Logopédus volt, ma már egy ország élén áll – Ismerd meg Matild belga királynét

2022. augusztus 15.
Nemesi családból származott, de egészen egyszerű, polgári életét élt – mígnem egy mesébe illő fordulattal a belga herceg be nem lépett az életébe.

Belgium királynéja eredetileg Mathilde Marie Christine Ghislaine d’Udekem d’Acoz néven született  1973. január 20-án a belgiumi Ukkelben, Patrick d’Udekem d’Acoz belga politikus és a lengyel nemesi családból származó grófnő, Anna Maria Komorowska legidősebb gyermekeként.

Matild-belga-királyne

Matild iskolai fotója 1987-ből

Az iskoláit előbb Bastogne-ban egy, belgiumi kisvárosban, majd Brüsszelben végezte, a középiskolában modern nyelveket tanult. Tanulmányainak és persze többnyelvű családjának köszönhetően Matild folyékonyan beszél franciául, hollandul, angolul, olaszul és alapszinten még spanyolul is. Bár édesanyja lengyel származású, mivel a család Lengyelországtól messze élte az életét, Anna Maria nem tanította meg a gyerekeit lengyelül, mondván, hogy úgysem lesz rá szükségük. Így hát Matild csak néhány szót ismer az édesanyja anyanyelvén.

A középiskola elvégzése után előbb beszédtechnika tanárnak tanult, majd mesterdiplomát szerzett pszichológiából. Miután lediplomázott, logopédusként egy saját praxist nyitott, mellette részmunkaidőben egy általános iskolában is dolgozott. A nemesi származását leszámítva Matild egészen átlagos életet élt – egészen 1999-ig…

A kultúrákat egyesítő menyasszony

A pletykák szerint Matild és a jövendőbeli férje, Fülöp belga király (aki akkoriban még csak herceg volt) egy teniszmeccsen ismerkedtek meg egymással. Randizni kezdtek, és a kapcsolatukat olyan jól sikerült titkolniuk a kíváncsi szemek elől, hogy három éven át egyszer sem cikkeztek róluk. A páros olyannyira észrevétlen maradt, hogy amikor 1999-ben bejelentették az eljegyzésüket, a sajtó és az emberek is rendkívül meglepődtek, és szkeptikusan fogadták a hírt. Hogy lehűtsék a kedélyeket, a herceg egy nyilatkozatot adott ki a lánykérés után, amiben cáfolta a híreszteléseket, miszerint az eljegyzésük „elrendezett” volt, és az esküvő csak egy PR-fogás.

Matild-belga-kiralyne-fulop-kiraly

A hercegi pár esküvője 1999-ben

Matild méltósággal vészelte át ezt a szerencsére rövid ideig tartó, kritikával és szkepticizmussal teli időszakot, ezzel is bizonyítva, hogy valóban ő a tökéletes jelölt arra, hogy hidakat építsen egy olyan országban, amelyet régóta megosztottak a nyelvi és etnikai különbségek. Miután egyre több információ derült ki a menyasszonyról, egyre többen kezdték úgy gondolni, hogy Matildban gyakorlatilag Belgium ezerarcú kultúrája öltött testet: a menyasszony folyékonyan beszélt hollandul, franciául, angolul és olaszul, brüsszeli születésű volt, flamand származású, míg családi székhelye a francia nyelvű Vallóniában volt. Egy ilyen háttérrel és személyiséggel Matild mind a holland nyelvű flamandok, a francia nyelvű vallonok, mind pedig a német nyelvű közösség szívébe be tudta lopni magát.

Matild-belga-kiralyne-fulop-kiraly

Matild és Fülöp 2013-ban Amszterdamban

Hercegnéből királyné

Matild és Fülöp 1999. december 4-én házasodott össze, a 20. század utolsó királyi esküvőjén. A 200 családtag és barát előtt megrendezett polgári szertartást három nyelven tartották, majd az azt követő egyházi esküvőn a boldog pár franciául és hollandul is örök hűséget esküdött egymásnak.

A hercegi pár első gyereke 2001. október 25-én született meg: egy kislány, aki az Erzsébet nevet kapta. Mivel ő az elsőszülött, apja után ő fogja örökölni a trónt, így Erzsébet lehet majd Belgium első női uralkodója. 2003-ban született meg Gabriel herceg, 2005-ben Emmanuel herceg, 2008-ban pedig Eleonóra hercegnő.

Matild-belga-kiralyne-fulop-kiraly

A királyi pár és négy gyermekük 2022-ben

Matild négy gyerekes édesanyaként 2013-ban lett királyné, miután II. Albert király lemondott a trónról, és fia, Fülöp lépett a helyébe. Érdekesség, hogy ezzel Matild lett az első belga királyné, aki Belgiumban született.

Fotó: Getty Images

Olvass tovább!