Marie Antoinette-szindróma: tényleg megőszülhetünk egyik napról a másikra?

2024. augusztus 29.
Marie Antoinette állítólag még barna hajjal feküdt le aludni, de másnap teljesen ősz frizurával ébredt – innen kapta a nevét a hirtelen őszüléssel járó szindróma. De hogy is néz ki ez a valóságban?
Marie Antoinette-szindróma: megőszülhetünk egy éjszaka alatt?

Miután nem sikerült elmenekülnie Franciaországból és a lázadó, forradalmi tömeg haragja elől, Marie Antoinette királynő rettegve hajtotta álomra a fejét. Reggel megdöbbenve tapasztalta, hogy korábban barna haja az éjszaka alatt teljesen őszre fakult: noha az uralkodó előszeretettel viselt látványos rizsporos parókákat, ez a változás állítólag egyáltalán nem volt az ínyére. Marie Antoinette ekkor még csak alig 35 éves volt. Ezután a történet után kapta a nevét a Marie Antoinette-szindróma, vagyis az az állapot, amikor valaki egyik napról a másikra elveszíti a hajszínét és megőszül. De hogyan történhet ilyesmi?

Marie Antoinette-szindróma a történelemben

A Canities subita néven is ismert Marie Antoinette-szindróma teljesen valószínűtlennek tűnik, mégis több százan számoltak be a jelenségről. Marie Antoinette mellett állítólag I. Mária skót királynő is egy éjszaka alatt megőszült: állítólag 1587-es kivégzése előtt közvetlenül veszítette el hajszínét. Ahogyan egy szemtanú, Pierre de Bourdeille beszámolt róla: „Nem az aggkor festette fehérre haját, hanem a szerencsétlenség és bánat, amit börtönévei során elszenvedett.”

A legrégebbi Marie Antoinette-szindrómás eset, amiről tudunk, egészen 2000 évvel ezelőttre nyúlik vissza. A Talmud számol be róla, hogy egy kamaszfiú annyira aggódott érte, hogy fiatal kora miatt nem vehet részt a hitoktatásban, hogy egyetlen éjszaka alatt teljesen őszre váltott a haja.

Később orvosok is beszámoltak hasonló jelenségekről: 1915-ben egy francia katona majdnem életét veszítette, amikor felrobbant mellette egy bomba. Egy angol kórházba szállították, ahol az orvosok legnagyobb megdöbbenésére másnap teljesen ősz hajjal találtak rá. Jól látszik tehát, hogy anekdotikus beszámolók bőven akadnak, de vajon tényleg lehetséges, hogy a hajunk alig pár óra alatt elveszítse a színét? Nézzük a tudományos álláspontot!

Marie Antoinette-szindróma: mit mond a tudomány

Desmond Tobin, a University College Dublin bőrgyógyász professzora szerint tudományosan egyszerűen lehetetlen, hogy ilyesmi megtörténhessen. „A hajunkban már nincsenek élő sejtek. A pszichés stressz nem lehet hatással a már kialakult hajszálakra, csak az éppen formálódó sejtekre.” Az egyik lehetséges magyarázat a Marie Antoinette-szindrómára az alopecia areata lehet, ami hirtelen hajhullással jár. Mivel a pigmentált haj nagyobb eséllyel hullik ki, ilyen esetekben elképzelhető, hogy a hajban látványosabbá válnak a megmaradt ősz részek – ezért tűnhet úgy, hogy az illető hirtelen megőszült.

Ősz haj

A Nature 2020-as tanulmánya szerint azonban más lehet a válasz. A néhány éve publikált kutatásban azt találták, hogy az egerekben a stressz képes elpusztítani a pigmentek termeléséért felelős sejteket, amitől valóban ősz foltok jelenhetnek meg az állatok bundáján. Eszerint a stressz valóban vezethet hirtelen őszüléshez – noha továbbra is kérdéses, hogy valóban meg lehet-e őszülni egyetlen éjszaka alatt.

Az anekdotikus adatokból és néhány kutatásból tehát úgy tűnik, a Marie Antoinette-szindróma valódi, azaz az extrém stressz tényleg fokozott őszüléshez vezethet. Még egy ok, amiért érdemes lehet a nyugodt, kiegyensúlyozott életmódra törekedni!

Forrás: AllThatsInteresting Fotó: Getty Images