A legnagyobb self-care hazugság, amit az anyáknak valaha mondtak

2022. május 01.
Nem. Az, hogy zavartalanul lezuhanyozhatunk, nem énidő, ezt ne mondja senki. Az anyáknak pedig nem kell ezt elhinniük.

Az amerikai színésznő, America Ferrera nem szándékosan, de megpendítette Instagramon közzétett posztjában a lehető legnagyobb hazugságot, amit a self care-rel, vagyis az önmagunkkal való törődéssel kapcsolatban az anyáknak mondanak. A posztban a színésznő hangot adott annak, milyen nehéz egy kis énidőhöz jutnia, ehhez részletesen vázolta is aznap reggelét: „készítettem magamnak reggelit, és megettem, még melegen. Megittam mellé a kávémat, szintén még forrón, miközben egy podcastot hallgattam. Ezután úgy tornázhattam, hogy senki sem szakított meg közben, majd egyedül vehettem egy kiadós zuhanyt.” Végül arra a következtetésre jut, nem szabad haragudnia magára, amiért nem jut minden nap énidőhöz.

anyasag-enido-self-care

Bár America Ferrera csak jót akart, de van egy nagy tévedés abban, amit ő self care-nek tekint. A felsorolt dolgok ugyanis – reggelizés, kávézás – nem tekinthetők self care-nek. Ezek alapvető emberi szükségletek, a társadalomnak pedig végre nem kellene azt sulykolnia az anyákba, hogy a nyugodt zuhanyzás jutalom és teljesen természetes, hogy nem jár minden nap. Ha mindezt végiggondoljuk, rájövünk, hogy azok a dolgok, amikre az anyák vágynak, olyanok, amire a világon mindenkinek szüksége van és megérdemel.

Nem velünk van a probléma, ha nincs minden nap énidőnk

Az utóbbi években a self care és az énidő is a marketingesek csapdájába került, se szeri, se száma azoknak a termékeknek és cikkeknek, melyekből megtudhatjuk, milyen illatgyertya és felnőtt színező kell ahhoz, hogy csökkenjen bennünk a stressz és javuljon a mentális egészségünk. Vagy azt javasolják, menjünk el masszázsra, pedikűröshöz vagy éppen nyaralni. Tulajdonképpen mindegy is, a lényeg, hogy sok pénzt költsünk el az énidőre.

A self care azonban mindenkinek mást jelent, és ha megengedhetjük magunknak anyagilag, biztosan meglesz az a napi 20 perc vagy egy áldott óra ezekre a dolgokra, melyek tényleg segíthetnek jobban érezni magunkat. De ez nem ugyanaz, mint az evéssel vagy megfelelő mennyiségű alvással töltött idő.

Amiről a társadalom hajlamos elfeledkezni, vagy éppen ellenkezőleg, kijelenti, hogy nincs más választása az anyáknak, el kell fogadniuk, hogy az alapvető szükségleteikről le kell mondaniuk. Hiszen mennyi vicc született arról, hogy nem lehet meginni melegen a kávét vagy kimenni a mosdóba nézőközönség nélkül. Bár nevetünk ezeken a vicceken, és cinkosan összekacsintunk, de ha őszinték akarunk lenni, nincs ez rendben így.

Nem csoda tehát, ha egyre inkább hajlamosak vagyunk összetéveszteni az alapvető szükségleteket a valódi énidővel. De amikor halljuk a kisgyerekünk kiabálását a fürdőszobán kívülről, miközben három perc alatt igyekszünk villámgyorsan lezuhanyozni reggel, és esélyünk sincs befejezni a reggeli zsemlénket délig, pedig hajnali négy óta fent vagyunk, ne mondja senki, még America Ferrera sem az anyáknak azt, hogy ez a rossz időmenedzsment miatt van.

Ha megkérjük a férjünket, gyermekünk apját, hogy dajkálja a gyerekünket, míg elmegyünk vécére, az nem self care és énidő. Alapvető emberi szükséglet.

Ne posztoljunk arról, hogy végre egyedül zuhanyozhattunk, és ez micsoda self care. Ne küldjünk egymásnak több vicces mémet arról, milyen délután kettőkor reggelizni végre. Az ilyen posztokról inkább az jusson eszünkbe, hogy végre valaki eszünkbe juttatta, hogyan törődjünk magunkkal. Mert amire az anyáknak ma szüksége van, az egy komoly beszélgetés arról, mire is van szüksége ma, a 21. században az anyáknak. 

Hogyan tovább?

Azok után, hogy az elmúlt évek milyen pluszterheket róttak az anyákra – mindenkire, de az anyákra hatványozottan, ahogy az számos kutatásból kiderült –, nem lehet tovább elfogadni, hogy a heti egyszeri hajmosás ajándék. Ahogy a rendszeres étkezés, vízivás, testmozgás, kielégítő alvás és fürdés, amiket minden anya a gyerekének ad meg először, és nem saját magának, sem luxus, self care és énidő, hanem olyan alapvető szükséglet, ami ugyanúgy jár az anyáknak is, ahogy a gyerekeiknek.

Már csak azért is fontos, hogy a kultúránk komolyan vegye az anyák szükségleteit, mert ha nem teszi és nem támogatja az anyák testi-lelki egészségét, azzal a gyermekekét is veszélybe sodorja. Mindenki túlhajszolt, stresszes és nagyon fáradt. Nem fog egyik napról a másikra minden megváltozni, de először a párunknak, aztán a barátoknak, munkatársaknak és a családnak kell komolyan venni az anyák szükségleteit, csak utána következnek a társadalmi döntéshozók. Jár az a jó meleg, zavartalan zuhany az anyáknak is, minden nap!

Forrás: Huffington Post Fotó: Getty Images

Olvass tovább!


Életmód