Soha nem fejezel be semmit? Ez a 7 tipp neked szól!

2022. október 08.
Nem mi tehetünk róla, hogy mindig mindent félbe hagyunk és sosem fejezzük be. Egyszerűen így van behuzalozva az agyunk. Ugyanakkor a szakértőknek remek tanácsai vannak a halogatás ellen.

Kinek ismerős a helyzet? Tudjuk, hogy már csak két napunk van visszaküldeni a felsőt, ami kicsi lett, de addig-addig halogatjuk, míg már késő lesz. Vagy elborítanak a feladatok a munkahelyen, és még akkor sem állunk neki az adott teendőnek, mikor tudjuk, hogy szorít a határidő. Van azonban egy dolog, amivel úrrá lehetünk a halogatásunkon: a feladatok céltudatos elkezdése. Gondoljunk erre úgy, mint amikor beülünk a kocsiba, és megnyomjuk a gázt. Ha ezt nem tesszük meg, nem megyünk sehova. 

Az agyunk hasonlóan működik. A hosszú listák a tennivalókról, a nagy projektek vagy az idegesítő házimunka mind túl soknak érződik. Néha annyira, hogy elkezdeni is képtelenek vagyunk. Ám ha nem kezdjük el, soha nem érünk a végére. Ez ördögi kör. 

Emellett roppant frusztráló is az érzés, amikor meg akarunk csinálni valamit, szeretnénk, ha kész lenne, de képtelenek vagyunk elkezdeni. Szerencsére vannak eszközeink arra, hogy kilépjünk ebből a lehúzó spirálból. 

halogatas-7-tipp

Van egy dolog, amivel úrrá lehetünk a halogatásunkon: a feladatok céltudatos elkezdése

1. Osszuk fel a teendőket

Ha kisebb részfeladatokra osztjuk a nagy munkát, sokkal kevésbé tűnik félelmetesnek és leküzdhetetlennek. Állítsunk kisebb elvárásokat magunk elé, és elégedjünk meg azzal is, ha valami kész van, ne akarjuk, hogy még tökéletes is legyen. 

2. Más teendőről térjünk át a fő feladatra

Mintegy bevezető, bemelegítő kör, használjunk más tevékenységet arra, hogy rávegyük magunkat a határidős munkára, teendőre. Nehéz felkelni a kanapéról, és kimenni, levágni a füvet? Ha úgy könnyebb, kezdjük azzal, hogy elmegyünk sétálni, hallgatunk valami zenét, és aztán nem ülünk vissza, hanem lenyírjuk a füvet. 

3. Rövidítsük a tennivalóink listáját

Gyakran a túl hosszú lista az, ami megrémíti az embert, hiszen már messziről látszik, hogy ennyi feladattal képtelenség egyetlen nap alatt végezni. Ha nincs tiszta ruhánk, de van otthon gyümölcs, rizs és tészta ennivalónak, akkor egyértelműen a mosásnak van prioritása a bevásárlás előtt. Még akkor is, ha sokkal szórakoztatóbb lenne a vásárolgatás.

4. Gondoljuk át, melyik tennivalóra mennyi idő kell

Gyakran azért nem kezdünk el valamit, mert azt gondoljuk, sokkal tovább tart elvégezni, mint amennyi időt ténylegesen igényel. A mosogatógépet kellene bepakolni? Írjuk le, mennyi időre becsüljük a feladat hosszát, majd mérjük le, valójában mennyi ideig tartott. Meg fogunk lepődni!

5. Hagyjuk kizökkenteni magunkat néha

Megtörténik a legnagyobb jó szándékunk ellenére is, hogy valami eltereli a figyelmünket. Ne ostorozzuk magunkat emiatt. Állítsunk be 5-10 perccel későbbre figyelmeztetést, és addig görgessük a TikTokot, Instagramot, viszont amikor megszólal a jelzés, térjünk vissza a teendőinkhez. 

6. Vonjunk be másokat is a feladatok elvégzésébe

Ne akarjunk mindent egyedül megcsinálni. Ha van olyan részfeladat, amit soha nincs kedvünk elintézni, vonjunk be valakit, aki ezt megteszi. Viszont a teendőink többi részével haladjunk cserébe. 

7. Jutalmazzuk meg magunkat, ha a végére érünk

Hagyjuk azt a régi szabályt, hogy mindig a legnehezebb feladattal kezdjünk! Inkább kezdjük és fejezzük be a feladatokat azzal, amit a legjobb részének tartunk az adott munkának. Ez olyan, mintha azért is kapnánk jutalmat, mert elkezdtük, és azért is, mert befejeztük.

Forrás: The Huffington Post Fotó: Getty Image

Olvass tovább!