Björk, a gonosz boszorkány fekete könnyeket hullat a mozivásznon Ahogy közeleg a bemutatója, egyre több dolog derül ki a 10. században játszódó véres viking eposzról, Az Északi című filmről, ami az idei év nagy mozis szenzációjának ígérkezik.
„Nagyon csúnya árat fizetünk majd ezért a gondolatért” – új klippel jelentkezett a Jónás Vera Experiment Mélyvíz címen új dallal és klippel jelentkezik a Jónás Vera Experiment. A zenekar hat év után, áprilisban jelenteti meg harmadik stúdiólemezét.
Tanítani akarunk! – Megjelent a noÁr új dala, melyben kiállnak a pedagógussztrájk mellett Március 14-én jelent meg a noÁr Tanítani akarunk! című klipje, amellyel a legfőbb céljuk az, hogy minél több erőt adjanak a pedagógustársadalomnak.
A mostohaság lélektana Senki sem vágyik rá, hogy egyszer mostoha lehessen, de nincs mit tenni, a modern társadalmi mozgások mind több mozaikcsaládot eredményeznek.
Kikényszerített identitás – az outoltatás jelensége Tímár Zoé gyakornokunk cikkében az outoltatás pszichológiai, politikai és kapcsolatokra gyakorolt hatásait, morális kérdéseit járja körül.
A gyerekkel alvó szülők titkos szexuális élete Egy 2021-es tanulmány szerint többet szexelnek azok a házaspárok, akik együtt alszanak a gyerekükkel.
Vadjamgyökér-kivonat – az új csiganyál a bőrápolásban Ismét egy vadiúj szépségápolási összetevő robbant be Dél-Koreába, ami a csiganyál vegán alternatívája lehet.
Anne Hathaway pöttyös ruhája meghozza a tavaszt Anne Hathaway pöttyös szettje üde szivárványként hatott New York utcáján.
Arcjóga: Namaste, feszes arc! Rendszeres testmozgásra van szükségünk ahhoz, hogy minél formásabbak lehessünk, és a lehető legjobban érezzük magunkat a bőrünkben – ezt jól tudjuk. Vajon az arcunk edzésével is hasonló eredményt érhetünk el? Lehetséges, hogy az arcjóga lenne az örök fiatalság kulcsa?
Így lesz a fogyókúrás rémlevesből tápláló és finom fogás A káposzta és a zöldségek, mint kiindulási pont, remek alapot adnak egy egészséges, vitaminnal teli, tavasz eleji immunerősítő egytálételhez.
Big Mac és kóla került az impresszionista festményekre Az athéni DDB reklámügynökség szokatlan, kreatív reklámot tervezett a McDonald's-nak: a classic kampányban festményekbe ültették a jellegzetes mekis ételeket.
Végre nyakon csípték Meghan Markle álhírgyártó nővérét A dolog pikantériája, hogy jelenleg épp Samantha Markle perli Meghant rágalmazásért.
2022 egyik legizgalmasabb bőrápolási trendje: a fermentált összetevők Az év egyik legizgalmasabb bőrápolási trendjét az egészséges táplálkozás és a természetes alapanyagok iránti növekvő érdeklődés hívta életre.
Összeállt a Birkenstock és a Manolo Blahnik Mutatjuk, mi történik, ha két teljesen különböző világ találkozik: piacra dobták a Carrie Bradshaw-beütésű Birkenstock x Manolo Blahnik lábbeliket.