Vasárnap este, magyar idő szerint hétfő hajnalban rendezték meg az amerikai filmakadémia 95. Oscar-díjátadó gáláját a Los Angeles-i Dolby Színházban. Az Oscar-gála házigazdája Jimmy Kimmel komikus, műsorvezető volt, aki a 2017-es és 2018-as szereplése után harmadszor vállalta el ezt a feladatot. Az idei jelölések és díjazások több szempontból is úttörőek voltak. Michelle Yeoh például beírta magát az Oscar-díj történelmébe, mint az első ázsiai nő, akit a legjobb színésznő kategóriában jelöltek, és aki végül haza is vihette a szobrocskát. A legtöbb jelölést, szám szerint 11-et, a Minden, mindenhol, mindenkor című film kapta, amiből végül 7 tudott díjra váltani, ezzel az est legnagyobb nyertese lett.
Az idei Oscar-gála kapcsán beszámoltunk már a nyertesekről, az Oscar-díj legextravagánsabb szettjeiről, de nem hagytattuk ki azt sem, hogy Jamie Lee Curtis például egy magyar dalt énekelt.
Az idei Oscar-díj vörös szőnyeges felvonulása sem okozott csalódást, ahogy az sem, hogy Brendan Fraser megkapta első aranyszobrocskáját. Azt pedig érdeklődve figyeltük, hogy az Oscar-díjátadón 2023-ban valamiért sok A-listás sztár a családtagjával vagy egyenesen a lányával, fiával az oldalán jelent meg.
Nézzük, kik választották ezen a vasárnapon családi programnak az Oscar-gálát.
![salma-hayek-oscar-dij-2023 | Marie Claire Salma Hayek és lánya, Valentina Paloma Pinault](https://marieclaire.hu/uploads/2023/03/salma-hayek-oscar-dij-2023.jpg)
Salma Hayek és lánya, Valentina Paloma Pinault
![peadr-pascal-oscar-dij-2023 | Marie Claire Pedro Pascal és nővére, Javiera Balmaceda](https://marieclaire.hu/uploads/2023/03/pedro-pascal-oscar-dij-2023.jpg)
Pedro Pascal és nővére, Javiera Balmaceda
![jennifer-connelly-oscar-dij-2023 | Marie Claire Jennifer Connelly és fia, Stellan Connelly Bettany](https://marieclaire.hu/uploads/2023/03/jennifer-connelly-oscar-dij-2023.jpg)
Jennifer Connelly és fia, Stellan Connelly Bettany
![colin-farell-oscar-dij-2023 | Marie Claire Colin Farrell és fia, Henry Tadeusz Farrell](https://marieclaire.hu/uploads/2023/03/collin-farell-oscar-dij-2023.jpg)
Colin Farrell és fia, Henry Tadeusz Farrell
![andie-macdowell-oscar-dij-2023 | Marie Claire Andie MacDowell és lánya, Rainey Qualley](https://marieclaire.hu/uploads/2023/03/andie-macdowell-oscar-dij-2023.jpg)
Andie MacDowell és lánya, Rainey Qualley
![brendan-fraser-oscar-dij-2023 | Marie Claire Brendan Fraser és exfelesége, Afton Smith, és fiaik, Holden és Leland Fraser](https://marieclaire.hu/uploads/2023/03/brendan-fraser-oscar-dij-2023.jpg)
Brendan Fraser és exfelesége, Afton Smith, és fiaik, Holden és Leland Fraser
Fotó: Getty Images Forrás: Marieclaire.com