Cardi B elképesztő overallban, a színpadon jelentette be, hogy terhes Láttunk retinaszaggató öltözékeket hírességeken, mikor bejelentették várandósságukat, ám Cardi B tovább tudta emelni a tétet.
Ez a ritka szobanövény majdnem hatmillió forintba kerül A világ egyik legritkább szobanövényének csupán nyolc levele van, egy kilencedik épp kibontakozóban, mégis majd’ háromszázan akartak lecsapni rá.
Kyle Jenner az első csók után töltette fel az ajkát A megszégyenítés miatt úgy érezte, egyszerűen megcsókolhatatlan.
Nézd meg a Louis Vuitton gendersemleges rave kollekcióját videón! Egyedülálló, gendersemleges kollekcióval lepte meg a közönséget Virgil Abloh, a Louis Vuitton kreatív igazgatója.
Dua Lipa lett a Versace új arca, és rézvörös hajat villantott Rég megszokhattuk már, hogy Dua Lipának szinte minden jól áll, legutóbbi frizurájától azonban eláll a lélegzetünk: a Versace új arcaként rézvörös hajjal mutatkozott be.
Csak főzni ne kelljen! 5 tápláló étel ebédre, ha már a főzés gondolatától is meleged van Hideg levesek, könnyű saláták, tápláló szendvicsek és izgalmas mártogatók: ebben a kánikulában a konyha közelébe sem szeretnénk menni, az alábbi 5 recepthez legalább a sütőt és a főzőlapot el lehet kerülni!
Az év legnépszerűbb celeb szépségrutinjai a Google keresőjében! Meghan Markle győzött, de Britney Spears is a listán Mutatjuk, kik voltak a legforróbb „topikok” ezen a téren a Google-keresőben az utóbbi egy évet tekintve.
Álomvilla a buja ecuadori erdőben Az eredetileg 70 négyzetméteres családi nyaralót egy különleges, a domboldal fölé magasodó üvegrésszel egészítették ki.
A szexterapeuta tanácsai, hogy kihozzátok a maximumot a 69-es pózból A sok kellemes meglepetést tartogató 69-es póznak számtalan variációja létezik, ezek közül hoztunk párat. Tudtad, hogy oldalra fordulva is a mennyekbe repíthet?
Salma Hayeknek egészségügyi problémákat okozott a melle Salma Hayek korábban sem csinált titkot a menopauzából.
Ne hagyd, hogy a sminked veszélybe sodorja a szemed! Sminkelés közben számos olyan apró hibát véthetünk, amellyel árthatunk a szemünknek: ezeket a tanácsokat érdemes megfogadni, ha védeni akarjuk a szemünk egészségét.
Sportos testek a fókuszban a Szeretest új kampányában Mindenkiben dolgozik a kettős elvárás, amit önmagunk és a társadalom állít fel velünk szemben, de talán még szélsőségesebben jelen van a sportolók életében.
TikTokon kampányol az online bántalmazás ellen az UNICEF Az Együtt a sértő hangok ellen címet viselő program időzítése nem véletlen: a kampány aktualitását adja az is, hogy nemzetközi becslések alapján az elmúlt hónapokban akár 70%-kal is nőhetett az online bántalmazási esetek száma.
A hosszú nyári nappalok becsapják a belső óránkat Akár a keringési betegségek kialakulásának rizikóját is növelheti a szociális jetlag nevű jelenség, ami alatt a szabad- és munkanapok alvási időszakának eltérését értjük.
Önfeledt nyár táskába zárva: íme Gabriella Veszpremi új kollekciója A Gabriella Veszpremi legújabb kollekciójához a Nap és az árnyék, az önfeledt nyár és a szabadság jelentette az inspirációt.