Jessica Rabbit-alak az új szépségtrend?
Korábban beszámoltunk már nektek a “buborékfeneket” ígérő gyakorlatsorokkal hódító fitneszbloggerekről, most pedig a klasszikusan szépnek és nőiesnek számító homokóraalak került reflektorfénybe. A melbourne-i Chloe Ting mintegy 7,6 millió követőjének ingyen, és állítólag nagyon sikeresen mutatja meg a csábos vonalak titkát.
Mostanában még több könnyet látok, de szerencsére nemcsak a bánat miatt – egyre több az örömkönny is
Van, aki a szabadidejét tévézéssel, olvasással, sporttal, a szeretteivel való programokkal tölti. És van, aki azzal, hogy ismeretleneknek segít. Ételt oszt, elsősegélyt nyújt, másokra vigyáz. A járvány okozta helyzetben erre még nagyobb szükség van. A Magyar Vöröskereszt munkatársai és önkéntesei is új kihívásokkal néznek szembe. A mindennapok hőseiről mégis nagyon keveset tudunk. Ismerjétek meg Nyusti Bernadettet, a karitatív szervezet egyik önkéntesét.
Magyar ökotisztítószert nyerhetünk, ha időkapszulát készítünk
Nehéz időket élünk, de vannak jó emlékek is ebben a szokatlan időszakban, amelyeket érdemes megőrizni! Időkapszula-kihívást indított el ezért a világ első, szennyvíziszapból készülő tisztítószermárkája. Az időutazó játékhoz már Csorba Anita és Pokorny Lia is csatlakoztak. Nem kell más hozzá, csak kreativitás!
Ne térjünk vissza a normálishoz! – több mint 150 hazai híresség nyilatkozata
Mi a fontos az emberi életben, és mi az, ami nem? Mi elengedhetetlen, és mi az, amit elengedhetünk az életünkből? Több mint 150 magyar művész, tudós, értelmiségi csatlakozott ahhoz a pár nappal ezelőtt Párizsban megfogalmazott nemzetközi felhíváshoz, amely a vírus utáni időszakra készülő emberiséget szólítja meg.
Karcsúsító ételek a strandszezon előtt: kovászosuborka-leves
Karantén idején az evés sokunk legfőbb szenvedélyévé, az ételek elkészítése pedig kreativitásunk kiélésének egyik eszközévé vált. A következő napokban egészséges, ízletes, ugyanakkor kalóriaszegény ételek receptjét osztjuk meg veletek, amelyek nemcsak karcsúsítanak, de jókedvre is derítenek. Ráadásul percek alatt elkészíthetőek. Megálmodójuk Zséli Szilvia, a FoRest For Life életmódház tanácsadója.
Hogyan nézz ki jobban a videokonferenciákon?
Vége a tokanagyító, szem alatti karikákat megvastagító, és a mellbőségen túl sokat dobó videokonferenciáknak, amikor nem is a tárgyra figyelünk, hanem sokkal inkább azon merengünk, hogy vajon a való életben is így nézünk-e ki. A megnyugtató válaszunk az, hogy nem, sokkal jobban nézünk ki élőben, és néhány trükk segítségével ebből viszonylag sokat vissza is tudunk adni az online konferenciázások alkalmával!