Záróakkord A Cotton Club Singers az elmúlt 15 év alatt sokunknak adott felejthetetlen koncertélményeket. Január 9-én a Papp László Budapest
Trafó extra Miért jövünk zavarba, ha azt látjuk, hogy a színészek beszélgetnek ugyan a színpadon, viszont egy szavukat sem értjük? Philippe Quesne és a Vivarium
Verszene A verset nem szabad temetni, jobb párosítani némi zenével, popbandák és alternatív zenekarok kezébe adni. A Vers + Zene = Élet
Bozsik újravágva Ami kimaradt, az értékesebb? Bozsik Yvette ezt a gondolatot követve építette fel új darabját, Újravágva címmel, amelyben eddigi munkáinak önként vagy
Új dalok A második Péterfy Bori & Love Band-album, amelynek nemes egyszerűsséggel a 2 címet adták, logikus folytatása a sanzonos-rockos világnak
Magyar találmányok A 100 csoda című televíziós sorozatban eddig bemutatott magyar találmányokat a hónap végéig személyesen is megtekinthetjük a fővárosi Párisi
Életműkoncert Az olasz származású zenészt senkinek sem kell bemutatnunk. A füstös hangú énekes, Chris Rea nemrégiben megjelent válogatásalbumának
VilágVeleje Igazi összművészeti találkozóval indul az év a Gödör Klubban. A VilágVeleje Fesztiválon a főszerepet persze a kortárs könnyűzene kapja (
Irány Pécs! A Pécsi Tavaszi Fesztivál idén a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretein belül még különlegesebb programokat kínál.
Egy új hang Jellegzetesen fátyolos, karcos énekhangja miatt hamar meg fogjuk jegyezni Thea Soti nevét. A vajdasági származású, jelenleg Berlinben
Csak tánc és más semmi A Franciaországban élő izraeli táncművész-koreográfus, Emanuel Gat a tiszta táncot tartja a saját műfajának. Téli utazás című darabját
Alice csodaországban Tim Burton a Charlie és a csokigyár látványvilágára hasonlító új kalandfantasyje a mindeki által ismert Alice Csodaországbant dolgozza fel – és
Szemtől szembe A fővárosi Eklektika Restolounge olyan családias hangulatú klubkoncert-sorozatot indított (minden hónap utolsó csütörtökén), ahol a zene
Kettős premier Különleges táncjátékra készül a Szegedi Kortárs Balett. Juronics Tamás és az olasz Mauro Astolfi Beethoven zenéire rendez Unisono címmel
A világ filmjei Hazánk legnagyobb nemzetközi filmes rendezvényén olyan provokatív és újszerű alkotásokat láthatunk, amelyeket a hazai mozikban különben alig