40 tipp a minél fenntarthatóbb életért

2021. november 30.
Sir David Attenborough szerint a következő 25 év az utolsó lehetőségünk a szükséges változtatások meglépésére, ha meg akarjuk menteni a bolygót. Az angol természettudós szerint, ha kellő erővel csökkentjük a kibocsátást, még elkerülhetjük azokat a fordulópontokat, amelyek megállíthatatlanná teszik az éghajlatváltozást. Ebben segít most a következő negyven tippünk.

Fenntartható táplálkozás

  1. Fogyasszunk több növényt

Együnk több gyümölcsöt, zöldséget, babot, borsót, diót és magvakat. Nemcsak nekünk, hanem a bolygónak is nagyon jót tesznek. „Mind a gyümölcs, mind a zöldség nagyszerű rostforrás, vitaminokat, ásványi anyagokat és sok más olyan dolgot biztosítanak, amelyek elősegíti az egészség megőrzését, mindemellett pedig viszonylag kevés üvegházhatású gáz kibocsátásával és alacsony szénlábnyommal jár az előállításuk” – mondja Lawrence Haddad orvos, a Global Alliance for Improved Nutrition (Globális Szövetség a Táplálkozás Javításáért – GAIN) ügyvezető igazgatója és az ENSZ élelmiszerrendszerekkel kapcsolatos csúcstalálkozójának elnöke.

  1. Étkezzünk változatosan

Minél változatosabb élelmiszerek találhatóak a tányérunkon, annál fenntarthatóbb az étrendünk, ugyanis minél többféle élelmiszert termesztenek a gazdák, annál változatosabb az élet a bolyón.

  1. Kisebb adagok

Az adagok nagyságának újragondolása jót tesz a költségvetésnek, a derékbőségnek és a bolygó erőforrásainak is, hiszen kevesebb maradékkal, pazarlással jár.

  1. Kevesebb feldolgozott élelmiszer

Az élelmiszerek feldolgozása (különösen a húsok esetében) túl sok értékes energiát használ fel, a karton és műanyag csomagolás pedig hulladékot termel. Javasolt kevesebb állati eredetű terméket, húst, halat és tejtermékeket fogyasztani. Még ritkábban fogyasszunk feldolgozott húsokat, például szalámit és kolbászt: nem tesznek jót sem az egészségünknek, sem a bolygónak.

  1. Csökkentsük a hulladékot

Ha fenntartható életmódra törekszünk, kulcsfontosságú, hogy a lehető legkevesebb élelmiszert pazaroljuk el – ebben a komposztálás segít minket. Vásárolhatunk komposztládát (akár panelba is), de saját magunk is elkészíthetjük. Ez nemcsak a hulladék minimalizálására kiváló: segíti a tápanyagok visszajutását a talajba.

  1. Növényi alapok

Mindannyian tudjuk, hogy az állati eredetű termékek (különösen a vörös hús) feldolgozása az egyik legkárosabb a CO2-kibocsátás tekintetében. Pozitív változásokat érhetünk el, ha előnyben részesítjük a növényi eredetű élelmiszereket az állati eredetű élelmiszerekkel szemben. A rengeteg gyümölcsöt, zöldséget, teljes kiőrlésű gabonát, dióféléket és hüvelyeseket tartalmazó étrend nagyszerű módja az egészséges és klímabarát étkezésnek.

  1. Ritka csemege

Hetente legfeljebb egy adag vörös húst együnk – tekintsünk rá jutalomként, csemegeként.

  1. Növényi fehérjék

Lehet, hogy elsőre meglepő, de rengeteg nagyszerű növényi fehérjeforrás létezik: ott van például a bab, a lencse, a borsó és a csicseriborsó, amik nemcsak sokoldalúak, de fenntarthatóak is. Az állati eredetű élelmiszerek közül a baromfi és a hal kisebb negatív hatással van a bolygóra, mint a vörös hús, ami azt jelenti, hogy hetente akár háromszor is fogyaszthatjuk őket, és még tettünk is valamit a környezetért. Törekedjünk arra, hogy hetente legfeljebb kétszer együnk tojást és sajtot.

