2001 óta dolgozol pszichológusként. Hogyan kezdtél érdeklődni a pszichológia iránt, miért választottad ezt a hivatást?
Az első egyetemi képzésemen fogorvosnak tanultam, és mi voltunk az első évfolyam, akiknek már volt pszichiátriai gyakorlata is. Ez volt az az óra, amire mindig hamarabb érkeztem, aminek minden pillanatát borzasztóan élveztem, és tudtam, hogy nagyon érdekel ez a terület. 1997-ben indult az első levelező pszichológusi szak Debrecenben, ahova felvételiztem, és látható, hogy még mindig nagyon érdekel a szakma ezen része: minden kedden a pszichiátrián vagyok pszichoterapeuta szakorvosjelöltként. Emellett Kecskeméten magánrendelést folytatok családterapeutaként. Vidéken kevés a pszichológus, és még annál is kevesebb a családterapeuta, tehát igazából nem én specializálódtam a párterápiák irányába, hanem a piac terelt erre az útra.
Milyen problémákkal találkozol leggyakrabban?
Legtöbbször családi problémákkal, tanulási nehézségekkel vagy stresszkezeléssel kapcsolatban keresnek fel. Idősek gyakran jönnek hozzám azért, hogy segítsem őket valamilyen veszteség feldolgozásában. Emellett sok alkoholbeteggel foglalkozom, amit – akármilyen furcsa is ezt mondani – nagyon élvezek. Az alkoholbetegeket sokszor a családjuk és önmaguk is bűnösnek látják, sőt tagadják, hogy problémájuk lenne. Ezért nagyon nagy erő kell ahhoz, hogy valaki belássa: változásra van szüksége és a veszteségeivel el kell kezdenie őszintén dolgozni. Olyan szintű önismeret és elfogadás kell a kliens részéről, ami igazán tiszteletreméltó, nekem pedig a változás elérése sok lépést igénylő szakmai kihívás.
Sokat olvasni arról, hogy a magyarok nehezen beszélnek az érzéseikről, néhányan kimondottan elutasítják a pszichológuslátogatást. Mik a tapasztalataid ezzel kapcsolatban, látható változás az elmúlt időszakban?
20 év távlatából azt mondhatom, hogy többen keresnek fel szakembert, de nem mindenki nyílt. Vannak ugyanis olyan személyek, akik a leglényegesebb dolgokról nem hajlandók beszélni. Nem egyszer jártam már úgy, hogy fél év után tudunk rátérni a család valódi problémáira. Idő kell ahhoz, hogy a kliens kimondja például azt, hogy családon belüli bántalmazás áldozata, nincs pénze, vagy van még egy gyermeke, akiről a partnere nem tud. Sok nehézség eredője a kliens származási családjával kapcsolatos konfliktusa, amit ha nem tud feloldani, vagy folyamatosan szépíti a problémát, holtpontot okozhat vele a terápiában, ami nem ritka jelenség.
2020 áprilisában indítottátok el Zakar Anitával a Lazán és Tudatosan podcastet. Hogyan vágtatok bele a műsorkészítésbe?
2020 februárjában volt több előadásom, az egyik Mautner Zsófival, ami olyan jól sikerült, hogy két ismerősöm egymástól függetlenül megkérdezte, miért nem csinálok a beszélgetésből podcastadást? Számomra nem magától értetődő a technológiai vívmányok használata, azt gondoltam, a facebookos jelenlétig eljutni épp elég volt, teljesen kizárt, hogy podcastet készítsek.
Aztán 2020 márciusában jöttek a lezárások, és elveszítettem a klienseim 70-80%-át, mert sokan nem szerettek volna áttérni az online foglalkozásokra. Így rengeteg szabadidőm lett, amit életmódváltásra szántam, hetente ötször álltam az itthoni futópadra, ami előtte hosszú ideig egyáltalán nem volt bekapcsolva. 20 év után végre kipihentem magam – és aztán vettem egy mikrofont. Napokig próbáltam otthon felvételeket rögzíteni, de a mikrofont végül visszaküldtem, mert rájöttem, hogy közönség nélkül nem tudok beszélni. Ekkor kerestem meg a kedves, műsorvezető ismerősömet, Zakar Anitát, és megkérdeztem, hogy szeretne-e a partnerem lenni a podcastkészítésben.
Több epizódban is említetted, hogy rengeteg pozitív visszajelzést kapsz a műsorral kapcsolatban. Számítottál arra, hogy ilyen népszerű lesz a podcast?
