Így készült címlapunk Döbrösi Laurával! Hol is fotózhattuk volna Döbrösi Laurát az öko lapszámunk címlapjára, mint a természet lágy ölén? Nézzetek be velünk a kulisszák mögé!
Könnyebb lesz környezettudatosan strandolni Megmutatták, hogy a vízparton is sokféleképpen tudunk odafigyelni a környezetünk védelmére.
Szuperfontos jótékonysági akciók a STRAND Fesztiválon Augusztus 20-24. között több száz programot vonultat fel Zamárdiban az idei STRAND Fesztivál. A szervező VOLT Produkció fontosnak tartja a közönség érzékenyítését, ennek érdekében az idei évben két ügyet is a zászlajukra tűztek: a hazai- és világsztárok bevonásával segítik a rászoruló gyerekek iskolakezdését, illetve a tanári pálya megbecsülése érdekében a MédiaUnióval közös kampányt is szerveznek. Az idei STRAND Fesztiválra százezernél is több vendéget várnak.
11 éve nem láttuk Kate Middletont rövidnadrágban Pedig milyen jól áll neki! A kivételes alkalom egy vitorlásverseny volt, a brit etikett alapvetően persze nem engedi meg az ennyire lenge viseletet.
Miért lesz piros az arcunk edzés után? Miért van az, hogy valakinek piros lesz az arca egy kiadós futás után, míg másoknak nem változik az arcszíne?
Nyári románc: felemel vagy összetör? Hogyan előzhetjük meg a szívfájdalmat, ha tudjuk, hogy ez a szerelem nem éri meg a karácsonyt sem?
Óriásit fut a neon sminktrend ezen a nyáron Vibráló, fluoreszkáló színek lepték el nem csak a divat, de a sminkek világát is. A Fresh Prince retró életérzését hozó színek a szemhéjakon, ajkakon és persze körmökön is visszaköszönnek idén nyáron.
Plastic ocean – művészi parti szemét Partra vetett flakonok, törött fogkefék, lyukas locsolókannák kisplasztikákba rendezve. Figyelemfelhívás környezetünk védelmében a művészet erejével.
Ashley Graham gyermeket vár Az utóbbi hetekben egyre több híresség jelenti be, hogy gyermeket vár. Ashley Graham is közösségi oldalán jelentette be a nagy hírt, hogy első gyermekével várandós.
Botox a hónaljba: segíthet az izzadáson, de nem mindenkinek Chrissy Teigen modell botoxot injekcióztatott a hónaljába, hogy így csökkentse az izzadást. A bőrgyógyász szerint is működik az eljárás, ám nem mindenkinek.
Milyen szépségtrükköt próbáljanak ki az egyes csillagjegyek? Az életünk rengeteg területén segíthet eligazodni a csillagjegyünk a párkapcsolatoktól az utazáson át a karrierig. Miért pont a szépségápolás maradna ki?
Iránytű az online párkereséshez Bár rendkívül egyszerű online párkeresőn kapcsolatba kerülni új emberekkel, vannak kockázatai is az internetes platformokon való ismerkedésnek.
Kate Upton mesteri szabású, pöttyös szettje a teltebb keblűek kedvence lesz Elsőre rizikósnak tűnik, de mégis telitalálat: ki mondta, hogy ne viselhetnének telt keblűek pöttyös, izgalmas szabású felsőrészeket?
Már itthon is kapható a telefonkábelre hajazó szuperhajgumi A külföldi Insta-posztokban, -sztorikban lehet, hogy belefutottatok már az Invisibobble Original hajgumiba. Az hajszálkímélő, leginkább egy fura, retró telefonkábelre hasonlító beauty must-have mostantól Magyarországon is kapható.
Mindent az olvasásért – jubileumi évébe lép a Hadik Irodalmi Szalon 2010. őszén indult útjára az irodalomnépszerűsítés céljával a legendás budai Hadik Kávéházban a Hadik Irodalmi Szalon.