Charlene hercegné tagadja, hogy válnának Albert herceggel

2022. június 08.
Ritkán jelenik meg az utóbbi években a nyilvánosság előtt Albert monacói herceggel felesége, Charlene hercegné. A legutóbbi ilyen alkalommal azonban hangsúlyozta, hogy semmi alapja azoknak a pletykáknak, melyek szerint elhidegült volna férjétől, egészsége azonban még mindig nem jött helyre tökéletesen.

Hétéves lányuk, Gabriella hercegnő is részt vett azon az eseményen, ahol végre együtt jelent meg a monacói hercegi pár. Maga Charlene hercegné osztotta meg közösségi oldalán a fotókat a készülődésről. „Imádtam minden pillanatát annak, ahogy az én hercegnőm készülődött az első hivatalos megjelenésére” – írta a fotó mellé a 44 éves Charlene. 

charlene-monaco-hercegno

A hercegnő egészsége és Albert herceggel való kapcsolata régóta találgatások tárgya. „Amikor visszatértem Monacóba, minden energiámmal a gyermekemre, férjemre és az egészségemre koncentráltam. Ezek a legfontosabbak számomra – mondta Charlene. – Az egészségem még mindig törékeny, és nem akarok túlságosan előre szaladni. Az út még hosszú, nehéz és fájdalmas. Ma azonban már nyugodtabb vagyok.”

Charlene 2021 májusában került kórházba Dél-Afrikában fül-, orr- és torokfertőzéssel. Emiatt öt hónapig nem tudott visszatérni Monacóba férjéhez és ikreikhez. Amikor 2021 novemberében végre ismét hazatérhetett, Charlene hercegné bejelentkezett egy svájci klinikára az érzelmi és fizikai kimerültség kezelésére. 

Ez idő alatt arról szóltak a híresztelések, hogy megromlott a házasságuk, ám ezt mind Charlene, mind Albert herceg tagadta. Charlene a védelmezőjének és legnagyobb támogatójának nevezte Albert herceget. „Megbeszéltük a rosszindulatú pletykákat is, és ő mindent megtesz azért, hogy megvédjen engem és a gyermekeinket is” – mondta Charlene férjéről.

Forrás: Insider Fotó: Getty Images

Olvass tovább!