Az intuitív fitnesz megtanít becsülni a pihenőnapokat

2020. január 10.
Az intuitív étkezés dióhéjban annyit tesz, mint figyelni az éhségérzetet, addig enni, míg jóllakunk és nem kötni magunkat szigorú étkezési szabályokhoz. Hasonló szellemiséget ültetett át a testmozgásra is Allison Tibbs személyi edző: az intuitív fitness segít elkerülni a bűntudatot és megtanít a pihenőnapok megbecsülésére.

Az intuitív étkezés tavalyi köztudatba kerülése óta nagy sikerre tett szert, hiszen egészséges szemlélettel közelít a táplálkozáshoz. Tulajdonképpen azt jelenti, hogy figyelünk a testünk jelzéseire, azt eszünk, amit akarunk, annyit, amennyire szükségünk van, így elkerüljük a stresszevést és túlevést. Allison Tibbs személyi edző hasonló gondolkodásmódot fogalmazott meg a testmozgással kapcsolatban is, és kidolgozta az intuitív fitnesz alapelveit.


Ahogy az étkezésnél, a testmozgásban is azt jelenti az intuitív szemlélet, hogy összhangba kerülünk a testünkkel már az edzés megkezdése előtt, és mozgás közben is figyeljük jelzéseit, így elkerülhetjük a túledzést, sérüléseket és kiégést. “Kellő türelmet ad ez a szemléletmód, hogy megkérdezhessük magunktól, ez az edzés előremozdítja a fejlődésünket, vagy inkább visszavet?” – magyarázta Allison Tibbs, a módszer kidolgozója. “A fitnesz gyakran már az önbüntetés eszközévé válik, és sok ember szemében szégyen a pihenés és regenerálódás. Túl keményen vetik bele magukat, így negatívvá válik a kapcsolat a testmozgással” – figyelmeztetett a személyi edző.

Hogyan fogjunk hozzá?
Mielőtt bármilyen testmozgásba kezdenénk, tegyünk fel magunknak néhány kérdést.

  • Mennyire vagyok ma stresszes?
  • Hogy érzem magam?
  • Aludtam eleget?
  • Elég energiám van?
  • Megfelelően ettem ma ahhoz, hogy végigcsináljak egy kemény edzéstervet?

Bár elsőre következetlennek és bizonytalannak tűnhet, ha egy szigorú edzéstervről rugalmasabbra váltunk, a személyi edző szerint a testünk igazolja majd a döntésünket. “Először ijesztő lehet, amikor áttérünk egy szigorú szabályokra épülő, tervszerű mozgásról a rugalmasabbra, mivel úgy tűnhet, elveszítjük az egyensúlyt. Ám amikor elkezdünk hallgatni a testünkre, sokkal élvezetesebbé válik a mozgás, kitartóbbá válunk, egészségesebbek leszünk” – magyarázta a személyi edző. “Ha a testmozgás gondolata stresszt és szorongást vált ki, az egész edzés kontraproduktív a céljaink szempontjából” – tette hozzá.

Nem kell minden nap edzeni
Ha az intuitív fitnesz szemléletét gyakoroljuk és minden nap szeretnénk edzeni, ez saját döntésünk, ám a személyi edző szerint érdemes átgondolnunk, valójában miért is ragaszkodunk ehhez. Ha a stresszoldás a célja a mindennapos sportnak, az teljesen egészséges. Ám ha csupán a testformálás miatt tennénk és nincs mentális alapja, gondoljuk át, miért is érezzük ezt szükségesnek. “A pihenőnapok nagyon fontosak. Sokkal többet hozhatunk ki magunkból, ha tartunk egy-egy nap szünetet az edzésben” – javasolta az edző.

Használjuk okosan

Az, hogy a testünkre hallgatunk és finomhangoljuk az edzéstervünket, nem azt jelenti, hogy lógunk az edzésről. “Nagy különbség van aközött, hogy úgy érezzük, ma egyszerűen nincs kedvem, nincs motivációm sportolni, vagy hogy ésszerűen végiggondolva azt mondjuk magunknak, hogy a jelenlegi állapotomban a mai edzéstervvel nagy esély lenne rá, hogy megsérülök” – mondta Tibbs. “Ilyenkor kérhetünk segítséget, használhatunk olyan eszközöket, melyek könnyítenek a gyakorlatok végzésén” – tette hozzá. Vannak napok, amikor mennek bizonyos gyakorlatok, és vannak, amikor egyszerűen nem sikerül semmi. Nem a tökéletesség a célunk, hanem az egészség. És bármilyen erőfeszítést teszünk, azt meg kell becsülnünk a személyi edző szerint.

Forrás: Popsugar
Fotó: Unsplash