Kultúra
Szabó Marcell: A “kész” érzet a művészben sosincs jelen
Idén második alkalommal rendezik meg az Orosz Zenei Fesztivált, amely október 7-12. között két helyszínen, Budapesten és Debrecenben. Interjúnkban a rendezvény művészeti vezetőjével, Szabó Marcell zongoraművésszel beszélgettünk saját pályájáról, a zeneakadémiai évekről és arról is, hogy vajon miért érdemes a negatív kritikákból is építkezni.
Szőke Abigél: „Ez a lány öt és hetven között bármi tud lenni”
Az egész ország azt várja, hogy Tóth Barnabás új munkája, az Akik maradtak, felkerül-e az Oscar-díjra jelölt filmek listájára. Szőke Abigéllel, a film főszereplőjével egy budai kávéházban találkoztunk, amelynek hangulata megidézte a film atmoszféráját: vintage-színek, fabútorok, tapétás falak, pörköltkávéillat.
Szabó T. Anna: “Nincs nagyobb bátorság, mint a bizalom”
A Vylyan Pincészet irodalmi est sorozatának utolsó vendége a Magvető Caféban szeptember 26-án Szabó T. Anna lesz. Interjúnkban az est kapcsán beszélgettünk borról, irodalomról, a Berlinben töltött egy évről és arról is, hogy hogyan lehet a szűkülő térben is szabadon alkotni.
Sanszneked: a programsorozat, ahol mindenki közösségre és lehetőségekre lelhet
Egyetlen életmese színházi estnek indult, amiből végül egy havi sorozat kerekedett. Később mellé társult számtalan testet-lelket emelő, különböző korosztálynak szóló program. Somogyi Eszter és férje, Tóth Szabolcs immáron három éve hirdeti a Sanszneked keretei között: a lehetőségek minden nap szembejönnek velünk, rajtunk múlik, hogy mit kezdünk velük.
Mi már láttuk: itt az első mozifilm a magyar borról
Három elszánt hős, akiket közös szenvedélyük hozott össze: megcsinálni a nagy bort, amely ott lehet a világ legigényesebb asztalain. Almási Tamás új dokumentumfilmjében három borász mindennapi küzdelmein keresztül pillanthatunk be a tokaji borászok világába.
Párkapcsolat, vallás és kitaszítottság – interjú Tankó Erikával és Dányi Krisztiánnal
Tankó Erika és Dányi Krisztián közös produkcióban szerepelnek a Spirit Színházban, a Kitaszított című előadásban. Szinte azonnal egymásra hangolódtak. Mesélnek arról, hogyan zajlanak a próbák, és az életük mely pillanatában tudtak azonosulni a darab által felvetett kérdésekkel.
Dokumentumfilm a tokaji aszúról – rendkívül rizikós biznisz
A tokaji aszú egy több száz éves luxusmárka, kincs, amiről még itthon sem tudunk eleget. Almási Tamás új dokumentumfilmjében most három főszereplőn keresztül pillanthatunk be a tokaji borászok világába. A Folyékony arany ötlete Ditz Edittől származik, aki nemzetközi borakadémikus és a film kreatív producere.