Bicepsz és lábnap helyett: 6 egyszerű lépés, hogy türelmesebb legyél

2022. július 06.
Nem egyszerű türelmesnek lenni. Különösen akkor nem, ha megszoktuk a nyüzsgő, tevékeny, folyamatos pörgéssel teli életet, ahol gyorsan változnak a dolgok. Amikor másnap megérkezik a megrendelt csomag, mindent azonnal megkapunk, egy idő után elszokunk attól, hogy időnként bizony várni kell. Jó hír, hogy megtanulhatunk türelmesebbnek lenni, ráadásul egészen egyszerűen.

„Az a képesség, ha el tudjuk viselni a késedelmet, nem várt eredményeket, akadályokat, a türelem. Ha ez frusztrációval, haraggal, stresszel tölt el minket, dolgoznunk kell és fejlesztenünk a türelmünket” – mondta dr. Debra M. Kawahara pszichológus. Ez azért is fontos, mert az életünk minden területén – munkában, gyereknevelésben, de még saját magunkkal kapcsolatban is – jönnek olyan helyzetek, amikor türelmesebbnek kell lennünk. Egyszerű lépésekben megtanulhatunk nagy levegőt venni és nyugodtan várni, míg mi következünk.

6-lepes-turelem

Indítsuk a napot pozitív üzenettel

Könnyen elronthatja a napot, ha reggel bal lábbal kelünk ki az ágyból. Ezt tudatosan megfordíthatjuk, ha a gondolatainkat pozitív síkra tereljük. „A türelem olyan, mint egy izom: edzeni kell – jelentette ki James Miller pszichoterapeuta. – Ha gyakoroljuk a mindfulnesst, azonnal tudatosulhat bennünk, mit érzünk, és megválaszthatjuk a saját reakcióinkat.” Akarjunk pozitívan hozzáállni a napunkhoz, ne haraggal és türelmetlenséggel.

Keretezzük újra a helyzetet

Régóta várunk, hogy egy munkatársunk végezzen egy számunkra is szükséges részfeladattal? Hosszú a sor a bankban? Nem azt szállították ki ebédre, amit kértünk? Ahelyett, hogy türelmetlenül toporzékolnánk, nézzük más szemszögből a dolgokat: lehet, hogy a munkatársunk gyereke beteg, a bankban pedig kevesebben dolgoznak, mint amennyi emberre szükség lenne. „Szinte minden élethelyzetnek több nézőpontja van, így ha átkeretezzük magunkban a szituációt, találunk olyat, ami pozitívabban áll a helyzethez. Ez segíthet, hogy türelmesebbek legyünk másokkal” – mondta Kawahara.

Gyakoroljuk az empátiát

Különösen, ha a dackorszakban vagy kamaszkorban lévő gyerekekkel szemben szeretnénk türelmesebbek lenni, az empátia lehet a kulcs. Próbáljuk meg a helyükbe képzelni magunkat. Lehet, hogy a gyermekünk valamit próbál tudatni velünk, de szavakkal nem képes kifejezni az érzelmeit még. „Az empátia segít, hogy a másik ember nézőpontjából lássuk a dolgokat, hallgassunk és megértsük, mit él át valaki” – magyarázta a pszichológus.

Lépjünk egyet hátra

Ne ugorjunk túl gyorsan előre és vonjunk le elhamarkodott következtetést. Vegyünk egy mély lélegzetet, várjunk húsz percet, mielőtt bármit tennénk, így nem az érzelmeink irányítják a tetteinket. „Ha csak egy egészen picit eltávolodunk a helyzettől, vagy akár ki is megyünk a helyiségből egy csendes szobába néhány percre, eldönthetjük, mit teszünk, megnyugodhatunk és tisztázhatjuk magunkban, mit is kell tennünk, türelmesen – mondta Marcum. – Ez a legjobb módszer, amit tehetünk azért, hogy ne mérgesedjen el egy-egy feszült beszélgetés. Vegyünk néhány mély lélegzetet az orrunkon keresztül, és fújjuk ki a szánkon a levegőt. Ez segít megnyugtatni a központi idegrendszert, lelassítja a szívverést, oldja a stresszt.”

Ne foglalkozzunk egyszerre több dologgal

Nem, sem a nők, sem a férfiak nem képesek valójában több dologgal egyszerre hatékonyan foglalkozni, bármit is mondjon a városi legenda. Ha millió dolgot csinálunk egy időben, attól frusztrálttá és türelmetlenné válunk. Ha azt érezzük, hogy kezd kicsúszni a kezünkből az irányítás és elborítanak a teendők, mindent tegyünk le egy kicsit, és keressünk egy olyan tevékenységet – rakjunk be egy mosást, hajtogassunk ruhákat, vasaljunk –, ami közben csak egy dologra fókuszálunk, és muszáj hozzá kilépnünk abból a környezetből, melyben a frusztráció generálódik körülöttünk.

Valóban igazunk van?

Az élet nem olyan, mint a filmekben. Nem törvényszerű, hogy a csomag egy nap alatt ideérjen vagy a vacsoránk ne csússzon meg. Ha egy különösen stresszes élethelyzetet próbálunk épp megoldani, emlékeztessük magunkat: nem kell azonnal megtalálnunk a kivezető utat. Ha valami bonyolult, idő kell a feldolgozásához. Kérjünk segítséget, beszélgessünk a barátainkkal, terapeutánkkal, hogy a stresszes élethelyzetből türelmesen navigáljunk nyugodtabb vizekre.

Forrás: Apartment Therapy Fotó: Canva

Olvass tovább!