5 perc jóga Johannával: külső és belső szépség

2020. augusztus 05.
Johanna ezúttal egy önszeretet meditációt hozott nektek. Ahogy mindig, most is elég hozzá 5 perc.

A mai rohanó világban, ahol a jóga is nagyon népszerű lett, hajlamosak vagyunk rástresszelni a jógára is, mert nem tudjuk például felemelni a lábunkat a nyakunkba. Jómagam is beleestem ebbe a hibába, hiszen oktatóként gyakran hisszük azt, hogy minél „menőbb” a póz, amit kiteszünk az Instagramra, annál jobban inspirálunk másokat. Közben pont az ellenkezőjét érjük el, azért nem mernek eljönni az órára, mert nem érik el a lábujjukat, vagy nem tudják elképzelni, hogyan tudnának kikapcsolni ilyen környezetben. Hiába mondjuk, hogy engedd el a külvilágot és az elvárásokat önmagaddal és másokkal szemben, nem olyan egyszerű.

Pedig a jóga egyik (ha nem a legfontosabb eleme), hogy összekapcsolódjunk önmagunkkal, a testünkkel, az elménkkel, a lelkünkkel, és elengedjük a megfelelési kényszert, az egót és a negatív gondolatokat. De sokszor ez nem megy csettintésre, ahogy a meditáció sem olyan dolog, ami rögtön sikerül, ha láttátok az Ízek, imák, szerelmek című filmet, emlékezhettek rá, hogy még Julia Robertsnek sem sikerült rögtön…

Ami segíthet, az a gyakorlás és a helyes kommunikáció! Létrehoztam egy online platformot, ahol 10-30 perces jógaórákat találhattok, tematika szerint kezdőknek, haladóknak és általános problémákra is (derékfájás, stresszoldás). Ezenkívül olyan meditációkat is találtok, amelyeknek szintén az alapja a híres mondás: „Gyakorolj, és minden más jön majd magától.” (Sri K. Pattabhi Jois)

A csoport neve a Facebookon #vanidomjogazni, csatlakozzatok bátran, nem jár kötelezettséggel, talán segít eloszlatni a félelmeidet önmagatokkal kapcsolatosan, vagy épp egy adag motivációt ad.

Rebesgetik, hogy lesz második hullám, reméljük, ez tévedés, de ha mégsem, akkor is a legfontosabb dolog a testi-lelki egészségünk, azaz a külső-belső szépségünk megőrzése és megerősítése.

Hoztam nektek 5 fontos témakört, amiben a jóga segíthet. 

  1. Méregtelenítés

Olyan folyamatokat indít be a testünkben, amiket más mozgások csak több idő elteltével, vagy lassabban tudnának elérni. Számíts rá, hogy ezt már az első alkalom után érezhető lesz! Természetesen lehet méregtelenítő kúrákat is csinálni és a reggeli citromos víz is segíthet, de sokszor ezek a kúrák nagyon nehezek és megterhelőek elsőre, így ajánlom felkészítésképp a jógát. Kezdetnek a napüdvözletek, csavaróászanák, gyertyaállás és a trikonászana is nagyon jó lehet.

Kattints a képre a galériáért!

4 fotó megtekintése
  1. Az immunrendszer erősítése

A jógagyakorlók egyébként is sokkal kevesebbszer betegek, mint azok, akik nem jógáznak. A méregtelenítés, légzőgyakorlatok mellett a vérkeringés és a nyirokrendszer helyes működése is nagyon fontos szerepet tölt be az ember egészségében. Ha a nyirokrendszered jól működik, elpusztítja a kórokozókat, és visszajuttatja a véráramba a szövetekben felhalmozódott folyadékot. Ebben a folyamatban segíthet akár egy 10-30 perces jóga is, hogy ezeket a folyamatokat elindítsa a szervezetedben – főleg, ha ülőmunkát végzel, vagy nincs időd sportolni!

Kattints a képre a galériáért!

3 fotó megtekintése
  1. Bőrfeszesítés, szépítés

Az Amerikai Pszichológiai Társaság is beépítette kezelései közé a jógát, annyira sok jó hatása van, és számos kutatásban kimutatták, hogy akár már heti 30 perc jógával is csökkenthetők az öregedés jelei. Legjobb példa erre a 100 éves jógaoktató! Mivel a vérkeringést javítja, a bőrünk is szebbé, feszesebbé és élettel telibbé válik.

Kattints a képre a galériáért!

4 fotó megtekintése
  1. Emésztőrendszer helyes működése

Ha jól működik az emésztésünk, szebb lesz a bőrünk, nem beszélve arról, hogy csak akkor tudunk elég energiát termelni, ha az emésztőrendszerünk is helyesen működik.

3 fotó megtekintése
  • Minden hétfő Yogasecrets Downtown, 19:15 Stresszoldó Flow
  • Kéthetente Rooftop jóga az Aria Hotel tetején
  • Privát jóga: bejelentkezés Facebookon vagy Instagramon

Csatlakozz a #vanidomjogazni Facebook-csoporthoz, ahol többek között a Marie Claire-lel közös videómat is megtalálod.

Sok szeretettel várlak az óráimon!

Ruha: keofitness.hu Vitaminok: Marnys Fotó: Kriskó Anett