Újabb helyszínen hódítja meg a szívünket Korda György és Balázs Klári Az ikonikus művész házaspár zenekarral és tánckarral adja elő a legismertebb dalait május 4-én, ráadásul olyan sztárvendégek is csatlakoznak hozzájuk a színpadon, mint Csonka András, Csordás Tibi, Puskás-Dallos Bogi és Peti, illetve Schoblocher Barbara.
Merész albumot adott ki a Punnany Massif hét év után Hét év után jelentkezik új albummal a Punnany Massif. A Fel Nem című album egy érett, sokszínű anyag, amin egyszerre megtalálható a felnőtté válás témaköre, a felelősségvállalás, a lázadás és a megnyugvás is.
Gyerekkori traumáját dolgozta fel új dalában a korábban ByeAlexszel turnézó Luca A ByeAlexszel és a WellHello zenekarral korábban együtt turnézó Luca „Gonosz bábok” című számával arra biztat mindenkit, hogy ne ítélkezzenek mások felett.
Ne hagyjuk, hogy a jövőnk hozzon döntéseket helyettünk – megjelent WeAreGloria bemutatkozó albuma, a Timeless A Timeless egyszerre boncolgatja a teljes elidegenedés problémáját és mutat rá közösség és az együttműködés fontosságára.
„Viseld a gyengeségedet úgy, mint egy páncélt!” – megjelent O’Sullivan bemutatkozó albuma Az ír származású Ian O’Sullivan első nagylemeze a nehéz döntés mögött álló érzelmi hullámvasutat és legbensőbb érzéseit tárja a hallgatók elé.
Inspiráló nők, akik megmutatják a biztonságban rejlő erőt A külső és belső biztonság megteremtésében óriási erő rejlik: ezt bizonyítja az a három nagyszerű nő, aki a Volvo új kampányának arca lett.
Fülledt hangulatú videóval rukkol elő a Compact Disco „A 15 év alatt sose robbantunk le” – új dal az idén szülinapos Compact Discótól!
Avril Lavigne keményen lerendezte a pucérkodó aktivistát Az énekesnő a 2023-as Juno Awards színpadán konferált, mikor berohant a félpucér aktivista. Szerencsére Avril Lavigne megoldotta a problémát.
A Måneskin-jelenség: A fősodor kellős közepéről hánynak fittyet a sztereotípiákra Damiano David, a Måneskin énekesének vezetésével a punk-funkot és glam rockot ötvöző olasz zenekar olyat alkotott, ami mellett senki sem tud szó nélkül elmenni.
„Születésükkor megpecsételődik a sorsuk” – Azahriah új dala fontos társadalmi kérdést feszeget Az énekes legújabb szerzeményét saját gyerekkori, iskolai élményei ihlették.
„Ezek a dalok a veszteségem ajándékai” A jubileumi albumon szereplő dalok gyászról, veszteségről, és az ezek feldolgozásából születő életerőről és életszeretetről szólnak.
Dallos Bogi és Fehér Balázs angol nyelvű közös dallal robbantja be a tavaszt Dallos Bogi öt év után jelentkezett új albummal az ősszel, amelyben mély témákat dolgoz fel széles spektrumon, és személyes történetekbe ad betekintést.
A kapcsolatok 70 százaléka elbukik, ha ebben a dologban nem értenek egyet a felek A szerelem misztikus, kiszámíthatatlan dolog, mégis vannak tényezők, amik bejósolhatják, hogy két ember kapcsolata mennyire lesz sikeres.
Szárnyaló, ízig-vérig Ocho Macho-dalt készített el az évfordulós együttes Himnikus rézfúvósok és lágyan ringató ütemek – egy újabb, eredeti Ocho Macho-kiadvány látott napvilágot a Fonogram-jelölt banda 20 éves jubileumi évére!
Valentin-napon szakítottak A Dal legjobbjai közé választott csajbanda tagjai A lányok egy videóklip kíséretében éppen Valentin napon jelentették be az egyik alapító távozását. De vajon mi vezetett hirtelen a különváláshoz?
Csepregi Éva fia, Heatlie Dávid beengedi a rajongókat a backstage-be Csepregi Éva fiát, Dávidot számtalan megmozdulásban láthattuk és hallhattuk, de a legkiemelkedőbb mind közül egyértelműen a HEATLIE.