Napi üzenet péntek – 2023. 05. 12. Napi inspirációs rovatunk rövid motivációval ajándékoz meg minden reggel és lendületet ad az új nap kihívásaihoz. Hiszen minden nap új esély a sikerhez!
Robert De Niro elárulta kisbabájának nevét egy édes fotó kíséretében A színész tegnap osztotta meg a világgal a hírt, hogy megszületett hetedik gyermeke, most pedig egy kedves fotó kíséretében a kicsi nevét is tudatta.
Ennyit kellene valójában várnunk a fogmosással a reggeli kávé után Azoknak, akik csak a kávé és a reggeli után állnak neki a szájápolásnak, különösen oda kell figyelniük arra, mikor mosnak fogat.
Megőrül az internet Jennifer Lopez és Ben Affleck vörös szőnyeges csókjáért A két sztár tavaly házasodott össze, most pedig egy forró csókkal mutatták meg a fotósoknak, hogy mennyire izzik köztük a szerelem.
Nagyon izgalmas titok derült ki az És egyszer csak… következő évadáról Lehet, hogy végre beteljesül a Szex és New York-rajongók vágya, legalábbis mindenki ebben reménykedik, mióta megjelent a következő évad trailere.
Kiderült, hogy miért visel Kamilla mindig kéket II. Erzsébet halála óta Kamilla, aki bár fehér ruhát viselt a westminsteri apátságban a május 6-i koronázáson, másnap már királykékbe öltözött – ennek pedig fontos üzenete van.
Zöldborsós túrófasírt, a tökéletes villámvacsora A zöldségfasírtokkal gyorsan, egyszerűen és kifejezetten ízletesen vihetjük be a szükséges vitaminokat: ez a borsós verzió biztosan a család kedvence lesz.
Így készítsd el a vállalkozásod üzleti modelljét Most indítanál vállalkozást, de nem tudod, hogyan kezdj neki? Már egy ideje a magad ura vagy, mégsem pörög úgy az üzleted, ahogyan szeretnéd? Esetleg tudatosabban szeretnéd kezelni a vállalkozásod pénzügyeit?
Itt vannak az első fotók Robert De Niro kisbabájáról Alig egy napja pattant ki a hír, hogy a 79 éves Robert De Niro újra apa lett, máris itt vannak az első fotók a színész hetedik gyermekéről.
Kylie Jenner, te vagy az? Felismerhetetlen lett a szőkére váltó sztár Láttuk már extrém külsővel a Kardashian lányt, ikonikus sötét haja és jól definiált szemöldöke nélkül azonban tényleg abszolút felismerhetetlen lett.
Margot Robbie szexi melltartóban pózolt a Chanel bemutatóján A hamarosan mozikba kerülő Barbie-film sztárja meglehetősen hiányos felsőruházatban villantotta meg tökéletes alakját. Mutatjuk a dögös fotót!
Lilu: „A tudatos bőrápolás hosszútávfutás, nem sprint” Lilun van egy tudatos bőrápolás gomb, amit ha az ember benyom, végtelenségig tudja mondani a praktikákat a minimalista rutintól a bőrszépítő táplálékkiegészítőkön át egészen a legfrissebb bőrápolási trendekig.
Végre kiderült, hogy hívják Rihanna kisfiát – híresség után kapta a nevét Bár többször megmutatták az arcát, Rihanna és ASAP Rocky eddig titkolták elsőszülött gyerekük nevét – most kiderült, melyik híresség után kapta.
Megőrülnek a netezők: senki nem szúrja ki a medvék közé rejtett krumplit Azt nem tudjuk, hogy mégis hogyan kerülhetett egy darab krumpli egy csapat bájos illusztrált mackó közé, de az biztos, hogy szinte lehetetlen kiszúrni.
A horoszkópod elárulja, hogyan szerezhetsz könnyen barátokat felnőttként Mi lenne, ha azt mondanánk, hogy csillagjegyed még a barátkozást is meg tudja könnyíteni?