Nyugalom, akkor is ehetsz szénhidrátot, ha diétázol

2018. június 27.
Sokak számára a tésztáról és a foszlós péksüteményekről a legnehezebb lemondani, ha diétáról van szó. De lehet, hogy nem is kell, sőt, még a paleo étrendből sem kellene kihagyni!
Fotó: Unsplash.com

Minden diétázó tudja, hogy a fogyókúra kezdetével búcsút kell inteni a tésztának, a pizzának és a péksüteményeknek, vagyis mindennek, ami jó ebben az életben. De lehet, hogy túl elhamarkodottan taszítjuk el magunktól azt a vajas pogácsát, egyre több kutató mondja ugyanis, hogy a szénhidrát egyáltalán nem olyan problémás, mint gondolnánk.

Kezdjük például ott, hogy a nemrégiben felfutott paleo-étrend teljesen száműzte a menüről, de valójában az igazi paleo emberek simán ehettek már ilyesmit. A növényekben megtalálható természetes keményítőt (ami egy szénhidrát) nemcsak fogyasztották őseink, de egyesek szerint épp az ezekből felszabaduló glükóz segített agyunk fejlődésében.

Ha ez még nem lett volna elég meggyőző, akkor ott van a National Institute of Diabetes and Digestive and Kidney Diseases kísérlete, melyben 19 túlsúlyos önkéntesen kísérleteztek. A csapat fele szénhidrátcsökkentett diétán, míg a másik fele zsírszegény étrenden volt, úgy, hogy mindkét csoportnak 30 százalékkal csökkentsék kalóriabevitelét. Kiderült, hogy mindkét módszer egyformán működik: mindenki ugyanannyi súlyt veszített a diétázás során. Persze egy kísérletben erősen kontrolláltak a körülmények, és egyesek szerint a valóságban a szénhidrátcsökkentett diéta hatásosabb lehet, ilyenkor ugyanis az emberek ösztönösen kevesebb kalóriát visznek be (gondoljunk csak bele, hogy eleve meg kell válnunk a péktermékektől, amikben általában rengeteg a kalória).

Szóval továbbra is hiba lenne megpakolni a tányért pizzaszeletekkel és kakaós csigákkal, de azt azért jó tudni, hogy egy kis szénhidráttól nem megy pocsékba az egész diéta.

TheAtlantic