Karanténkilók: mennyit híztunk valójában a járvány egy éve alatt?

2021. március 27.
Sokan tapasztalták azt, hogy felkúsztak a kilók a járvány alatt, ám a szakértőknek nehéz megbecsülni, valójában mekkora problémát jelentenek a karanténkilók az amúgy is elhízott nyugati társadalmakban.

Nem sokkal a járvány pont egy évvel ezelőtti kezdete után az emberek elkezdtek viccelődni a karanténkilókkal. Az aggodalom nem volt alaptalan: a bezártság, a felhalmozott élelmiszerek, a számítógép képernyője előtt eltöltött végtelen órák és a Netflix-maratonok, no meg a stresszevés mind hozzájárult a kilók gyarapodásához. A tudósoknak az okozott azonban fejtörést, hogyan mérhetnék le ennek a szinte mindenkit érintő jelenségnek a hatását.

karanten-hizas-felnott-gyerek

Havi 1 kiló, az egy év alatt 12 kiló

A kérdőívek, amelyekben egyszerűen megkérdezik az embereket a súlyukról, híresen megbízhatatlanok, az orvosi vizsgálatok pedig csak virtuálisak lehetnek. Egy kis tanulmány eredményei szerint viszont, amelyben objektív méréseket végeztek Bluetooth eszközzel kapcsolódó okosmérleggel, a felnőttek a járvány elmúlt egy éve alatt minden 10 nap alatt 250 grammot híztak. „Ez lefordítva azt jelenti, hogy az majdnem egy kiló havonta – mondta dr. Gregory M. Marcus, a kutatás vezető szerzője. – Akik végig ugyanúgy folytatták a karanténéletet az elmúlt egy évben, akár 12 kilót is felszedhettek a járvány kitörése óta.” 

„A hízás közegészségügyi probléma a fejlett világ országaiban, így valami, ami tovább rontja a helyzetet, komoly kérdéseket vet fel, amelyekkel foglalkozni kell” – mutatott rá dr. Marcus, aki a Kalifornia Egyetem kardiológiaprofesszora. Szinte lehetetlen az egész nyugati társadalomra általánosítani a kutatást, hiszen csupán háromszáz embert vontak be, ám sokan közülük épp egy életmódváltás és fogyás közepén voltak, amikor a járvány kitört, és a házhoz szállítás nem vált általánossá a járvány miatt. „A kutatásban résztvevők közül sokaknál úgy kúsztak fel a karanténkilók, hogy előtte roppant elszántan küzdöttek az egészségükért, és figyeltek a testsúlyukra. Ez azt sugallja, hogy amit látunk, az csupán a jéghegy csúcsa” – mondta a kardiológus.

Olvastad már?

A súlyfelesleg Covid-veszély is

Azt már tudjuk, hogy az elhízás növeli a súlyos Covid–19 kialakulásának veszélyét, a fiatalok között is. Nem véletlen, hogy több országban is előre veszik a túlsúllyal küzdőket az oltási sorban, bár ez összefügg azzal is, hogy a jelentős súlyfelesleg általában diabétesszel és magas vérnyomással is társul.

Hizlaló home office

A karanténnak kimutatható hatása volt és van az emberek étkezési szokásaira, mit esznek és milyen gyakran. Ám ezzel párhuzamosan a korlátozások beszűkítették a sportolási lehetőségeket, nagyban növelve a fizikai aktivitás egyhangúságát, ami addig a mindennapok része volt. „Gondoljunk csak bele, az emberek tömegközlekedtek, futottak a metró vagy busz után, vagy sorban álltak a postán a csomagjukért, gyalogoltak a boltba. Ez mind rengeteg kalóriát éget el, pedig nem is a szó szoros értelemben vett testedzés egyik sem, csupán hétköznapi tevékenység” – mutatott rá Leanne Redman, a Louisianai Állami Egyetem klinikai fiziológiaprofesszora.

A kutatások eredményei szerint a karantén elején az emberek egészségesebben étkeztek, ám sokkal kevesebbet mozogtak, mint korábban. A Kalifornia Egyetem tudósai azt figyelték meg a lépésszámlálóval végzett kutatásukban, amelyben okostelefonnal rögzítették az adatokat közel félmillió embernél 200 országban, hogy 27 százalékkal csökkent a megtett lépések száma egy hónappal azután, hogy az Egészségügyi Világszervezet bejelentette a világjárvány kezdetét.

Nem csak a felnőtteknél van baj

Az aggodalmak a gyerekekkel kapcsolatban is egyre erősebbek. Azt már eddig is megfigyelték, hogy a nyári szünet időszakában mindig gyarapodnak pluszkilókkal a kisebbek is. Ám most nem csak az év három hónapját töltötték otthon, hanem szinte az egész 2020-as évet. 

„Azt gondoltuk, hogy a karantén alatti otthoni tanulás is hasonló súlygyarapodást eredményez majd, mint a nyári szünet – mondták a Columbia Egyetem tudósai, akik a témát vizsgálták. – Mindenki kalóriadús, finomított élelmiszereket halmozott fel a kamrában, az ideje nagy részét a lakásban tölti, és csak ritkán a szabadban. Minden, ami veszélyessé teszi a nyárt a kilók szempontjából a gyerekek számára, a karantén alatt még hatványozottabban jelentkezett.”

Forrás: The New York Times Fotó: Unsplash

Olvass tovább!