„Nagyon gyengének érzem… kábé csak egy fél mandulát ettem” – mondja a telefonba Gigi Hadid, ma már világhírű szupermodell, aki a hívás idején még a The Real Housewives of Beverly Hills című reality egyik szereplője volt családjával együtt. Yolanda Hadid tárgyilagosan annyit felel: „Egyél még néhány szem mandulát, jó alaposan rágd meg őket!” Olyan természetességgel beszél, mintha a legkorszerűbb gyereknevelési elvek egyértelműen kimondanák, hogy az éhező gyerekedet nem létfenntartó táplálkozásra, hanem a toxikus szupermodellsúly megtartására kell bátorítanod ahhoz, hogy boldog embert nevelj belőle.
Yolanda Hadid persze nem gyereknevelési szakkönyvek, hanem a kor diétakultúrájának elveit visszhangozta. És nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy ezt tette: a YouTube tele van összeállításokkal, amikben az édesanya gyakorlatilag kerek perec megmondja lányának, hogy ne egyen, mert az a legfontosabb, hogy megőrizze karcsú alakját. Évekkel ezelőtt valószínűleg viccesnek találta az amerikai szórakoztató tévé, mai szemmel inkább hátborzongató nézni, ahogy Yolanda Hadid kiporcióz egy diónyi darabot a kopogó szemű Gigi Hadidnak a saját szülinapi tortájából, majd némi gondolkodás után tovább felezi az adagot.
Yolanda Hadid nyomán született meg az „almond mom” vagyis mandulaanya kifejezés, ami azokra az anyákra utal, akik egészségtelen szokásokat és toxikus elvárásokat erőltetnek gyerekeikre (elsősorban a lányokra), hogy azok megfeleljenek a média irreális szépségideáljának. A kifejezés új, de a jelenség régi. Szülők, akiket annyira megfertőzött a populáris kultúra által közvetített hamis üzenet, miszerint a szépség egyet jelent a boldogsággal, hogy a legnagyobb jószándéktól vezérelve neveltek étkezési zavarokat a saját gyerekeikbe. Mert hogy ez a szülői magatartás egyértelmű következményekkel jár: étkezési zavarok, testképzavarok, patológiás viszony az ételekkel és az étkezéssel. És persze a szülő-gyerek kapcsolat sérülése, bizalomvesztés, önbizalomhiány, súlyos és hosszú távú mentális problémák.
Amikor gyerekként azt érezzük, hogy éhesek vagyunk, hogy csak szeretnénk megenni egy szendvicset, ahogyan az összes többi gyerek körülöttünk, és az anyánk azt mondja, hogy nem lehet, összezavarodunk. Tudjuk, hogy éhesek vagyunk, érezzük, ahogy összeszorul a gyomrunk, ahogyan elindul a nyálelválasztásunk a szendvics gondolatától. De azt is tudjuk, hogy az anyukánk csak jót akar nekünk, hogy nagyobb, erősebb és okosabb, és ezért mindent jobban tud nálunk. Ha azt mondja, hogy enni rossz, mert hízni rossz, ha azt állítja, hogy az éhezés vékonyabbá és egyúttal boldogabbá is tesz, akkor biztosan igaza van. Akkor az éhezés nem jogos, az evés bűnös, és ha meg akarok felelni a felnőttek elvárásainak (márpedig minden gyerek meg akar), akkor meg kell tanulnom leküzdeni magamban ezt az érzést, az éhséget, a vágyat, hogy egyek. Amit érzek, az nem jogos, nem valid, nem tudom elég megbízhatóan megítélni a világot és a saját érzéseimet, szóval jobb, ha másokra hagyatkozom. Nagyobb, erősebb, okosabb emberekre. Anya segíteni akar, ő majd megmondja, mi a jó nekem. Nem kell magyarázni, mennyire káros és bénító ezzel az alapsémával felnőni.
„Ennyi elég is lesz…”
A 25 éves Anna még nem tudta, mi az a mandulaanya, azt viszont már tudta, hogy minden családi étkezés előtt szorongás járja át a testét. Anyja kicsi korától árgus szemekkel figyelte, hogy miből mennyit vesz, ha pedig úgy érezte, a lányának kicsit megszaladt a keze, élesen annyit mondott, „ennyi elég is lesz”. Anna édesanyja nem akart rosszat a lányának, épp ellenkezőleg. Azt gondolta, ha vékony lesz, szeretni fogják a férfiak, jó állásokat kap, kedvesebbek lesznek vele az emberek, egyszóval jobb és boldogabb élete lesz. Azt akarta neki, ami magának nem adatott meg, és ezért gondosan ügyelt rá, hogy mindennek ellenőrizze a zsír- és cukortartalmát, és hogy ha túl magasnak találja ezeket az értékeket, gondosan távol tartsa lányát a szóban forgó élelmiszerektől. „Anyám a mai napig kiakad, ha két tojást főzök az esti salátámhoz. Amikor meglátta, hogy kemény sajtot eszem, közölte velem, hogy undorítóan zsíros és soha többé nem kellene ennem. Az is rendszeresen előfordult kisebb koromban, hogy konkrétan kivette a kezemből az ételt” – meséli Anna. Amikor a már évek óta külön élő Anna újra találkozik a családjával, édesanyja első dolga végigmustrálni az alakját és megsaccolni, hogy vajon mennyit hízott. A fiatal lány szerint egyébként a legjobb mérlegeket meghazudtoló pontossággal tippel.
