A körmödön látszik a korod – Mit tehetsz?

2022. augusztus 16.
Mi ugrik be az öregedésről? Egyre ráncosabb bőr, sprőd, ősz haj és egyre törékenyebb csontok. Egyvalamit azonban általában lehagyunk a listáról: a körmöket. Pedig a köröm barázdái már a ráncok előtt elárulhatják, hány évesek vagyunk.

Ahogy a bőrünk, hajunk állaga megváltozik, úgy a körmünket sem hagyja érintetlenül az öregedés. Felületén egyre mélyebbé válnak a barázdák, megvastagszik, elveszti korábbi fényét. Ez teljesen normális folyamat, mindenki megtapasztalja nagyjából 40 éves kora után. És ugyan az öregedést és annak látható jeleit visszafordítani nem lehet, nagyon sokat tehetünk azért, hogy jól együtt tudjunk élni vele. Akár az öregedő körömmel is.

korom-barazda-oregedes

A köröm textúrája és a vastagodás

Ha a körmünkre nézünk, látjuk a barázdákat? Tekinthetjük ezt úgy, mintha ráncosodna a körmünk. „Amikor a köröm bizonyos részei megvastagodnak, kialakulnak a párhuzamos, hosszanti barázdák – mondta dr. Dana Stern, a New York-i Mount Sinai Kórház bőrgyógyász professzora. – Nem csak az öregedés okozhatja a barázdák kialakulását, tápanyaghiány és hormonális változások is szerepet játszhatnak benne, de a leggyakoribb és fő ok a kor.”

Az is az öregedés jele, ha a köröm töredezettebbé válik. „Mivel az életkorral csökken a keratin nevű fehérje a körömben, aminek nagy szerepe van a megfelelő körömstruktúra kialakításában és a környezeti ártalmakkal szembeni védelemben, romlik a köröm állaga, töredezetté válhat” – magyarázta Dr. Michelle Henry bőrgyógyász.

„Ahogy öregszünk, a szervezetünk egyre kevesebbet termel a körmünkben található fehérjéből, ezért válik szárazabbá, töredezővé, barázdálttá.”

Ugyanez a keratin nevű fehérje található meg a hajhagymákban is, ezért változik meg a hajunk szerkezete is, ahogy öregszünk. Sőt, ha a családunkban már korábban is előfordult valakinél töredező köröm, egy tudományos kutatás szerint számíthatunk rá, hogy mi is találkozunk majd ezzel a problémával. 

A köröm növekedése és a sárgulás

Azt látjuk, hogy a körömlakk lemosása után sárgás színű a körmünk? Ez azért van, mert lassabban nőtt. „A körmök a kéz ujjain átlagosan 3,47 millimétert nőnek havonta. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos köröm hat hónap alatt nő le teljesen, cserélődik ki – mondta dr. Stern. – Ha lassul a köröm növekedése, sokkal jobban ki van téve a környezet káros hatásainak, ez idővel hatással lehet a köröm színére, látványára és ellenállóképességére is.” (De a sárgulás hátterében állhat gombás fertőzés vagy a túl hosszú ideig viselt körömlakk is.)

A lassabb növekedésért is a keratin egyre csökkenő szintje felelős. „Mivel egyre kevesebb keratin termelődik a szervezetünkben, ahogy öregszünk, a körmünk természetes módon elkezdi elveszíteni az erejét, a struktúráját. Ez vezet az elszíneződéshez, vastagodáshoz, barázdák kialakulásához.”

Mi változik még a körmön?

Általában nem szentelünk elég figyelmet a körömmel kapcsolatban a kutikulával kapcsolatos változásoknak. A kutikula egyfajta természetes védőpajzs a körmünkön. „Ha kiszárad, szétválik, felemelkedik, emiatt lepattogzik a köröm, a megnyílt lemezeknél a különböző mikroorganizmusok és víz beléphet a köröm szerkezetébe – magyarázta a bőrgyógyász szakorvos. – Emiatt nemcsak fertőzések alakulhatnak ki, de más, a köröm textúráját érintő változásokkal és a vastagodással együtt még jobban felhívják a figyelmet az öregedésre. Az egészséges kutikula sokkal fiatalabb köröm és kéz látványát nyújtja.

„Az egyik leggyakoribb, életkorral összefüggő változása a körömnek, amikor a köröm felemelkedik, szétnyílik a körömágynál – jelentette ki dr. Stern. – Ilyenkor a legkisebb behatás, például ha kipiszkáljuk a körmünk alól a koszt, oda vezethet, hogy a köröm szétválik a körömágynál. Ahogy öregszünk, nemcsak barázdáltabbá válik a köröm, de a körömágynál sem illeszkedik már olyan szorosan, mint korábban.”

Hogyan ápoljuk az öregedő körmöt?

Szerencsére rengeteg módon tehetünk a korral összefüggő körömváltozások kezeléséért. Az első és legfontosabb feladat, hogy ápoljuk és hidratáljuk megfelelően a köröm kutikularétegét. Akár naponta ápoljuk olajjal (a krémekkel ellentétben az olajos ápoló a körmünkön jobban felszívódik), így a barázdák is kevésbé lesznek kiemelkedők a körmünk felületén. 

Ha azt tapasztaljuk, hogy a köröm felemelkedett a körömágyról, ne húzkodjuk, tépkedjük, inkább a felhámot vágjuk vissza. A körömlakklemosóból mindenképp a hidratáló, acetonmentes változatot válasszuk. 

Próbáljuk minél kevesebbet vízben tartani a körmünket. „A köröm sokkal érzékenyebb a vízre, mint a bőrünk. Ha a víz folyamatosan és tartósan áramlik ki és be a köröm sejtjein, az nagyon megterhelő a köröm finom sejtjeinek. Az eredmény pedig elgyengült, puha és töredező köröm lehet” – figyelmeztetett dr. Stern. A megoldás? Nem úszhatjuk meg a gumikesztyűt takarításhoz, mosogatáshoz!

Forrás: The Huffington Post Fotó: Getty Images

Olvass tovább!