  1. Képezzük magunkat

A veganizmusra való hirtelen átállás talán extrémnek hangzik, de ha befektetünk néhány jó szakácskönyvbe és kipróbáljuk, rá fogunk jönni, hogy a fenntartható életmód nem is olyan bonyolult. Ráadásul nem kell 100%-ban vegánnak lennünk ahhoz, hogy fenntarthatóan étkezzünk – minden apróság segít.

  1. Kevesebb tejtermék

Egy liter tehéntej előállításához 1020 liter vízre van szükség. Ugyanennyi szójatej előállításához 297 liter vízre van szükség, más termékekhez, például zabhoz pedig még kevesebb. A növényi alapú tejtermékekre való csökkenti a szénlábnyomunkat.

  1. Alternatívák halra

A halászat olyan terület, ami gyakran elkerüli a figyelmünket a fenntarthatóságról szóló diskurzusok során. Óceánjaink az összeomlás szélén állnak a túlhalászás eredményeként, és nem csak a halak, hanem a delfinek, a bálnák és a tengeri teknősök is hatalmas veszélynek vannak kitéve. Keverjünk össze egy konzerv csicseriborsót vegán majonézzel, hogy ízletes „tonhalkrémet” kapjunk, tőkehal helyett pedig fogyasszunk rántott tofut.

  1. Műanyagmentes receptek

Válasszunk konzerveket, például babot, paradicsomot, hüvelyeseket, csomagolatlan zöldségeket, növényi tejet és papírzacskós termékeket. Próbáljuk ki a sarki zöldségest, járjunk el piacra, vagy ha van rá lehetőségünk, akkor csomagolásmentes boltba.

  1. Termeljünk

Együnk a kertünkben termesztett zöldségeket, vagy vegyünk részt közösségi kertészkedésben, nevelgessünk fűszereket az ablakpárkányon.

Természetesen

  1. Válasszunk biot

Az organikus termékek nemcsak nekünk, hanem a bolygónak is jobbak, hiszen javítják a talaj, a víz és a levegő minőségét. Az ökológiai gazdálkodás élen jár a fenntarthatóság, a káros növényvédő szerek és műtrágyák elkerülésében, valamint a haszonállatok és a vadon élő állatok jólétének előmozdítása terén.

  1. Kapcsolódj a természethez

Érdemes szezonálisan étkezni, figyelni, honnan származik az élelmiszer, és tiszteletben tartani ennek a minimális környezeti kárt okozó folyamatnak a fontosságát. A természet mindennapi csodáihoz való visszatérés fontos lépés annak érdekében, hogy újra kapcsolatba kerüljünk azzal a hellyel, ahonnan táplálékunk származik – ez mind az élelemre, mind az életre vonatkozik. Legyen szó egy hétvégi sétáról a fák között, egy túráról, vagy egy rovarhotel építéséről a kertben, próbáljunk meg visszatérni a gyökereinkhez.

  1. Támogassuk a helyi gazdálkodókat

Ha előfizetünk egy helyi termelőtől származó gyümölcs-, zöldség- vagy hússzállítmányra, akkor egy csodálatos vevőkből és gazdálkodókból álló közösséghez fogunk tartozni, akik gondoskodnak arról, hogy étkezésünk az egészségünknek, a természetnek, a vadon élő állatoknak, valamint az éghajlatnak is jót tegyünk.

  1. Vigyázzunk a zöldre mosással

Ahogy a fenntarthatóság fejlődött, úgy sajnos a körülötte lévő marketing is. Sok márka kellő gondosság nélkül törekszik a fenntarthatóságra, vagy egyszerűen csak fenntarthatóként próbálják eladni azt, ami nem is környezetbarát. Olyan vállalkozásokat támogassunk, amik megfelelnek a társadalmi és környezetvédelmi elvárásoknak, átlátható a működésük és jogilag elszámoltathatóak.

