Fekete telefon
Nem mai darab, de a Sinister a horrorfilmek azon kis csoportjába tartozik, amiken tényleg tudtunk borzongani, és nem csak frászt kaptunk a hirtelen érkező hangeffektektől, úgyhogy kíváncsian vártuk, Ethan Hawke legközelebb mivel rukkol elő a műfajban. A Fekete telefonban egy szadista gyilkos a pincéjében tart fogva egy kisfiút – pontosabban van még egy kis csavar a történetben, de azt nem áruljuk el –, és hiába nem várunk a horroroktól bonyolult sztorikat, ezt azért nagyon kevésnek éreztük. Egyik kedvenc színészünk sajnos egy teljesen kiszámítható sztorira pazarolta a tehetségét.
Jurassic World: Világuralom
Úgy alakult, hogy ezer éve nem láttunk már Jurassic Park-filmet, és teljesen belelovaltuk magunkat, hogy egy újabb dinós kalanddal igazi, nagybetűs moziélményben lesz részünk. Ennél jobban nem is eshettünk volna pofára: ezúttal majdnem két és fél órán át kellett néznünk egy olyan Jurassic-filmet, ahol maguk a dinoszauruszok háttérbe szorulnak, van viszont egy csomó felesleges emberi főszereplő, sőt valamiért még óriássáskák is (?!). Persze jó volt látni a Spielberg-filmből ismerős színészeket, de ez is csak azt juttatta eszünkbe, hogy jobb ötlet lett volna inkább újranézni az eredetit.
Az Adam-projekt
Azt gondoltuk, ha a Stranger Things egyik rendezője megint a nyolcvanas évekhez nyúl ihletforrásként, abból csak valami jó sülhet ki, ráadásul az időutazós történet is ígéretesnek tűnt. Az Adam-projekt alapötlete még egyedinek is látszott: egy 2050-ből származó időutazó pilóta összeáll tizenkét éves önmagával, hogy legyőzzenek egy gonosz nagyvállalatot, és megmentsék a jövőt. Az imént említett sorozat készítői úgy tudtak nyúlni ismerős elemekhez, hogy azokból valami nagyon is maradandót hoztak létre, a film alkotói viszont csak simán újrahasznosítanak egy csomó mindent, olyasmit hozva létre, amit már két nappal később is alig tudunk felidézni.
Amszterdam
Christian Bale, Margot Robbie, Robert De Niro, Anya Taylor-Joy, Chris Rock, Taylor Swift… nem is soroljuk tovább, ilyen sztárparádé mellett egyértelmű volt, hogy ott leszünk a premiernapon a moziban. De el nem tudjuk képzelni, ezek a színészek miért adták a nevüket egy ilyen produkcióhoz. A sztori a harmincas években játszódik, a középpontjában egy belgyógyász áll, aki egy barátjával belekeveredik egy gyilkossági ügybe, a szálak pedig az arisztokrácia köreibe vezetnek. Eleve hihetetlenül túlbonyolított a film, amit talán még meg is bocsátanánk valahogy, de azt nem, hogy szinte mindenki úgy játszik benne, mint egy rossz szilveszteri kabaréban.
Vaksötét 2.
A Vaksötét című thriller/horror frappáns alapötletével és ügyes megvalósításával lenyűgözött minket annak idején, így a második rész kiemelt helyen szerepelt a várólistánkon. Arra nem számítottunk, hogy már az elejétől fogva rosszul fogjuk érezni magunkat: kutyabarát, a lányát védő hős apát csináltak abból a vak férfiból, akiről az első filmből megtudtuk, hogy az egyik nőáldozatát hónapokon át bezárva tartotta. Aki látta az eredetit, az ettől az olcsó manipulációs kísérlettől valószínűleg hamar félbehagyja a filmet, de aki nem, az is csak néhány kreatív pillanatnak örülhet, és egész biztosan nem kap kedvet a régi filmhez.
A szürke ember
Nem járhatunk rosszul, ha közös filmben látjuk Ryan Goslingot és Chris Evanst, gondoltuk, de rég tévedtünk ekkorát. A szürke ember című filmben az előbbi egy CIA-ügynököt alakít, akit a megbízói el akarnak tenni láb alól, és ehhez az utóbbi alakította pszichopata halálosztót bérelik fel. Ha lehet hinni a híreknek, a Netflix kétszázmillió dollárt költött a filmre, úgyhogy végképp minden adott volt egy tízpontos kikapcsolódáshoz, ehhez képest szappanoperákat idézően bárgyú karaktereket kaptunk harmatgyenge párbeszédekkel, és olyan követhetetlen akciójeleneteket, amiktől aztán szó szerint megfájdult a fejünk. Ennél csak jobban lehetett volna elkölteni ennyi pénzt.
