„Hétköznapi csaj maradok”– Interjú Kovács Patríciával Kovács Patrícia nem csinál semmit félgőzzel. Elszántan kiáll azért, amiben hisz: a hátrányos helyzetű emberekért, a védtelen állatokért, most pedig a méhnyakrák elleni kampányunkat segítette.
„Soha nem voltam ennyire éhes a sikerre” – Interjú Hosszú Katinkával Az egész világ Hosszú Katinka lábai előtt hever, ő pedig teszi, amit a szíve diktál. Néhány nappal a vizes-vb előtt eljött fotózásunkra, hogy örömet okozzon Kittinek, aki megküzdött a méhnyakrákkal.
„Amíg van holnap, az újat fog hozni” – Interjú Liptai Claudiával Claudiáról mindenkinek van véleménye, ő mégis önmagának szeretne megfelelni. Fest, cukrászkodik, könyvet ír, bolondul a lányáért, és a méhnyakrák elleni kampányunkhoz is szívesen csatlakozott.
Exkluzív felnőttszínező: interjú a készítővel, Parádi Orsolyával Régóta figyeljük a felnőttszínezők diadalmenetét. Felkértük az első magyar felnőttszínező készítőjét, hogy rajzoljon mintákat nekünk. Ismerjétek meg Parádi Orsolyát.
„A családi szeretet kiterjeszthető” – Interjú Béres Alexandrával Közel két évtizede ismerhette meg fitneszbajnokként a világ, és ugyanennyi ideje fogadott örök hűséget a párjának is. 20 év kemény munkának köszönheti, hogy a neve garancia a sikerre.
„Minden esetben az életet választanám!” – Interjú Hegyi Barbarával Játszott már nagybeteg asszonyt és támogató hozzátartozót is, médiumként tépi fel a sebeit a nézők előtt. Hegyi Barbarával a méhnyakrák elleni kampányunk fotózásán beszélgettünk.
Álommunka gasztromániásoknak Hallottatok már az új álommunkáról? Ha szerettek jókat enni és a PR sem áll tőletek messze, érdemes megismernetek Szauer Juditot, akivel a PandArte bloggere készített interjút.
Rutkai Bori a Mesekertész-létről Rutkai Bori tetőtől talpig alkotó- és előadóművész. Önfeledt, vidám és inspiráló világában kalandoztunk.
„Nem kizárt, hogy tényleg mi vagyunk az ördögök” – EXKLUZÍV Pussy Riot-interjú A Pussy Riot három, Budapestre érkező tagja exkluzív interjút adott a magyar Marie Claire-nek a Szigeten. A Magyar Narancs munkatársa, állandó szerzőnk, Köves Gábor beszélgetett.
Tombor Nelli – a modellből séf lesz Tombor Nelli az egyik legszebb magyar modell, aki férjhez ment az egyik legjobb magyar fotóshoz, Tombor Zoltánhoz. New Yorkban él, és egyre komolyabban űzi gyerekkori szenvedélyét, a főzést.
Tombor Nelli szépségtitkai A New Yorkban élő modell azt vallja, a kevesebb több, ha sminkről van szó, de szerethető és szimpatikus szépségtitkai között szerepel még a hideg víz és egy jó pohár grépfrút-gyömbér-narancs lé is.
Pelsőczy Réka: „Mennyi egy nő életkora?” Augusztus 15-én debütál Pelsőczy Réka rendezésében a Mindent Éváról című darab. A színésznő-rendezővel a színházi személyiség színpadi és civil sajátosságairól is beszélgettünk.
Nyolcvanadik szülinapjáról és női vezetőkről beszélt a Dalai Láma Tenzin Gyatso, a 14. Dalai Láma Larry King műsorában mesélt arról, milyen érzés betölteni a nyolcvanat, és hogy mennyivel jobb hely lehetne a világunk, ha több női vezető lenne.
Interjú a világ első számú DJ-jével, Hardwell-lel Robbert van de Corput, művésznevén Hardwell. 27 éves, holland, és a világ legjobb DJ-je immár két éve.
Szabó Jucus: „Ne csak az evést élvezzük, hanem a főzést is!” Az ember azt hinné, öt hozzávalóból legfeljebb egy nem túl rafinált tésztát lehet összedobni, de Szabó Jucus gasztroblogger hétről hétre bebizonyítja nekünk, hogy ennél sokkal több lehetőségünk van.
Feltörekvők: Interjú Gregus Máté divatfotóssal A fiatal tehetséggel fotózásról, csapatmunkáról és a New York-i divathétről beszélgettünk, meg persze arról, mi a tökéletes divatfotó titka.