Hasonlóan alakult a most 30 éves Zsófi gyerekkora, akinek az anyja már kiskorában is diétás szakácskönyvekből főzött recepteket. „Minden étkezés szigorúan ki volt porciózva, egy falattal sem ehettem többet. Édességről meg persze szó sem lehetett”– emlékszik Zsófi. – Ha panaszkodtam, hogy éhes vagyok, anyám elmondta, hogy nem fogja hagyni, hogy undorító kövér legyek. Kiskoromtól jártam táncolni is, és azzal is rendszeresen érvelt, hogy visszataszítóan néznék ki a fellépőruhákban. Mert a táncosok mind csinosak. Emlékszem, akkor el is hittem, hogy aki nem tökéletesen vékony, az rossz, bűnös és csak megvetést érdemel.”
A 27 éves Katánál étkezési zavarokhoz vezetett mandulaanyja viselkedése. A szigorú koplalás életformává vált, rettegve állt a mérlegre és szorongás fogta el, ha egy picit is feljebb kúsztak a kilók. Hiába volt vékony, nagynak, taszítónak találta a testét. „A vicces az, hogy amikor tényleg elképesztően sovány voltam, anyukám értetlenkedve sápítozott, hogy miért vagyok ilyen vékony. Azt mondogatta, hogy olyan csinos voltam, nem érti, miért koplaltam csontkollekcióvá magam… Akkor értettem meg, mennyire nem tudatosan csinálta, amit csinált.” Ez persze még nem menti fel a mandulaanyákat, de elég beszédes lehet. Ezek a nők azokat az elvárásokat szajkózzák vissza, amiket a szélesebb társadalom sulykol beléjük – legyél vékony, de pont annyira, ami még kívánatos. Nem akarnak anorexiás lányokat felnevelni, és nem értik meg, hogy az étkezés folyamatos kontrollálása és a test mániás ellenőrzése hogyan vezet szinte szükségszerűen ide.
Ugyanilyen hatást válthat ki az is, ha egy anya nem tesz nyíltan becsmérlő megjegyzéseket a gyereke testére, de egyértelműen kifejezi, hogy a vékonyságot tartja értéknek. Ha egy anya sosem eszik a családi étkezéseken, az étteremben mindig salátát választ, a tükör előtt állva becsmérli saját alakját, egy gyerek ugyanúgy azt érzi majd, hogy a boldogsághoz soványságra van szükség. És ez egy nagyon veszélyes tévhit.
TikTok-forradalom a testpozitivitásért
Miközben a közösségi médiában egyre több teret kap a testpozitivitás mozgalma, a domináns szépségideál továbbra is a vékonyságot hirdeti. Hiába vannak plus size modellek mutatóban a kampányokban és hiába tiltották be elvileg a csontsovány modellek alkalmazását, hazugság lenne azt állítani, hogy a fejlett világ nem a soványságot idealizálja. Yolanda Hadid és Gigi Hadid esete most forradalmat indított el a TikTokon: egyre többen beszélnek saját élményeikről mandulaanyjukkal, és ma már jóval többen látják, hogy milyen káros jelenségről van szó. Yolanda Hadid és anyák generációi jöttek ugyanis egy olyan korból, ahol a vékonyság alapértelmezettsége társadalmi konszenzus volt. Ahol fel sem merült, hogy léteznek más testalkatok is, és ahol teljesen rendben volt kigúnyolni és megvetni a kövér embereket (elég csak a ’90-es évek népszerű filmjeire és sorozataira gondolni).
Mindez ráadásul nemcsak a szépségideálokra, de a gyereknevelési elvekre vonatkozó korszellemet is visszatükrözi. Olyan szemléletmódról mesél, ami a gyereket irányítható, sőt, irányítandó alárendeltként tekinti, amiben a gyerekek igényei és saját magukra vonatkozó megérzései teljesen értéktelenek. A szülők sokáig azt gondolták – és sokan ma is azt gondolják –, hogy joguk van dönteni gyerekeik választásairól, mindaddig, amíg azt a boldogságuk érdekében teszik. Mármint a saját elképzeléseik mentén formált boldogságuk érdekében. És ez olyan hatalmas és fontos dolog, hogy joguk van megmondani, hogy a gyerek mit sportoljon, mikor és mit egyen, hogy kivel barátkozzon és milyen ruhákat hordjon. Nézzünk végig egy pillanatra az ebben a szellemiségben felnevelt generáció tagjain, és hamar látni fogjuk, mi az óriási probléma ezzel a megközelítéssel.
Fotó: Getty Images
