Alvási paralízis, a legrémisztőbb éjszakai jelenség

2022. június 03.
Ha volt már részed az alvási paralízisben, tudod, hogy milyen félelmetes, és minden bizonnyal kíváncsi vagy arra, hogy mitől alakulhat ki és mit kell tenni, ha átélted. Ezekről hull most le a lepel!

Az alvási paralízis vagy más néven alvási bénulás maximum 2 percig tart, mégis hosszú időre nyomot hagyhat abban, aki átéli, mert roppant ijesztő: felébredsz, de mégsem tudsz megmozdulni, egyszerűen olyan, mintha arra ébrednél, hogy elveszítetted az uralmat a tested felett.

Alvásproblémákkal küzdő nő

Csak pár percig tart, mégis nagyon nyomasztó az alvási bénulás!

Az alvási bénulás okai

Az alvási paralízis általában a felébredéskor vagy nem sokkal azután keríthet hatalmába, hogy álomba merültél. Az első esetben az úgynevezett REM alvási szakasz kitolódása áll a háttérben, míg a másodiknál a REM szakasz túl korai kezdete tehető felelőssé. Az érintettek többsége keveset vagy rosszul alszik, de ritkább esetben olyan betegségre hívhatja fel a figyelmet, mint a narkolepszia

Szerencsére az alvási bénulás – ahogy a neve is mutatja – csak az alvási idővel összefüggésben jelentkezik, vagyis nem tart hosszan a mozdulatlanság. Az érintettek közül sokan arról számolnak be, hogy nemcsak az izmaik felett veszítik el a kontrollt és érzik azokat merevnek, hanem rövid időre beszélni is képtelenek. A jelenség attól válik felettébb ijesztővé, hogy aki átéli, teljes mértékben tudatánál van, mégsem engedelmeskedik neki a teste

Az alvási paralízis hossza egyénenként változó, néhány másodperctől akár 2 percig terjedhet. Amint továbbáll, minden visszatér a régi kerékvágásba: a test minden izma tökéletesen működik és a beszéd sem marad akadályozott. Ami viszont teljesen érthetően visszamaradhat, az az ijedtség és a félelem attól, hogy a jelenség megismétlődik.

Kik érintettek leginkább?

Arra, hogy az alvási paralízis többször is megismétlődik, viszonylag alacsony az esély, száz emberből körülbelül hatan élik át, a férfiak és nők azonos mértékben vannak kitéve a furcsa éjszakai jelenségnek. Ami pedig az életkori eloszlást illeti, legtöbbször a 25-45 év közöttiek körében fordul elő.

Hiába ijesztő, a szakemberek is egyetértenek abban, hogy alapvetően ártalmatlan alvászavarról van szó, azonban ha többször is visszatér, érdemes orvossal konzultálni.

Megeshet, hogy az alvási bénulás mellé hallucináció is társul: nem elég, hogy az érintett nem tud megmozdulni és megszólalni, közben még különböző alakokat is láthatnak vagy hangokat hallhat, amelyek természetesen csak a képzelet szüleményei, nem valósak. Akik ilyen formában élték át az alvási paralízist, így foglalták össze felejthetetlen élményeiket: „Olyan érzés volt, mintha valaki más is lenne a szobában, olyan, akinek nem kellene ott lennie.”

Alvásproblémákkal küzdő nő

Megoldás és megelőzés

Mivel az alvási bénulás leginkább azokat érinti, akik keveset és/vagy rosszul alszanak, hatásos módszer lehet az alvásproblémák rendezése, ami a megelőzésben is fontos szerepet játszik. Gyógyszeres terápia is létezik, erre azonban csak akkor van szükség, ha az epizódok gyakran visszatérnek, és rontják az érintett életminőségét. 

Ahhoz, hogy elkerüld az alvási paralízist, fontos, hogy legalább 6-8 órányi alvással segíts a szervezetednek a regenerálódásban. Az alvás mennyisége mellett azonban a minőségre is oda kell figyelni, az alábbiak betartásával sokat tehetsz azért, hogy valóban pihenj az éjszaka folyamán:

  • Törekedj arra, hogy mindig ugyanabban az időben bújj ágyba és nagyjából azonos időpontban kelj fel minden nap.
  • Az alváshoz teremts otthonos hangulatot: legyen a szoba sötét, hűvös és csendes, így jobban fog esni a pihenés.
  • Kiemelten fontos az is, hogy az ágy, amiben álomra hajtod a fejedet, kényelmes legyen: a matrac ne legyen se túl puha, se túl kemény, az ágyneműd legyen tiszta és kellemes tapintású.
  • Sportolj rendszeresen, de arra figyelj, hogy az edzés időpontja ne legyen túl közel az alvásidődhöz.
  • Délután-este kerüld a koffeint tartalmazó italokat, csak mértékkel fogyassz alkoholt és ne kerüljenek nehéz ételek a tányérodra.

Fotó: Getty Images

Ezt láttad már?