Ez az 5 tea a legjobb az immunrendszerünknek

2021. november 02.
Sok ember számára – még a kávérajongók közül is – van valami egészen megnyugtató egy csésze gőzölgő teában. A teaivás nyugtatja az idegeket és ellazít. A finom íz mellett ráadásul rengeteg egészségügyi előnye is van, például bizonyos fajták remekül támogatják az immunrendszert.

A testünk folyamatosan harcol a szabad gyökök ellen, melyek egyrészt az anyagcserénk és a testmozgás melléktermékei, másrészt a környezetünkből kerül szervezetünkbe. Normál körülmények között a testünk remekül tudja kezelni ezeket a részecskéket, ám a kor előrehaladtával, a nem megfelelő táplálkozással, dohányzással és a környezeti tényezőkkel felül kerekedhetnek az immunrendszerünkön. Ilyenkor úgynevezett oxidatív stresszt váltanak ki szervezetünkben, mely károsítja a sejteket, rontja a működésüket, növeli bizonyos krónikus betegségek kialakulásának kockázatát és gyorsítja az öregedést. 

A teában található antioxidánsok – különösen az úgynevezett polifenolok, azaz növényi hatóanyagok – segítenek megelőzni és leküzdeni az oxidatív stresszt, amit a szabad gyökök okoznak. A sok antioxidáns javítja az immunrendszer működését is. Nem minden tea tartalmaz egyforma mennyiségben ezekből az anyagokból, függ a fajtától, a termelés és feldolgozás folyamatától is, melyik a legjobb választás, ha azt a teát keressük, mely a legjobb az immunrendszerünk számára. 

5-legjobb-tea-immunrendszer

Matcha tea

A tradicionális teakultúrák közül egyedül a japán matcha tea esetében fogyasztjuk el a tealeveleket is. Ez egy zöldtea fajta, mely mára az egész világon népszerű lett. A különbség a kínai zöld tea és a matcha tea között a termesztésben és feldolgozásban rejlik. A matcha tea esetében nem várják meg a betakarítás előtt, hogy a napfény érje a leveleket, majd eltávolítják a tealevelek erezetét és a leveleket porrá őrlik. 

A matcha tea híres magas antioxidáns-tartalmáról. Főként úgynevezett katechint tartalmaz: 137-szer magasabb lehet katechintartalma, mint más zöldteáknak. Ez az anyag hatékonyan csökkenti a gyulladást, melyet a szabad gyökök váltanak ki, segít megelőzni a sejtek károsodását és csökkenti a krónikus betegségek kialakulásának kockázatát. 

Mivel a matcha por az egész tealevelet tartalmazza, nemcsak az antioxidáns-, de koffeintartalma is magasabb lehet, mint egy hagyományos zöldteának. Az erre érzékenyeknek nem árt ezzel is számolni. 

Fehér tea

Ha alacsonyabban szeretnénk tartani a koffeinfogyasztásunkat, a fehér tea lehet az, amire szükségünk van. A tradicionális kínai fehér tea valójában zöldt tea, ám a még akkor leszedik a leveleket, amikor nagyon fiatalok, és finom fehér szőrszálak borítják. Ez a legkevésbé feldolgozott teaváltozat. A napon szárítják rövid ideig, hogy minimalizálják az oxidációt, mivel ez sötétebbé teheti a tea színét és megváltoztatja az ízét. A fehér tea általában 15 százalékkal kevesebb koffeint tartalmaz, mint a matcha vagy a zöld tea, lágy, finom íze van, mint egy virágnak. 

Mivel ez csak egy kevéssé feldolgozott teafajta, az antioxidánsok nagy mennyiségben megmaradnak benne. A kutatások szerint a fehér teában található nagy koncentrációjú antioxidánsok szerepet játszhatnak bizonyos ráktípusok megelőzésében, mivel véd a szabad gyökök által okozott sejtkárosodásokkal szemben. 

Gojibogyótea

A koffeinmentes teák közül a gojibogyóból készült teában találhatunk sok antioxidánst. Ez nem egy valódi tea, ám a színe emlékeztet egy csésze igazi teára. A gojibogyó a kínai levesekből lehet ismert, ebben szárítva használják. Ezek az apró, piros gyümölcsök valódi gyógynövények, támogatják az immunrendszer működését, védenek a szívbetegségekkel, rákkal és diabétesszel szemben. 

A gojibogyó az egyik legjobb A-vitamin-forrás. 5 teáskanál szárított bogyó (28 gramm) háromszor annyi A-vitamint tartalmaz, mint egy felnőtt napi beviteli szükséglete. Az A-vitamin fontos szerepet játszik az immunrendszer szabályozásában, megvédi a testet a fertőzésekkel szemben, mivel óvja a bőr és a nyálkahártyák épségét a szájban, gyomorban, hüvelyben és javítja a tüdő egészségét. 

Ha gojibogyóteát iszunk, nem fedezzük a napi A-vitamin-szükségeltünket, hacsak nem esszük meg a leforrázott öt kanál bogyót is. Ráadásul egy csésze ízletes teához elegendő 1-2 teáskanállal leforrázni, és 10-15 percig állni hagyni a forró vízben. Ám ha egy kis gyömbérrel ízesítjük, még hatásosabb lehet a betegségek megelőzésében. 

Hibiszkusztea

A hibiszkusztea a virág szárított szirmaiból, leveléből és csészeleveleiből készül. A virágnak többféle színváltozata létezik, ám a leggyakoribb természetgyógyászatban is használt variáció a piros. Gazdag antioxidánsban, különösen antocianinokból tartalmaz nagy mennyiségben. Ezek a növényi hatóanyagok adják a virág jellegzetes lilás-vöröses színét. Az antocianin sejtvédő hatású, támogatja a szervek kötőszöveteit, mivel erősíti a sejtfalat, így sokkal kevésbé sérülékenyek a szabad gyökökkel szemben. 

Kurkumatea

A főzéshez egyre gyakrabban használják a világon mindenhol az indiai gasztronómia egyik alapfűszerét, a kurkumát. De ha vízzel forraljuk fel, nagyon hatásos teát főzhetünk belőle. A kurkuma hatóanyaga a kurkumin, ami jellegzetes élénksárga színét adja. Ez a növényi hatóanyag támogatja az immunrendszer működését, mivel szabályozza az immunsejtek növekedését és csökkenti a szervezetben a gyulladásokat. Ezért különösen az ízületi gyulladásban vagy más gyulladásos kórképben szenvedőknek lehet nagyon hatásos. 

Kiemelkedő a kurkuma vírus- és baktériumölő hatása is, ezért a keleti kultúrákban évezredek óta használják a megfázásos és influenzás betegségek kezelésére, a tünetek enyhítésére. 

Elsőre furcsa lehet földes, keserenyés íze, így célszerű citrommal, fahéjjal és gyömbérrel ízesíteni a fél teáskanál kurkumából és két csésze vízből főzött teát.

Forrás: Eating Well Fotó: Unsplash

Olvass tovább!