5 perc légzőgyakorlat jobban csökkenti a vérnyomást, mint a sport

2021. július 24.
Nem kell sok idő, elég öt perc is arra, hogy a légzőizmainkat eddzük, így is sokkal jobban csökkenti a vérnyomásunkat, mintha egy teljes edzéssorozatot végigcsináltunk volna.

A Coloradói és Arizonai Állami Egyetem kutatói tanulmányozták, milyen hatással van a légzőizmok erősítése az egészségünkre. Ebben egy úgynevezett ISMT-eszközt (High-Resistance Inspiratory Muscle Strength Training) használtak, mely belégzéskor ellenállást fejt ki, ezzel javítva a szív- és érrendszer egészségét.

legzogyakorlat-vernyomas-csokkenes

A Journal of the American Heart Association című szaklapban megjelent tanulmány szerint azoknál, akik használták a légzőizmok fejlesztésére szolgáló eszközt naponta harmincszor hatszor egy héten, hat héten át, alacsonyabb volt a vérnyomásuk, mint azoknak, akik nem edzették a légzőizmaikat. A vérnyomás csökkenése ráadásul jelentősebb volt, mintha naponta harminc percet edzettek volna ötször egy héten. A kutatók azt is megfigyelték, hogy a légzőizmokat edzőknél a szervezet nitrogén-monoxid szintje magasabb volt, ez a vegyület pedig a tágítja a vénákat, így csökkentve a vérnyomást. 

„Mindenképp jó irányba változtatta a szervezet szív- és érrendszeri paramétereit a légzőizmok erősítése” – jelentette ki dr. John Elefteriades, a Yale Orvosi Egyetem szívsebész professzora. 

Az alternatív megoldások keresése azért is fontos a magas vérnyomás problémájának megoldására, mert a fejlett világ országaiban az elhízás nyomán a magas vérnyomás is járványszerűen terjed, és egyre fiatalabb korban jelentkezik, különösen azok körében, akik nem végeznek semmilyen testmozgást. „Jó esély lehet azok számára, akiknek nincs ideje mozogni naponta fél órát, hogy tegyenek valamit a vérnyomásuk egészséges irányba való elmozdításáért” – mutatott rá a szívsebész.

Forrás: Insider Fotó: Unsplash

Olvass tovább!