő, aki első babáját várja, sem a kicsi nemét, sem a szülés várható időpontját nem osztotta meg a nagyvilággal, az azonban biztos, hogy már nem hiányzik olyan sok gyermeke érkezéséig: ezt bizonyítja szépen gömbölyödő pocakja, amit pár héttel ezelőtt a Fenty Beauty rendezvényén egy láncos felsővel takart, vagyis helyesebben mondva tett közszemlére. Az egyáltalán nem mindennapi kreáció a The Attico munkáját dícséri: felül zöld és hátul teljesen nyitott, alul pedig lila átmenetes színben pompázik, amit Rihanna egy szandállal viselt.

Rihanna terhes, kismamaruhában

Beyoncé

2017-et írtunk, amikor az ikrekkel várandós Beyoncé egy rubinvörös flitteres ruhában vett részt a Grammy-díjátadón. A Peter Dundas által tervezett hosszú ujjú ruhát a szögletes vonalú dekoltázs és a hosszú uszály tette igazán különlegessé. Az énekesnő akkor már az 5 éves Blue Ivy büszke anyukája volt, ikrei, Rumi és Sir Carter 2017 nyarán látták meg a napvilágot.

Beyoncé terhesen kismamaruhában

Blake Lively

Első babáját várta a színésznő, aki előszeretettel bújik hercegnős ruhákba, amikor 2014-ben egy igazán szemrevaló ruhakölteményben vett részt az Angel Ball nevű rendezvényen. Szó szerint ragyogott mélyen dekoltált, testhez álló pasztellszínű kismamaruhájában, ami épp az egyszerűségétől volt nagyszerű. Ryan Reynolds felesége nem sokkal a bál után hozta világra Inez nevű kislányukat, akinek azóta két testvére született: Betty 2016-ban, James pedig 2019-ben érkezett.

Blake Lively terhesen kismamaruhában

Kim Kardashian

A nemrég elvált Kim Kardashian első gyermekét, a North nevű kislányt hordta a szíve alatt, amikor ebben a mutatós virágos ruhában sétált be a 2013-as Met-gálára. Magasított nyakú, földig érő Givenchy ruhájához hosszú kesztyű is tartozott és magas sarkú cipője is tökéletesen passzolt ehhez az extravagáns kreációhoz. Választásával nem mindenkinek lopta be magát a szívébe, több mém is született belőle, amiről sírva nyilatkozott a Vouge magazinnak. Kimnek azóta négyszeres anyuka: Saint Westnek 2015-ben adott életet, egy béranyának köszönhetően 2018-ban jött a világra Chicago West, 2019-ben pedig szintén béranyának köszönhetően Psalm Westtel bővült a családjuk.

első gyermekével várandós kim kardashian kismamaruhában

Kate Hudson

A színésznő a 2003-as velencei filmfesztivál közönségét kápráztatta el várandósan egy földig érő, ezüstszürke kismamaruhában. Két darabból álló ruhája egy flitterekkel és gyöngyházas hímzéssel díszített, nyakban megkötött rojtos felsőrészből és egy földig érő, díszes tüllszoknyából állt. Kisfia, Ryder Russel Robinson 2004-ben látta meg a napvilágot, ő Kate Hudson legnagyobb gyermeke, akit két másik apukától 2011-ben és 2018-ban egy újabb kisfiú (Bing Russel) és egy kislány (Rani Rose) követett.

a várandós Kate Hudson 2003-ban férjével a Velencei Filmfesztiválon

Forrás: Via, Fotó: Getty Images

Ezt láttad már?

Szólj hozzá te is!

Még több Sztárok