Ez történik a testedben, ha konzervételeket eszel

2022. február 26.
Semmi kétség, a konzervdobozba zárt ételekkel keveset kell bajlódni, hiszen minimális erőfeszítéssel azonnal tálalásra és fogyasztásra készek lesznek. A kényelemnek azonban ára van.

A konzervételek palettája igazán színes, a paradicsompürétől a tonhalon át az ananászig rengetegfélével találkozhatsz, de a praktikus fémdobozok kész leveseket, puhára főtt vagy nyers zöldségeket is rejthetnek. Semmi gond nincs azzal, ha konyhai vészhelyzet esetén ezek után nyúlsz, hogy kihúzzanak a pácból, akkor viszont érdemes kicsit visszavenni a fogyasztásukból, ha túlzottan rákaptál a konzervek nyújtotta kényelem ízére, és akkor is ilyen ételeket teszel a tányérodra, amikor egyébként lenne időd friss alapanyagokból elkészíteni egy-egy fogást. 

Olajos halkonzerv

Kockázatos konzervek

A hozzáértők szerint a konzervdobozok jelentős többsége ónból készül, aminek a felületét úgynevezett biszfenol A gyantával kezelik (ezt BpA-ként is emlegetik), aminek veszélye, hogy felhalmozódhat a szervezetben. Több tanulmány is rámutatott arra, hogy azoknak, akik napi rendszerességgel fogyasztanak konzervételeket, a BpA már a vizeletükben is nagyobb koncentrációban van jelen. Sajnálatos tény, hogy a Biszfenol A azokba az élelmiszerekbe is beépül, amelyekkel érintkezik. 

Kanada után az Európai Unió is megtiltotta, hogy felhasználják ezt az anyagot a cumisüvegek gyártásához – mivel úgy vélik, hogy hozzájárulhat a cukorbetegség kialakulásához, az elhízáshoz és a szív- és érrendszeri megbetegedésekhez , a konzervdobozok előállítása során azonban továbbra is gond nélkül alkalmazható. 

Mi történik a testedben, ha konzervet eszel?

  • Húskonzervek: sajnálatos tény, hogy sok tartósítószert tartalmaznak és maga a benne lévő hús többszörösen feldolgozott. Fogyasztásával nagy terhet róhatsz az emésztőrendszeredre és nem kimondottan egészséges adalékanyagokat vehetsz magadhoz.
  • Babkonzerv: fennáll a veszélye, hogy sok nátriumot viszel be a szervezetedbe a fogyasztásával, ami kerülendő, ha vérnyomásgondokkal küzdesz. Jó hír, hogy elejét veheted a fokozott nátriumbevitelnek, ha alaposan átöblíted folyó víz alatt a konzerv babot. Időigényesebb, de nagyságrendekkel egészségesebb, ha magad készíted: vásárolj száraz hüvelyeseket, pár órára áztasd be, majd ízlés szerint fűszerezve főzd puhára.
  • Konzervbe zárt levesek, főételek: tudjuk-tudjuk, rengeteg olyan fogást találhatsz meg konzervdobozba zárva a boltok polcain, amik nosztalgikus érzéseket váltanak ki benned, és nem mellesleg macerás lenne az elkészítésük, ha a nulláról állnál neki. Tudnod kell azonban, hogy ezek az ételek általában sok tartósítószert, nátriumot és olyan adalékanyagokat tartalmazhatnak, amelyek egyáltalán nem hasznosak a szervezet számára. Ráadásul rejtett cukrok is kerülnek bele, ami nem feltétlenül tesz jót.

Konzerv ételek kinyitva

  • Gyümölcskonzervek: amikor ilyet vásárolsz, valószínűleg a te szívedet is megmelengeti az érzés, hogy jót teszel magadnak, hiszen gyümölcsöket fogyasztva sok-sok vitamint veszel magadhoz. Ki kell ábrándítanunk: gyümölcskonzervek esetében az értékes anyagok körülbelül 75%-a kárba vész, vagyis vitaminból vajmi keveset juttatsz a szervezetedbe. Hozzáadott cukorból viszont annál többet, így még a kalóriákkal sem spórolhatsz igazán. Sokkal jobb, ha a friss idénygyümölcsöknél maradsz.

Forrás: Via Fotó: Getty Images

Ezt láttad már?