  1. Kreatív komposzt

Meglepő, hogy milyen sok dolgot használhatunk fel komposztáláshoz: komposztálható csomagolásokba, régi tejesüvegekbe, tojásos dobozokba és boros üvegekbe is pakolhatjuk a növényi maradékokat.

  1. Mondjunk nemet a pálmaolajra

Lehetőleg kerüljük a pálmaolajat, ami az őserdők irtásának egyik fő mozgatórugója, mégis megtalálható a szupermarketekben fellelhető csomagolt termékek közel 50%-ában. Ha ezeket vásároljuk, akkor az olyan veszélyeztetett fajok élőhelyét rombolják a termelők, mint az orangután, a törpe elefánt és a szumátrai orrszarvú.

Fenntartható élet

  1. Bio fürdőszoba

Bizonyosodjunk meg arról, hogy olyan vállalkozásokat támogatunk, amikk nem végeznek állatkísérleteket, és nem használnak parabéneket, ftalátokat, szintetikus színezékeket vagy illatanyagokat.

Ezt olvastad már?

  1. Vegán étrend-kiegészítők

Az Oxfordi Egyetem kutatói felfedezték, hogy egy átlagos húsevő ökológiai lábnyoma majdnem kétszerese egy átlagos vegetáriánusénak, és 2,5-ször annyi, mint egy vegáné. Ezek az adatok nemcsak az élelmiszerekre vonatkoznak, hanem a táplálékkiegészítőkre is. Ha fehérjeport használunk, válasszunk vegán terméket, és győződjünk meg arról, hogy a szépségünkért fogyasztott étrend-kiegészítőink sem tartalmazzanak állati eredetű termékeket, például zselatint.

  1. Korlátozzuk a vízhasználatot

A tiszta víz véges és mindannyiunknak szüksége van rá a túléléshez. Gondoljuk át, hogy milyen gyakran mossuk a ruháinkat, állott vízzel vagy összegyűjtött esővízzel locsoljunk, felmosóvízzel öblítsük le a vécét, és takarékoskodjunk zuhanyzás közben is. Ne folyassuk a csapot, amikor nem használjuk.

  1. Mondjunk nemet a műanyagra

Ne vásároljunk olyan márkáktól, amik termékeiket – legyen szó ruháról, ékszerről, élelmiszerről vagy bármi másról – műanyagba csomagolják.

  1. Újrahasznosítható zacskók

Fektessünk be néhány életre szóló bevásárló táskába, vagy vászonszatyorba. Ez nemcsak egy egyszerű lépés a környezet kímélése érdekében, hanem hosszú távon pénzt is megtakarítunk vele, hiszen sok bolt számol fel plusz költséget a tasakokért cserébe.

  1. Kávéval a természetért

Az újrafelhasználható kávéscsésze és kulacs egy nagyon egyszerű módja annak, hogy fenntarthatóbb életet élhessünk – csak ne felejtsük el magunkkal vinni, amikor kilépünk az ajtón.

Fenntartható divat

  1. Tartós ruhák

Ruháink élettartamának megduplázásával egy évről kettőre, illetve a fenntarthatóbb divatot választva akár 24%-kal is csökkenthetjük a ruhagyártásból származó károsanyag-kibocsátást. Ahelyett, hogy kidobnánk régi cuccainkat, inkább próbáljunk ki más lehetőségeket. Javítsuk meg a hibás példányokat, hasznosítsuk újra, amit már nem viselünk, rendezzünk ruhacserét a barátainkkal, adjuk el őket, válasszunk használtat, vagy adományozzunk.

  1. Vásároljunk kevesebbet, de jobbat

Ahelyett, hogy minden évszakban új darabokat vásárolnánk, fektessünk be néhány kiváló minőségű ruhába és kiegészítőbe, amiket még évekig szeretni fogunk.

  1. Anyagismeret

Ha a használt ruhák vásárlása nem jöhet szóba, érdemes kikupálnunk magunkat az egyes anyagokat illetően, hiszen vannak, amik jobbak a bolygó számára. Ilyen például az econyl, ami regenerált óceáni műanyagból készül, vagy a facellulózból előállított tencel. Mindkettő biológiailag lebomló és komposztálható. Ugyanezt a szemléletet kövessük akkor is, amikor ékszereket választunk: lehetőség szerint újrahasznosított anyagok mellett tegyük le a voksunkat.

