Forgassuk vissza az időt: így tehetünk szert egy 20 éves immunrendszerére

2021. augusztus 03.
Az immunrendszer egy összetett biológiai hálózat, mely megvédi a testünket a vírusoktól és más betegségektől. Ahogy egész szervezetünk, úgy az immunrendszerünk is gyengül a kor előrehaladtával. Az immunsejtek már kevésbé hatékonyan vadásszák le a betolakodókat, tévesen reagálnak, károsítják a saját szervezetünket, ami azzal jár, hogy minden egyes évvel egyre nagyobb eséllyel kapjuk el a vírusokat és baktériumokat. Az idő kereke azonban - ha teljesen vissza nem is fordítható, de - lassítható, és néhány egyszerű életmódbeli változtatással, némi odafigyeléssel lehet olyan az immunrendszerünk negyven évesen is, mint egy húszévesé.

Mindenkinek hanyatlik, gyengül az immunrendszere ahogy öregszik, ám a legfrissebb kutatások már arra is rávilágítanak, az életmód hogyan gyorsíthatja vagy éppen lassíthatja ezt a folyamatot. Elhízás, stressz és a káros szokások, mint például a dohányzás és alkoholfogyasztás, növeli az immunrendszerünk korát, míg az egészséges változtatások visszaforgatják az idő kerekét és csökkentik nem csak a betegségek kialakulásának kockázatát, de az immunrendszerünk korát is. Ha röviden akarjuk összefoglalni: lehet 35 évesen az immunendszerünk egy 50 évesé, vagy éppen egészséges hatvanasként rendelkezhetünk sokkal fiatalabb felnőtt ember immunrendszerével

immunrendszer-oregedes-20-eves

“Az immunrendszerünk kora nem egyezik feltétlenül a biológiai életkorunkkal” – mutatott rá Dr. Jenna Macciochi, a Sussexi Egyetem vezető immunológus szakértője. “A koronavírus-járvány is megmutatta, mennyire fontos megfelelően törődnünk az immunrendszerünkkel, és az eszünkbe kell vésnünk jól: az immunitás az életre szól, nem csak a szabályok enyhítése miatt vagy a járvány miatt fontos. Még sokkal azután, hogy ennek a járványnak vége lesz, egész életünkben nagy szerepe van abban az immunrendszerünknek, meddig élük és hogyan öregszünk meg.”

A rendszeres edzés megfiatalít

A kutatások világosan megmutatják, a testmozgás milyen hatékonyan előzheti meg az immunrendszer hanyatlását. A Londoni Királyi Főiskolán végzett 2018-as tanulmányban 125 országúti kerékpárost vizsgáltak. Az alanyok a nyolcvanas éveikben jártak, ám immunrendszerük olyan volt, mint a huszonéveseké. “Ha a sport tabletta volna, mindenki szedné” – mondta a 82 éves Norman Lazarus professzor, aki a tanulmány társszerzője volt. 

Az immunrendszer 2-3 százaléknyit romlik minden évben a húszas éveinktől kezdve. Az idősebb korban is rendszeresen mozgók azonban ezt elkerülik, ahogy a vírusfertőzéseket is. Sőt, a vakcinákra is erősebben reagál a szervezetük” – mutatott rá Janet Lord professzor, a kutatás másik társszerzője. 

Együnk több fehérjét

“Ha a bélrendszerünkben élő baktériumflórában nem a jó baktériumok vannak többségben, az fokozza az immunrendszer öregedését” – mondta Dr. Macciochi, aki szerint ezért is nagyon fontos, hogy minél több növényi alapú ételt fogyasszunk. “Jó, ha minden étkezésünk tartalmaz fehérjét is, mivel ez támogatja az immunrendszer antitest-termelését. A kovászos kenyér például különösen előnyös a bélrendszer sokszínűségét tekintve, ahogy a szezonális gyümölcsök, zöldségek, teljes értékű gabonafélék és hüvelyesek is.”

A hideg zuhany megelőzi a betegségeket

A hideg víz sokkterápiaként, a jó értelemben okoz stresszt az immunrendszerünknek, ezáltal csökkentve az öregedést. Ehhez nem kell télen jeges vízbe ugranunk, elég a zuhany alá állnunk. Egy több mint háromezer fős mintán végzett kutatás szerint azok, akik hideg vízzel (is) zuhanyoztak, 29 százalékkal kisebb eséllyel lettek náthásak, influenzásak. A hideg zuhanyhoz azt javasolják a szakemberek, hogy minden fürdés végén állítsuk 20-30 másodpercre a lehető leghidegebbre a zuhanyt, hogy kiválthassa az immunrendszer reakcióját

Menjük a szabadba és szedjünk D-vitamint

A D-vitamin kulcsszerepet játszik az immunrendszer működésében. A szakértők egyetértenek abban, hogy a lehető legtöbb időt kell a szabadban töltenünk és októbertől márciusig célszerű D-vitamin táplálékkiegészítőt szednünk. 

“Gyakran kérdezik a páciensek, milyen vitaminkészítményeket szedjenek. Nem hiszem, hogy ezeknek volna bármilyen haszna” – mondta Charles Bangham, a Londoni Királyi Főiskola immunológus professzora. “Egyetlen kivétel azonban akad: a D-vitamin. Az emberek harmada D-vitamin hiányos. Ennek a vitaminnak a legfőbb forrása a napfény, ám sem tavaly, sem idén nem mentünk a szokásos módon nyaralni, így még inkább szükségünk van ennek a vitaminnak a pótlására.”

Alvás, nyugalom és barátok

Amikor alszunk, az immunrendszerünk úgynevezett citokineket állít elő. Ezek az anyagok harcolnak a fertőzésekkel, gyulladásokkal és gyűrik le a stressz hatásait. Ha keveset alszunk, a szervezetünkben sincs elegendő citokin, de kevesebb a fertőzések ellen harcoló antitest is. “Az alvás az immunrendszer alapköve” – jelentette ki Dr. Macchiochi. “Ha nem alszunk eleget vagy megfelelő minőségűt, a napközben az immunrendszerünk érdekében megtett dolgok, így az egészséges étkezés vagy sport sem számít igazán.

A szakember szerint nagyon fontos a stressz minimalizálása is. “Több kutatás is vizsgálta már a különböző személyiségtípusok immunválaszát. Ha a gyorsan dühbe guruló típusba tartozunk, az immunrendszerünknek folyton gyulladásokkal kell harcolnia és gyorsabban öregszik. Mivel a stressz az egyik legnagyobb ellensége az immunrendszernek, meg kell tanulnunk leküzdeni” – mondta a szakember. “Ebben segíthetnek a különböző hobbik és a barátok is.”

Forrás: The Telegraph Fotó: Unsplash