Egyáltalán nem számítottam ilyen népszerűségre, és ha nincs Ancsa, én már a nyolcadik rész körül abbahagytam volna az egészet. A kezdetekkor furcsa volt a visszajelzések hiánya. Úgy gondoltam, hogy ha ez nem megy, nem kell erőltetni. Az az igazság, hogy ezt nem mertem Ancsának elmondani, mert láttam, hogy lelkes és várja, hogy felvegyük az új részeket. A tizedik epizódtól azután elkezdtek jönni a köszönőlevelek, amelyek mind a mai napig hálával töltenek el.
Később, az igazi robbanásszerű változást kettő ifjú hölgy okozta, akik egy nap különbséggel írtak nekem 2020 telén. Ők nem ismerték egymást, és teljesen más témával kerestek meg, de akkor rájöttem, hogy a huszonéves korosztályhoz senki sem szól. Ezért megcsináltuk a 3 részes Hogyan építsd fel magad huszonévesként? sorozatot, aminek az első epizódja a mai napig a leghallgatottabb adásunk, és azóta nagyon sok követőnk van, főleg a 18–34 év közötti korosztályból. Úgy tűnik, hogy bár idősebb vagyok ennél a generációnál, ők nyitottak a gondolataimra, ami egyszerre nagyon megtisztelő és motiváló. Ez olyan, mint a pszichológusi munkában, ahol elfogadtam, hogy a párterápiát szánta nekem a piac. Itt, az online felületeken azt hiszem, ehhez a korosztályhoz kell szólnom. Persze ez nem kizárólagosságot jelent, a szülőkhöz, idősebbekhez is szeretnék eljutni.
Instagramon és TikTokon is gyakran osztasz meg tartalmat. Milyen tapasztalatokat szereztél eddig az online jelenléttel kapcsolatban? Kihívást jelent szakmai témákról ezeken a platformokon beszélni?
Ha valaki megnézi a csatornáimat, láthatja, hogy 90%-ban szakmai témákkal kapcsolatos tartalmakat szoktam posztolni. Megengedem magamnak azt a luxust, hogy kevésbé szórakoztató, populáris dolgokról beszélek, inkább az intelligenciára igyekszem hatni a tartalmakkal. Ahogy az egyik író barátom fogalmazott: nem vagyok elég bevállalós, ami egy jogos kritika. Vannak nálam sikeresebbek ezeken a platformokon, akik élesebben, keményebben beszélnek bizonyos témákról, de ez nem én vagyok. Mivel nekem nem a lájkvadászat a célom, a magam tempójában, a magam személyiségének megfelelően, számomra értékes dolgokat osztok meg. Szerencsére nem érkeznek destruktív, vállalhatatlan hozzászólások, azt az elfogadást kapom, amit én is képviselek.
Több híres pszichológus nyilatkozta, hogy megosztó a szakmában, ha valaki könnyen befogadható formában adja át a pszichológiával kapcsolatos tudását. Téged ért ezzel kapcsolatban kritika?
Sok helyre hívnak előadni, több könyvet írtam, és van egy magánrendelésem Kecskeméten, de ezzel együtt ismeretséget tekintve a szürke zónában vagyok. Nem vetül rám annyi reflektorfény, hogy érdemes legyen kritzálni, és nekem ez meg is felel így. Hálás vagyok az életemért, amiért sok szép dolgot csinálhatok, amiért jól érzem magam a bőrömben. Ezeket a mondatokat 15 évvel ezelőtt nem tudtam kimondani. Nagyon sok mindent fektettem abba, hogy azzá válhassak, aki ma vagyok.
Mik a szakmai és podcasttel kapcsolatos jövőbeli céljaid, terveid?
Nagyon élvezem a gyakorlatot, amit a pszichiátrián tölthettek. Nem titkolt célom az, hogy szeretnék idővel kiképző családpszichoterapeuta lenni. Nekem nagyon sokat adott ez a képzés, amiből nagyon szívesen visszaadnék valamit a jövőben. A másik célom pedig az, hogy kipróbáljam magam szépirodalmi szerzőként. Egy női sorsot bemutató, szórakoztató regényt szeretnék írni – ez egyébként nagy kihívás, mert ilyen könyveket nem szoktam olvasni, de úgy gondolom, hogy olyan dolgokban is érdemes magam kipróbálni, amik távol állnak tőlem. Az ilyen kihívásokból rengetegeket lehet tanulni.
Fotók: Dr. Domján Mihály, Csányi Pisti
Olvass tovább!
