Fagyasztható a krumplipüré?! Így csináld!

2022. január 02.
Sok mindent képes az ember betenni a fagyasztóba, hogy majd a rohanósabb napokon csak előkapni kelljen, ám a köretek közül pont a krumplipüréről nem jutna eszünkbe, lehet úgy fagyasztani, hogy megőrizze a krémességét. Nagyjából két hónapig lehet a mélyhűtőben tárolni a krumplipürét, ha túl sokat készítettünk.

Egészen addig azt gondoljuk, hogy a krumplipüré az a köret, amiből nem lehet sosem túl sokat készíteni, egészen addig, míg nem készítünk belőle túl sokat. Ha a maradékból nem akarunk burgonyakrokettet sütni, szerencsére akkor sem kell a szemétbe dobnunk: le is fagyaszthatjuk. Azt azonban jó, ha tudjuk, a tartósítás ezen módja kissé megváltoztathatja a krumplipüré állagát. Ezt már eleve akkor megelőzhetjük, ha például sárga fajta burgonyát választunk az étel alapjául. Ezeknek a típusoknak általában alacsonyabb a nedvesség- és keményítőtartalma. Ezen túl is vannak azonban olyan trükkök, amikkel jelentősen javíthatjuk annak esélyét, hogy jól süljön el a krumplipüré lefagyasztása.

krumplipure-fagyasztas

Hogyan fagyasszunk?

Élelmiszerbiztonsági okokból a szakemberek azt javasolják, hogy legfeljebb kettő-négy óra teljen el a főzés és a fagyasztás között, így megelőzhetjük, hogy ételmérgezést okozó baktériumok szaporodjanak el az adott ételben. Ez vonatkozik a krumplipürére is. Petranka Atanasova, a Sunglow Kitchen bloggere mindig műanyag edényben vagy zacskóban fagyasztja le a maradék krumplipürét. Ha túl sok a felesleg, kisebb adagokra osztja, mielőtt a mélyhűtőbe tenné, így nem kell az egészet felolvasztani, amikor az ebédünk mellé gyorsan szükségünk van egy kis köretre. 

Lehetőleg ne maradjon levegő a tárolóban, így nem sérül annyira az eltárolt étel. Ha dobozt használunk, töltsük meg a tetejéig, vagy helyezzünk a krumplipürére egy réteg sütőpapírt, ha nem éri el a tárolóedény szélét a fagyasztandó étel. 

A séfek titkos trükkje, hogy adnak egy kis plusz zsiradékot a krumplipüréhez, mielőtt a fagyasztóba helyezik, mivel így szinte védőréteget képez. Ha már a főzéskor nyilvánvalóvá válik, hogy a krumplipüré egy része a mélyhűtőben végzi, kétszer annyi vajat vagy tejszínt tegyünk bele. De ezt később is pótolhatjuk, ha a vendégség végén marad a tálban a felesleg.

Milyen hosszan tárolhatjuk?

A szakemberek szerint két hónapig őrzi meg a minőségét a fagyasztóban a krumplipüré. Atanasova azonban azt javasolja, egy hónapon belül fogyasszuk el, ha lehetséges. Minél több időt tölt ugyanis a jégen a krumplipüré, annál nagyobb eséllyel változik az állaga. 

Ha kiolvasztás után a krumplipüré szaga savanyú, a folyadék kicsapódott a szilárd részből, és keverés után sem áll össze, inkább dobjuk a szemétbe, és együk kenyérrel a rántott húst, ha nincs időnk frisset főzni. Érdemes felcímkézni a tárolókat, ráírni a lefagyasztás pontos dátumát, így jobban követhetjük, melyik élelmiszer meddig áll el még. 

Hogyan melegítsük újra?

Ideális esetben egy éjszakára a hűtőbe tesszük a krumplipürét, és ott lassan engedhet ki. Így amikor ennénk, gyorsabban és egyenletesebben megmelegíthetjük másnap. Ha erre nincs időnk, akkor is van biztos módszer a villámgyors felengedésre, rögtön négy, attól függően, milyen eszközök állnak rendelkezésünkre.

Tűzhelyen: Tegyük a krumplipürét egy kisebb lábosba, és közepes hőfokon kezdjük melegíteni. Adjunk hozzá egy kis tejet vagy tejszínt. Keverjük folyamatosan, hogy ne égjen le az edény aljára. 

Mikróban: Tegyük egy mikrózható edénybe a krumplipürét, fedjük le egy tiszta konyharuhával vagy fedővel. 50 százalékos teljesítménnyel melegítsük egy perces szakaszokban, míg fel nem enged.

Sütőben: Melegítsük elő a sütőt 200 fokra, tegyük egy sütőben használható tálba vagy serpenyőbe a krumplipürét, fedjük le alufóliával vagy fedővel. Melegítsük 18-20 percig, az idő felénél keverjük át. 

Instant potban: Először tegyünk egy kevés tejszínt az edény aljára, így megelőzhetjük, hogy a krumplipüré leragadjon. Ezután alacsony erősségen három órán át főzzük, legalább óránként egyszer keverjük meg. 

Ha a krumplipürénk túl vizes a felengedés után, főzzük kicsit tovább, míg a felesleges folyadék el nem párolog. Egy kevés krémsajttal is megpróbálhatjuk sűrűbbé tenni az állagát.

Forrás: Insider Fotó: Unsplash

Olvass tovább!