Gyanús, ha két év alatt sem nő penész egy ételen?

2021. augusztus 09.
A TikTok-on söpört végig viharos sebességgel az a videó, melyben egy gyorséttermi ételekkel teletömött kamrát láthattunk, ahol az ételeken egyetlen penészfolt sem lett 2 év alatt. Tényleg gyanús minden, ami nem penészesedik meg évek alatt sem?

Több mint három millióan látták azt a videót a TikTok-on, melyben a videót készítő Elif Kandemir mutatja be édesanyja kamráját. Az asszony azért kezdte gyűjteni és tárolni két évvel ezelőtt a gyorséttermi ételeket – pizzát és burgereket -, mert kíváncsi volt rá, vajon megromlanak-e valaha. Fel is lángolt a vita azzal kapcsolatban, vajon a penész hiánya egyet jelent-e azzal, hogy ezek az ételek egészségtelenek. 

A család Nagy-Britanniában él, az édesanya, Leyla, tápanyagszakértőként dolgozik, az elhízás leküzdésére próbál minél hatékonyabb megoldásokat kidolgozni. A kamrájában felhalmozott ételeket úgy jellemzi, mint ultrafeldolgozott élelmiszerek, melyeket széles körben fogyasztanak a nyugati társadalmakban az emberek. 

gyorsetterem-pizza-hamburger-penesz

Az asszony azután kezdte gyűjteni és tárolni a gyorséttermi ételeket, miután megtalált a fiánál egy félig elfogyasztott pizzát még 2019-ben. Ekkor volt másodéves egyetemista, és rengeteget dolgozott transzzsírokkal, feldolgozott élelmiszerekkel és gyorséttermi ételekkel. Amikor meglátta a pizzát, Leyla azonnal azt gondolta, itt az alkalom, hogy a való életben is kipróbálja a tanultakat. “Betettem a pizzát a kamrapolcra, és egy hónap múlva megnéztem. A pizzán volt hús, kolbász és különböző más dolgok. Ám semmi sem történt ennyi idő alatt” – mondta Leyla Kandemir.

A kísérletét ekkor kibővítette más gyorséttermi ételekre is, így sült krumplitól a fánkon át a gyorséttermi hamburgerig mindent eltárolt a kamrában. 

https://www.tiktok.com/@elifgkandemir/video/6984446602450570502?referer_url=https%3A%2F%2Fwww.insider.com%2F&referer_video_id=6984446602450570502&refer=embed

A közösségi oldal sok felhasználója kétkedve fogadta Leyla elméletét. Sokan azzal védték az ételeket, hogy mértékkel fogyasztva nem károsabbak másnál. “Bár igaz, hogy bármit és mindent lehet mértékkel fogyasztani, sok ember étrendjének 80 százaléka mégis ezekből az ételekből áll” – mondta Elif Kandemir. “Semmilyen étel nem tilos. Az édesanyám egyszerűen arra próbálja biztatni az embereket, hogy hozzanak jobb döntéseket az ételekkel kapcsolatban, hogy boldogabbak és egészségesebbek legyenek.”

Wendy Bazilian dietetikus szerint azért borzolhatta fel a kedélyeket a kísérlet, mert az étel személyes ügy. “Sokan támadásnak veszik az ilyesfajta jelzéseket, mert valóban túl gyakran nyúlnak a finomított élelmiszerekhez ilyen-olyan okokból” – mondta Bazilian. “De nézzük a jó oldalát: beszélünk róla. És ez jó dolog.”

“Fontos, hogy megtanítsuk az embereket a mértékletességre, arra, mik a jó választások az étkezéssel kapcsolatban” – mondta Leyla Kandemir is. Bár nem biztos, hogy az elrettentés, mint taktika működik fiataloknál például, ám a dietetikus szerint is fontos a vizuális megjelenítés, hogy az emberek gyakorlatban lássák, mi az, amit valójában esznek, ne csak elméletekről és tudományos elvekről halljanak.

Forrás: Insider Fotó: Unsplash