„Fájdalomcsillapítás nélkül szültem. Utána sem kértem még ibuprofent sem. Egy héttel a szülés után a férjem már dolgozott, így egyedül veselkedtem neki, hogy levigyem a negyedik emeleti lakásunkból a lányomat a 7 kilós babakocsival együtt, és elmenjünk a gyerekorvoshoz. Megkérni a szomszédokat, hogy segítsenek? Felejtsd el. Képes vagyok rá egyedül is” – kezdte a sokaknak ismerős történetét egy anya. „Fájt, de erősnek éreztem magam. Mi több: erősnek akartam érezni magam. Gyűlöltem azt az érzést, mikor másokra van utalva az ember, még akkor is, ha az ilyesfajta törődés jólesett volna. Nem voltam gyenge. Lássa meg mindenki, épp csak most szültem! A keménységem a védjegyem volt, miért lenne ez most probléma?” – tette fel a kérdést.
Amikor az erő gyengeség
Mérgező meg tudod csinálni kultúrában élünk, ami az erőt és produktivitást emeli piedesztálra a szerénységgel és az egészségünk megőrzésével szemben. Erős anyának lenni igazi dicsőségnek számít. Csak hogy néhány példát mondjunk:
- T. sugárzik, ahogy arról beszél, hogy 8 kilométert legyalogolt egy héttel szülés után, még úgy is, hogy ettől erősebb lett a vérzése.
- S. négy nappal a szülés után dolgozott és felporszívózta az egész házat a mellkasára kötött kisbabával.
- E. nem tudván róla, mi az a szétnyílt hasizom, egészen addig hajtotta magát, míg a szervei előre estek, és sürgősségi műtétre volt szüksége.
- C. szégyellte a fájdalmas szülés utáni szorulást, nem beszélt róla, míg végül a végbélrepedése miatt gyógyszerre volt szüksége.
- U. nem tudott aludni és öngyilkos gondolatai voltak, de nem kért segítséget, mert azt gondolta, hogy a gyermekágy ilyen kemény, és ezt egyedül kell megoldania.
A szülés utáni depresszió és szorongás soha nem látott méreteket öltött, a járvány előtti arányokhoz képest kétszeresére nőtt a mentális nehézségekkel küzdő anyák száma. A statisztikák hangosan kiabálnak, az anyák viszont csendben, összeszorított foggal küzdenek. Gyakran csak annyit hallani: „jól vagyok, megoldom”.
A negyedik trimeszter
Elméletben tudjuk, hogy a negyedik trimeszter, vagyis a gyermekágyi időszak, a szülést követő hat hét milyen fontos és különleges szakasz. A rituális pihenés, gyógyulás hetei ezek, amikor szükség van a segítségre. Normális, egészséges és szükséges folyamat, hogy a szülés és terhesség jelentette hatalmas fizikai megterhelést kiheverje a női test, kialakuljon a kötődés és anyává váljon a nő.
Természetesen készítünk szülési tervet, megfigyeljük a terhesség minden rezdülését, és megszámlálhatatlanul sokszor elmegyünk az orvoshoz vagy ultrahangra a várandósság alatt. De mi jön a szülés után? Azon túl, hogy telerakjuk az Instagram feedünket boldog babás képekkel, zárt ajtók mögött szenvedünk, mert a társadalom azt várja, hogy egy anya mindent bírjon ki, maradjon kemény, és ha más túlélte, neki is menni fog. Különben is a gyerek az első, az anya az utolsó.
Hogy megfeleljünk ennek az elvárásnak, bagatellizáljuk a félelmet, amivel a szülés és terhesség jár, a világ egyik legösszetettebb, legfájdalmasabb, ugyanakkor legfelemelőbb dolga, ami az emberi testtel történhet, mert csak hősiesen tűrhetünk.
Mi lenne, ha a gyermekágyra is készülnénk?
Senkit sem kellene, hogy meglepetésként érjen, milyen a gyermekágyi időszak, mégis ezt történik. Pedig lehetne jobb is. Mi lenne, ha a gyermekágyra is úgy készülnénk, mint a szülésre? Ha beszélnénk arról, milyen valójában, amin a testünk keresztül megy valójában? A szülés utáni időszak csodálatos és erőteljes szakasz. De legalább ennyire kimerítő, érzelmi és fizikai hullámvasút, ami megrémítheti a nőket. Ám máris sokkal kevésbé lenne félelmetes, ha a közösségi oldalak is inkább azt tudatosítanák az idill helyett – ami szintén része természetesen -, hogy a nehézségeket sem kell egyedül leküzdenünk. Nem kell erősnek lennünk, főleg nem mindenáron.
Forrás: The Huffington Post Fotó: Getty Images