  1. Utóélet

Próbáljunk úgy tekinteni a ruhásszekrényünkre, mint egy befektetésre – olyan eszközre, amivel bevételre tehetünk szert. Mielőtt bármit is vásárolnánk, mérlegeljük a viszonteladási lehetőségeinket is, hiszen megunt darabjainkból könnyen pénzt csinálhatunk, ha kidobás helyett értékesítjük őket.

  1. A nagy kérdés

Álljunk meg egy pillanatra és gondolkozzunk el vásárlás előtt. Kérdezzük meg magunktól a következőket: milyen gyakran fogjuk hordani, jó befektetés-e, megfelelő-e az ár-érték arány és tényleg úgy érezzük, hogy szükségünk van rá? Várjunk pár napot, majd térjünk vissza boltba, hogy megtudjuk, valóban kell-e nekünk az adott ruhadarab, hogy kiküszöböljük az impulzusvásárlást.

  1. Egyedi darabok

A 2021-es év egyik legnagyobb trendjének számítanak az egyedi szabású ruhák.  Ha magunk készítjük vagy készíttetjük öltözékünket, akkor korlátozott mennyiségű szövetet használunk fel.

  1. Javítás, javítás, javítás

A ruhák javítása csökkenti a pazarlást, megakadályozza, hogy a megunt darabok a szemétlerakóba kerüljenek, és egyben új életre kelthetjük őket.

  1. Mondjunk nemet a fast fashionre

Ha mégsem tudunk megválni tőle, akkor kölcsönözzünk, vagy vásároljuk használtan.

  1. Átláthatóság

A márkák felelőssége, a világos és pontos információk közzététele, hogy vásárlóik teljeskörűen megalapozott döntéseket hozhassanak. Követeljük az adatokat és támogassuk azokat a cégeket, akik nem titkolóznak előttünk.

Fenntartható költségvetés

  1. Újrafelhasználható termékek

Évente több mint 12 milliárd betétet és tampont dobnak ki, egy átlagos ember pedig több mint 11 000 betétet és tampont használ élete során. Használjunk menstruációs fehérneműt, menstruációs kelyhet, vagy mosható betétet – ezzel bizony pénzt is spórolunk.

  1. Fenntartható vállalkozások

Fogyasztóként felelős és fenntartható pénzügyi döntéseket hozhatunk azáltal, hogy a termékek vásárlásakor ügyelünk az etikus címke jelzésekre, és támogatjuk a fenntartható tanúsítvánnyal rendelkező vállalatokat.

Fenntartható otthon

  1. Kisállatok

Használjunk biológiailag lebomló katyaürülék zacskókat és macskaalmot – az utóbbit a vécén is lehúzhatjuk. A kisállatok által meghagyott gyümölcs- és zöldségmaradványokat komposztáljuk.

  1. Szigetelés

„Az épületek adják a globális üvegházhatású gázok kibocsátásának közel 40%-át” – állítja Monica Mateo Garcia, a Birmingham City Egyetem oktatója. Ő azt tanácsolja, hogy szigeteljük le házunkat, tegyük huzatmentessé az ablakokat és ajtókat, hogy ne csak az energiaszámlákon, hanem a szén-dioxid kibocsátáson is spórolhassunk.

  1. Zöldségek

A szobanövények vásárlása környezetbarát és egyszerű út arra, hogy feldobjuk otthonunkat és tisztítsuk a levegőt.

  1. Karbonlábnyom

A levegőszennyezés sokkal több halált okoz évente, mint ahogy azt a természetes népességfogyás tenné. A rossz levegőminőség rosszabb egészségügyi hatásokkal jár a veszélyeztetett korcsoportoknál, például a gyerekeknél és az időseknél. Közlekedjünk kevesebbet autóval!

Forrás: Marie Claire UK

Fotó: Unsplash

Olvass tovább!