Figyelmeztetést adtak ki! Ezért dobd ki minél hamarabb a fekete műanyagból készült konyhai eszközöket A műanyagok nem csak a mikroműanyag-részecskék miatt veszélyesek az emberre. A legfrissebb kutatások kiderítették, hogy a fekete műanyag eszközöket gyakran mérgező elektronikus hulladékból készítik.
Ezek a gyümölcsök és zöldségek a legszennyezettebbek 2024-ben Egy friss kutatás ismét megállapította, mely zöldségek és gyümölcsök a legszennyezettebbek 2024-ben.
Korábban kezdődik a pubertás, és senki sem tudja, miért Sok kislány melle már 6-7 éves korban fejlődésnek indul, ami a pubertás első jele lányoknál.
Ezért árt az egészségnek, ha cipővel mész be a lakásba Sötét dolgok lapulnak a cipőnk talpán, melyek csak arra várnak, hogy beszaladjunk a szobában felejtett telefonért…
Ezért kell mindig kimosni az új ruhákat, mielőtt felvennénk Ezek után kétszer is kimossuk az új ruhákat, mielőtt felvennénk.
3 óvintézkedés, amit a TikTok-praktikák kipróbálása előtt meg kell tennünk Lassan nem telik el úgy nap, hogy valakitől ne kapnánk egy tippet, amit a TikTokon látott, és szerinte nekünk is ki kell próbálnunk, el kell olvasnunk vagy meg kell kóstolnunk.
Eldugult a lefolyó? Így tisztíthatod meg vegyszerek nélkül! Mindegy, hogy a konyhában vagy a fürdőszobában dugult el a lefolyó, mindegyik nagy fennforgást okozhat. Mutatjuk a környezetkímélő megoldásokat, amikre számíthatsz!
6 dolog, amiről idén kiderült, hogy rákot okozhat Ami igazán aggasztó, hogy a köztudottan rákkeltő vegyületeket kimutatták teljesen váratlan helyeken, dolgokban is.
Ne mérgezd meg a szeretteidet: így vásárolj méregmentes ajándékokat karácsonyra Nehéz ma olyan tárgyat találnunk, melyben nincsenek ftalátok. De az intő jeleknél legyünk résen, és válasszunk inkább más ajándékot.
8 élelmiszer, amiből tényleg jobb a bio Kilencven százalékkal kevesebb vegyszer kerül a szervezetünkbe, ha bio- vagy ökológiai gazdaságból származó zöldségeket fogyasztunk.
A soha le nem bomló vegyszerek az anyatejben is ott vannak A vizsgált anyatejmintákban a vegyi anyagok szintje olyan magas volt, hogy azt nem találták volna biztonságosnak az ivóvíz esetében.
Öt hiba, amit tusolás közben elkövetsz Ki hitte volna, hogy a tusolás pofonegyszerűnek tűnő folyamatát is el lehet rontani. Mutatjuk, mi az, amire érdemes odafigyelni.
Terhesség és körömlakk: nagyobb esély a szülés utáni depresszióra? Nemcsak a körömlakkban, hanem például a samponban vagy bizonyos hétköznapi tárgyak, játékok festékanyagában található kémiai vegyületek növelhetik a szülés utáni depresszió kockázatát.
Az eper és a leveles zöldek a legpiszkosabb növények A vizsgált növények közül az eper és a leveles zöldek tartalmazzák tartalmazzák a legtöbb kemikáliát, még alapos mosás után is.
Csökkenő spermaszám fenyegeti az emberiség túlélését Ha a csökkenés hasonló ütemben folytatódik, a férfiak spermaszáma 2045-re elérheti a nullát.
Hogyan javítsuk a levegő minőségét otthon? Mivel az időnk legnagyobb részét jelenleg az otthonunkban töltjük, elengedhetetlenül fontos, hogy minél jobb levegő legyen a lakásunkban.