Ezért vedd komolyan a melanomaszűrést

2020. augusztus 30.
Világszerte egyre több melanómás esetet diagnosztizálnak a fehér bőrű lakosság körében. Az alábbiakban az is kiderül, mi állhat emögött, és az is, hogyan szűrhetjük ki időben.

A melanoma vagy melanoma malignum a bőr pigmenttermelő sejtjeiből kiinduló rosszindulatú daganat, messze az egyik leghalálosabb bőrrák. A daganatos megbetegedések közel 75%-áért felelős, a betegek száma pedig világszerte egyre nő. Mivel az utóbbi években jelentősen megugrott a melanoma előfordulása Magyarországon is, javasolt bármilyen gyanús bőrelváltozás esetén bőrgyógyászhoz fordulni – javasolja a New Beauty Orvos-Esztétikai Központ szakembere.

Több ok is húzódhat amögött, hogy világszerte egyre több melanomás esetet diagnosztizálnak a lakosság körében: leggyakrabban az ózonréteg elvékonyodását említik, de közrejátszik ebben a napozási szokások megváltozása és a túlzásba vitt szoláriumozás is.

A melanoma kialakulásának kockázata összefügg a napozás okozta bőrégéssel, amelyért az UVB-sugárzás felelős. A káros sugárzás által beindított biológiai folyamatok hosszú távon bőrrákhoz vezethetnek. Az UVA-sugárzás szintén nem tesz jót a bőrnek: hatására a bőr korábban öregszik, ráncosodik, elvékonyodik, és az időskorra jellemző elváltozások is megjelenhetnek rajta.

Tudtad?

Csak kevesen tudják, de a bőrünket ért UV-sugárzás hatása összeadódik, és idővel kialakulnak a napfény által kiváltott maradandó károsodások, mint például a fokozott elszarusodást mutató, eleinte csak esztétikai problémát okozó növedékek, barna foltok, anyajegyek, majd rosszabb esetben a bőrrák.

A melanoma fejlődése kiindulhat már meglévő anyajegyekből, de a látszólag teljesen ép bőrön is megjelenhet. Általában sötétbarna vagy fekete, kezdeti stádiumban a bőrfelszínben lévő, később előemelkedő, benne esetleg csomó tapintható. Korai jelnek tekinthető, ha egy anyajegy viszketni kezd, esetleg megváltozik a színe vagy szimmetriája. Ha az anyajegyet rendszeres sérülés éri (dörzsöli egy ruha vagy melltartó pántja, nyomja az öv, vagy sokszor égett le a napozás során) nagyobb eséllyel kialakulnak rajta elváltozások. A bőrrák kialakulására való fogékonyság a bőrtípustól is függ: a fehérebb bőrűek esetében nagyobb valószínűséggel alakulnak ki rosszindulatú bőrdaganatok.

Ha rosszindulatú elváltozás gyanújáról van szó, az első lépés a sebészi eltávolítás, majd a szövettani vizsgálat. Amennyiben a rákos sejtek csak a hám legfelső rétegében találhatók, még nem adtak áttétet, a prognózis jó. Amennyiben a rákos sejtek a mélyebb rétegekben is megjelentek, illetve esetleg már a környező nyirokcsomókba, vagy a távolabbi szervekbe is áttétet adtak, immunrendszert erősítő injekciós, ill. citosztatikus kezelésre is szükség lehet. Ha a melanomát későn fedezik fel, az esetek nagy részében halálhoz vezet.

Láttad már?

Nem lehet elégszer hangsúlyozni a megelőzés fontosságát. A korai felismerés szempontjából a rendszeres önvizsgálat, az orvosi szűrővizsgálat és az oktatás szerepe rendkívül fontos. Ha új anyajegyet észlelünk vagy a bőrön valamilyen zavaró változást tapasztalunk, azonnal keressünk fel bőrgyógyász szakorvost.

Forrás: New Beauty, purecom

Fotó: Marie Claire-archívum, Unsplash