Akkor és most: ennyit változtak a Született feleségek szereplői a sorozat óta

2022. augusztus 25.
Te is mindig számoltad vissza a napokat a következő epizód vetítéséig? Nos, hála a streamingszolgáltatóknak, már nem csak heti egy részt nézhetsz meg a világ egyik legnépszerűbb szériájából, amit jó eséllyel folytathatnak is a jövőben. Szóval megnéztük, hogyan élnek most a show színésznői.

A Disney+ kínálatába a legújabb sikerszériák mellett szerencsére számtalan régi közönségkedvenc, például a Született feleségek is felkerült, így végre megint ellátogathatunk a széplaki Lila Akác közbe, ahol mindig a leghétköznapibbnak tűnő szomszédok őrizték a legsötétebb titkokat. A többszörös Emmy-díjas sorozat összesen nyolc szezont élt meg, és éppen tíz évvel ezelőtt, 2012-ben adták le az utolsó részeket. A rajongók azóta is reménykednek abban, hogy Eva Longoria, Felicity Huffman, Marcia Cross és Teri Hatcher újra összeállnak majd egy reboot erejéig.

Született feleségek

Ha hihetünk a pletykáknak, erre azért még mindig elég nagy az esély. Ezt maga a drámasorozat kreátora, Marc Cherry erősítette 2021 végén, ugyanis azt mondta, akkor készülnének új részek a Született feleségekből, ha a folytatás természetesnek érződne, vagyis megtalálná azt a teljesen friss elképzelést, ami a történetet hajthatná. Ám addig is, amíg erre várunk, nézzük meg, mi történt az elmúlt évtizedben a széria főszereplőivel!

Teri Hatcher, vagyis Susan Mayer

Teri Hatcher 2022-ben

Teri Hatcher 2022-ben

A kibírhatatlan színésznő hírében álló Teri Hatcher a filmezés után belevetette magát a vlogolásba, majd YouTube-csatornát indított Hatching Change néven, ahol olyan videókat tett közzé, amivel pozitív változásra inspirálta a nézőit az életvitelüket, az étkezésüket és a szemléletmódjukat illetően. Ám ami ennél is izgalmasabb, hogy 2021-ben A Kiss Before Christmas című filmben újra James Denton (vagyis a Született feleségek Mike-ja) szerelmét alakíthatta. Teri a valóságban egyelőre még keresi az igazit, 2003-ban elvált lánya, Emerson apjától, Jon Tenney-től. „Különbség van aközött, hogy valaki magányos vagy pedig egyedül van. Régóta szingliként élek, de egyáltalán nem vagyok magányos. Szeretném eltörölni ezt a stigmát. Sok elvált nő nem házasodik újra. Ez talán depressziósan hangzik, pedig nem kellene annak tűnnie. Számtalan olyan nő akad, aki nemcsak túlél egyedül, hanem virágzik” – emelte ki egy interjújában.

Felicity Huffman, vagyis Lynette Scavo

Felicity Huffman 2019-ben

Felicity Huffman 2019-ben

Felicity 2019-ben nem az alakításai miatt került a címlapokra, hanem mert megvádolták, hogy részt vett egy főiskolai felvételi csalásban (vagyis kenőpénz adott a jobb vizsgapontokért) a legidősebb lánya, Sophia továbbtanulása érdekében. A színésznő bűnösnek vallotta magát, így 14 nap börtönbüntetésre ítélték, amit még ugyanebben az évben le is töltött – emellett 250 óra közmunkára kötelezték. A sztár két lányt nevel férjével, William H. Macyvel együtt, a fiatalabb gyermeküket Georgiának hívják.

Marcia Cross, vagyis Bree Van de Kamp

Marcia Cross 2022-ben

Marcia Cross 2022-ben

A színésznő a valóságban is két gyermek édesanyja, mint Bree. Eden és Savannah ikrek, édesapjuk pedig Tom Mahoney, akinek Marcia 2006-ban mondta ki az igent. (Külön érdekesség, hogy a lányok nem sokkal az édesanyjuk 45. születésnapja előtt születtek.) A Született feleségek sztárja 2019 júniusában bejelentette, hogy végbélrákja van: a betegsége mára remisszióban van, ő pedig küldetésének tekinti, hogy eltörölhesse az ezzel kapcsolatos megbélyegzéseket és felhívja a figyelmet a megelőzésre. „Fontos számomra az életmentés” – mondta. Bree megformálója egyébként legutóbb egy Netflix-sikersorozat, a You, azaz a Te epizódszereplője volt a harmadik évadban.

Eva Longoria, vagyis Gabrielle Solis

Eva Longoria 2022-ben

Eva Longoria 2022-ben

Eva Longoria két sikertelen házasság után José Bastón mexikói üzletember mellett találta meg a boldogságot, akivel 2016-ban állt oltár elé. A kisfiuk, Santiago (vagy ahogyan a szülei becézik, Santi) 2018-ban jött világra – és a sztár Gabrielle-lel ellentétben rajong az anyaság minden pillanatáért. Időközben producerként és rendezőként is kipróbálta magát, de színésznőként is aktívan dolgozik, legutóbb például az Unplugging című filmben láthattad. Ám azt sem titkolja, hogy borzasztóan sokat gondol egykori szerepére. „Hiányzik, hogy Gaby lehessek. Mindent hiányolok a stábból és a forgatásból” – vallotta be 2017-ben.

Fotó: Getty Images

Kíváncsi vagy, hogy alakult a kedvenc sorozatsztárjaid élete?