Malála Júszafzai férjhez ment: „Különleges nap a mai az életemben” Az eseményről csodás képeket is posztolt a Nobel-békedíjas emberjogi aktivista.
59 éves lett Demi Moore, aki három válás, és egy csúnya per után újra boldog Egészen elképesztő, pedig igaz, hogy Demi Moore jövő ilyenkor átlép a hatodik ikszen – erre minden kétséget kizáróan rácáfol a ma 59 éves színésznő, akinek eddigi életének felejthetetlen pillanataiból szemezgettünk.
Házas vagyok. Attól még tetszhet valaki más is? Ha kellőképpen tudatosak vagyunk azzal kapcsolatban, mit érzünk a másik iránt, akár megérthetünk a fellángolásból olyan dolgokat, amiket eddig nem ismertünk fel a kapcsolatunkról.
„Több mint 400 napja küzdök a poszt-Covid panaszokkal. Így hat a házasságomra” „Az egyik legrosszabb hatása ennek az ismeretlen kórnak, hogy nemcsak a barátainktól választotta el a férjemet és engem, hanem egymástól is.”
„12 év házasság után végre külön alszunk. Nincs ennél nagyobb áldás egy anyának” Egy ideális világban nem kellene, hogy a társadalmi nyomással törődjünk, és emiatt ne hozzuk meg azt a döntést, amire vágyunk.
Christina Ricci bejelentette, hogy terhes, majd gyorsan hozzáment a fodrászához Eléggé felpörögtek az események Christina Ricci körül: családon belüli erőszak, válás, terhesség, házasság egy éven belül.
„Már megint a szeretője lettem az egyik kollégámnak” Szeretőként élni nem könnyű feladat, főleg, ha a harmadik fél egyszer csak szerelmes lesz, és többet szeretne a másiktól. Sereg Tímea párkapcsolati mediátor, szexológus egy olvasói kérdést válaszol meg a következőkben.
„Normális, hogy a férjem mindennap csinálná?” Az egyik félnek akár teherré is válhat, ha a párja folyamatosan, a hét minden napján kívánja a szexet. A következőkben Sereg Tímea párkapcsolati mediátor, szexológus válaszol egy olvasói kérdésre.
„A férjem megcsalt egy férfival, de nem adtam fel a házasságunkat” Mit tehet egy feleség, ha megtudja, hogy a férje félrelépett – egy férfival? Továbbáll vagy megbocsát?
George Clooney elárulta, melyik filmjét nem nézheti meg a felesége Ez a bizonyos film hatalmas bukás volt annak idején...
Michelle Obama romantikus fotóval köszöntötte férjét a házassági évfordulójukon Michelle és Barack Obama 29 évvel ezelőtt házasodott össze.
Ők japán Harry hercege és Meghan Markle-je: Mako hercegnő és közrendű férje Vajon hogy fogadja az amerikai média az ifjú szerelmespárt?
Nézz be a ma 70 éves Sting toszkánai szőlőbirtokára! Egyetlen embert sem hord a hátán a Föld, aki ne ismerné Sting dalait – a nagyszerű zenész, aki nem mellesleg hatszoros apuka és sokszoros nagypapa, a hetedik iksz ellenére is remek formában van.
Will Smith meglepően őszintén mesélt a nyitott házasságáról Novemberben fog megjelenni Will Smith memoárja, és az ennek kapcsán adott mélyinterjúban meglepően őszintén beszélt Jada Pinkett Smith-szel való házassági problémáikról.
Kate Hudson menyasszony lett Bár úgy tűnt, papír nélkül is remekül megvannak, Danny Fujikawa végül csak feltette a nagy kérdést Kate Hudsonnek.