Felejtsd el a tízezer lépést, a percek számítanak igazán

2021. szeptember 13.
A lépésszámlálók elég pontatlanok, így a tízezer lépéses napi cél inkább csak hozzávetőleges információval tud szolgálni. Sokkal hasznosabb a szakértők szerint, ha azt figyeljük, mennyit mozgunk általánosságban.

A gyaloglás jót tesz. Mára azonban szinte mindenki tisztában van vele, hogy a tízezer lépés egy önkényesen megalkotott mérték, amit semmilyen tudományos bizonyíték nem támaszt alá. Egyébként is, a tudósok szerint 7-8 ezer lépés is elegendő ahhoz, hogy a séta vagy gyaloglás egészségügyi előnyei érvényesüljenek. „Ami sokkal fontosabb kérdés, elegendő ideig mozgunk-e a nap folyamán, gyalog megyünk-e fel a lépcsőn vagy takarítás közben tipegünk a lakásban” – magyarázta Gabby Landsverk egészségtudományi szakértő.

Egyetért ezzel Harvey Lawton személyi edző is, aki szerint a napközbeni aktivitás egy elfelejtett hős, ha az energiánk felhasználásáról van szó. „A napi lépésszám egy kézzelfogható cél sok embernek, a napi aktivitás viszont, mint teljes egész, sokkal részletesebb képet ad a testünk egészségével való kapcsolatáról, és ez az, amire szükségünk lehet a fitneszcéljaink eléréséhez” – mondta Lawton. 

tizezer-lepes-helyett-perc

Miért nem elég a lépésszám?

Az ízületi fájdalmakon is sokat enyhíthetnének az emberek például, ha minden órában néhány percet inkább állva töltenének, járkálnának és mobilizálnák az ízületeket. „A mozgásnak számos módja van, a különböző lehetőségek mind mást tanítanak a testünknek, máshogy hatnak az ízületek egészségére, megmutatják, mik a gyenge pontok. Ezek gyakran olyan problémák, melyek nem feltétlenül derülnek ki vagy korrigálhatók azzal, ha elérjük a napi lépésszámot – mondta a személyi edző. – A lépések csak egy kis részét képezik az ember aktivitásának, ugyanakkor elterelhetik a figyelmet a nagy egészről, amit az egész napos mozgás jelent.”

Egy 2016-os átfogó tanulmányban, melyben kilenc kutatás mintegy 700 ezer résztvevőjének adatait vetették össze, úgy találták, hogy a rendszeres mozgás – lépésszámlálóval vagy anélkül – segíthet csökkenteni számos krónikus betegség, köztük a diabétesz, bizonyos ráktípusok, szív- és érrendszeri betegségek és elhízás kialakulásának esélyét. 

Frissítsük a szoftvert!

Ha mégis ragaszkodunk a lépésszámlálóhoz, segíthet, ha frissítjük az eszközön futó programot, így pontosabb információt adhat arról, hány lépés van magunk mögött aznap. Az is hasznos lehet, ha már régi a lépésszámlálónk, ha választunk helyette egy olyan fitneszeszközt, amely nemcsak a lépéseket, de a különböző aktivitások időtartamát is képes rögzíteni, sőt, elemezni is, mennyi regenerációs időre van szükségünk utána. 

A legújabb eszközök akár azt is képesek mérni, mennyi mozgással jár a mosogatás, a kerti munka vagy más házimunkák, így pontosabb képet kaphatunk az egészségünkről is. 

Dr. Amanda Paluch kineziológus, a Massachusetts Egyetem professzora szintén arra buzdít, hogy inkább az álljon a figyelmünk középpontjában, hány percet mozogtunk, ahelyett, hogy a lépéseken stresszelnénk. „Ha van egy sűrű napunk, amikor a lakás is merő káosz, már az is felér egy győzelemmel, ha húsz perc alatt kiporszívózunk. Más napokon pedig az számít bele a mozgásba, ha a gyerekekkel fogócskázunk a játszótéren” – mutatott rá dr. Paluch, hozzátéve, hogy alapvetően nincs nagyobb baj a tízezer lépéssel sem, hiszen van, akit pont ez mozdít ki a mozgásszegény életmódból és segíthet kitartónak lenni. 

„A gyaloglás mindig is különlegesen jó mozgásforma és meditáció volt, és az is marad – jelentette ki Lawton. – Ugyanakkor ha ehhez hozzáadjuk a napi testmozgást, guggolást, kitörést, lábujjhegyezést, a testünk fordulását, a hosszú távú fitneszcéljainkhoz juthatunk közelebb, kevesebb fájdalommal és szabadabban.”

Forrás: Insider Fotó: Unsplash

Olvass tovább!