Nem hisznek a szexuális zaklatás áldozatának, ha nem vékony, fehér és fiatal

2021. január 16.
Azokat a nőket, akik nem felelnek meg a hagyományos szépségideálnak, kevésbé veszik komolyan, ha szexuális zaklatás áldozataiként megpróbálnak segítséget kérni a hivatalos szervektől, derült ki egy friss kutatásból.

A nyugati társadalmakban a szép nő vékony, fiatal és fehér bőrű. Egy friss kutatás eredményei szerint, amelyet az Amerikai Pszichológusok Társasága végzett, aki kívül esik ezeken a normákon, azt kevésbé tartják szavahihetőnek. Így ha szexuális zaklatás áldozataiként próbálnak meg segítséget kéri, kisebb eséllyel hisznek nekik. „Emiatt sok nő, aki nem felel meg ezeknek a sztereotípiáknak, inkább nem is fordul a hivatalos szervekhez jogi segítségért és védelemért” – mutattak rá a tanulmány szerzői, akik tizenegy különböző kutatás több mint négyezer résztvevőjének esetét elemezték abból a szempontból, hogy a szexuális zaklatás áldozatai milyen női sztereotípiáknak felelnek meg, illetve milyen hatással vannak ezek a társadalmi ideálok arra, mennyire veszik komolyan a feljelentésüket?

szexualis-zaklatas-szepsegideal

Nem hisznek a túlsúlyos nőknek

A kutatások felében a résztvevőknek különböző forgatókönyveket vázoltak, amelyeknél azt kellett megítélniük, vajon az adott személy valóban szexuális zaklatás áldozata lett vagy sem. Az eredmények szerint azoknak a nőknek, akik nem illeszkednek a vékony, fiatal, fehér nő esztétikájába, sokkal kisebb eséllyel hitték el, hogy fizikailag vagy pszichésen szexuális abúzust szenvedtek el.

„A szexuális zaklatás észlelése egyúttal azt is jelenti, hogy felismerjük azt a viselkedést, amely már zaklatásnak nevezhető, illetve ez a viselkedés általában a nők ellen irányul – magyarázta a szexuális zaklatás természetét Bryan Bandt-Law, a Washington Egyetem pszichológusa, a kutatás egyik társszerzője. – Meg akartuk érteni, mi történik akkor, ha az áldozatok nem illeszkednek az áldozatokról alkotott társadalmi sztereotípiák közé.”

A félreérthető helyzet csak szép nők esetén zaklatás?

Amikor egy kétértelmű helyzettel találkoznak az emberek, sokkal kisebb valószínűséggel nevezik szexuális zaklatásnak, ha az áldozata nem felel meg az elvárt szépségideálnak. A megvizsgált kutatások közül négyben a megkérdezetteknek mindennapi élethelyzeteket kellett megítélniük: zaklatás-e vagy sem? Ha a főnök a beosztottját a párkapcsoltáról faggatja, a felettes átkarolja egy nő derekát, vajon kimeríti-e a szexuális zaklatás fogalmát? A válaszok szerint csak akkor, ha a nő, akivel ez történik, megfelel a nyugati világ szépségideáljának.

Olvastad már?

A tények pont a hiedelmek ellen szólnak

A kutatások szerint tehát az emberek általában azt gondolják, hogy a nem tipikusan szép nőket kevesebbszer zaklatják. A valóság ennek pont az ellenkezője: sokkal többször válnak szexuális zaklatás áldozatává, ám ha megpróbálják megvédeni magukat az abúzussal szemben, nem hisznek nekik. Különösen a nem fehér bőrszínű nők azok, akiknek a társadalom nem hisz, ha arról beszélnek, hogy szexuális zaklatás célpontjává váltak. 

Már önmagában ez is hatalmas probléma, ám az még tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a hatóságok és a bíróságok is hasonló előítéletekkel fordulnak a nyugati szépségideálnak nem megfelelő nők felé, ha azok jogorvoslatért folyamodnak a zaklatás miatt. „Az a nagy veszélye annak, hogy sem a társadalom, sem a hivatalos szervek nem hisznek a sztereotípiáknak a nem megfelelő külsővel rendelkező nőknek, hogy egyszerűen nem mernek szólni, ha szexuális zaklatás áldozatává válnak, eleve kilátástalannak találják a küzdelmet” – figyelmeztetett Bandt-Law.

Olvass tovább!

Forrás: Insider
Fotó: Unsplash